FIAMMAL BESZÉLEK
Nem felhők azok édes fiam,
A jó Isten most nem küld felleget.
Virágok nyíltak odafenn az égen,
Azok virulnak szép hazánk felett.
Dehogy gyermekem, nincs ősz odakünn
Most van a legszebb tündér kikelet.
Tavasz borult a bús magyar világra,
Imádkozz szépen, tedd össze kezed.
Hogy miért sírok? Ne kérdezd kincsem,
Jól esik sírni, azért sír anyád.
Szól a rádió, figyeljél csak szépen,
Hallgasd Csíkország szabadságdalát.
Hol van Csíkország? Nézd csak fiacskám,
Ez itt a térkép, rajta szép hazánk.
Ezek itt hegyek, magyar hegyek újra,
Mert a jó Isten lenézett reánk.
Erdélyi bércek, sok karácsonyfával,
Zúgnak a szélben, az ég kapuján,
Síró sóhajtást, jaj, be sokat zúgtak!
De majd víg nótát zúgnak ezután!
Ez itt Csíkország, a térkép sarkában,
Ott harsog most a magyar trombita!
Hallod, hogy fujja egy katona bácsi?
Minden katonák legbátrabbika?
Jó nagyapád is az volt tizennégyben,
Magyar honvéd, a sapkáján virág,
És védte Erdélyt száz ellenség ellen,
Mikor ránk rontott az egész világ.
Hol van nagyapó? Meghalt, fiacskám...
Zúdult a gránát, mint a fergeteg,
Nekik nem volt már puskagolyójuk sem,
Meghalt mind és... Erdély elveszett.
Nem, nem örökre, kisfiam! Az égben
Meglátta azt a jó Isten szeme,
Hogy nagyapádék megdicsőült lelke
Erdély sorsába nem nyugszik bele.
Csaba hősei együtt mentek velük
Hadak útján az Úristen elé,
Feltörtek lentről is a jaj-fohászok,
Az ég is csaknem meghasadt belé!
Magyar imáknak végtelen nagy árja
Isten szívére végre rátalált,
És a jó Isten nem bírt tovább nézni
Ennyi könnyet és hasztalan halált.
Ítélt az Isten s megjutalmazott ?
Minden szenvedést, minden drága vért,
A jelt megadta és indult a honvéd,
Indult a honvéd, s Erdély visszatért!
Anyád szemében büszke könny ragyog most,
Könny, mit kicsalt egy sírhant hazatérte,
Szabad Erdélyért halt meg nagyapád,
Fiam, ha kell... halj meg Te is érte!
Tanulj!
Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!
/ősi norvég vers/
