Jó Barát: Dsida Jenő : AZ ELVESZETT LÓ

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 9111 db
  • Videók - 2944 db
  • Blogbejegyzések - 7430 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 9111 db
  • Videók - 2944 db
  • Blogbejegyzések - 7430 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 9111 db
  • Videók - 2944 db
  • Blogbejegyzések - 7430 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 9111 db
  • Videók - 2944 db
  • Blogbejegyzések - 7430 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

 

network.hu

 

 

- Vasárnap gyere ki hozzám Sztánára! - mordult rám bajusza mögül Kós Károly egy nyári délelőtt.

- Miért menjek?

- Mert onnan átmehetsz Körösfőre, ahol vasárnap új kenyérrel oszt úrvacsorát a pap. Ünnepi díszben a falu, férfiak, asszonynépek kalotaszegi gúnyában. Olyant, tudom, nem láttál még...

- Elmegyek.

Így kezdődött kalotaszegi kalandom, életem három év előtti epizódja, melyet most rendre elmesélek, a krónikás hűségével.

Vasárnap kora reggel, weekend-jeggyel zsebemben, derűsen döcögtem a Kolozsvár-nagyváradi személyvonaton. Lankás dombok, kies völgyek váltakoztak az ablak négyszögében: érett pompájú, nyári teljességű képek. A vidámzöld lombok közül piros tetők, fehér falak kacérkodtak elő egy-egy állomásra, megálltunkban, tisztán csengő harangszót vetett a szél.

- Sztána!

Barátságos kis üdülőhely miniatűr, takaros állomásán szálltam ki. Fél tízre járt az idő.

Hamarosan megtaláltam a Kós Károly házát: a híres-nevezetes, sokat emlegetett fészket, a kalotaszegi törvény szerint épült, hegyes süvegű Varjúvárat, melyet az ezermester Kós maga tervezett és épített meg. A lombokkal környezett és zölddel futtatott falak valami különös ódonságot lehelte, mintha nem is mai embernek, hanem évek száza előtt a Varjúnemzetség valamely leszármazottjának vagy a Gálok nehéz léptű sarjának nyújtanának védelmet. A tulajdonképpen kicsi ház - ez a Kós-építészet egyik sajátja - nagyot mutat. Otthonosan kisméretű és mégis impozáns. Igazi varjúvár. Éppen olyannak találtam, amilyennek a Kós rajzai és metszetei nyomán elképzeltem: kemény vonalú zárkózottság és sajátosan magyar lovagromantika kedves keveredésének.

Amikor átalléptem a körbefutó várkerítés kapuját, Kós az udvaron állott. Már nem emlékszem, micsodán, de erősen mesterkedett.

- Bé se gyere már! - kiáltotta felém. - Tizenegykor van az istentisztelet, és Körösfőig is idő kell. Indulj egyenest! Östére aztán kerülj vissza, itt meghálhatsz.

Kezet fogtunk.

- Várj csak - mondta egyszerre -, valami eszembe jutott. Miért menj te lábon odáig? Adok egy lovat alád. Tudsz lovagolni?

- Lássam a lovat - feleltem óvatosan.

Hamar előkerült az istállóból a nekem szánt paripa. Kis mokány hegyiló volt, barna, mint a kávé, hosszú sörénye boglyasan csapzott homlokába.

- Békességes, mint egy angyal. Ráülhetsz bátran.

Nyereg is került, nagy bőrtáskával. Meg lovaglópálca is. Kengyelbe léptem és felheppentem.

Kós előrement, ki a kapun, hogy mutassa az utat.

- Erre eredj, Nádas felé, az ország útján. De ha rövidíteni akarsz, kaptass fel itt a hegynek. Hosszú kanyart szelsz át, és nem messze Körösfőtől vágsz be az útba. A lovat Picinek hívják. Isten áldjon.

- Isten áldjon!

- Vacsorára várlak.

- Jövök.

Egyedül maradva a fürgén kocogó kis állattal, a hegynek indultam. Miután úrlovasi múltam nem volt eddigelé túlságosan gazdag, eleinte gyanakodva pillantgattam a vidáman meg-megrebbenő szőrös füleire. A pálcát hátam mögé rejtettem: nehogy észrevegye s netalán megvaduljon. Később aztán megbarátkoztunk, kölcsönös bizalommal. Az út meredek patakmederben vitt, és Pici bámulatos ügyességgel lépkedett a nagy, gömbölyű, vízmosta kövek közt. A fejünk felett összeboruló sűrűben ujjongva zenebonáztak mindenféle madarak. Kiértünk az országútra. Pici boldogan prüszkölt a vakító napözönbe.

Csodálatosan szép délelőtt volt.

Én magam is boldog, telve örömmel és szabadsággal. Az országút mentén felbukkant már a dombon ágaskodó körösfői templom hegyes fatornya.

*

A falu szélén menyecske állingált. Királyian szép öltözete: sokszoknyája, piros muszuja és mellrevalója harsány életkedvvel virított ki a gyümölcsfák zöld hátteréből.

Megszólított.

- Adjon Isten, hová megyen?

- Adjon Isten. Körösfőre.

- S oda kihez?

- A templomba.

- Honnan igyekszik?

- Kolozsvárról.

- S onnan éppen ezzel a lóval?

- Nem éppen. Vonattal Sztánáig s onnét lóval.

Szemügyre vette a lovat, és örvendve mondta:

- Hiszen ezt ösmerem, ez a Kós mérnök úré Sztánáról. Csapja bé hozzánk, megetessük, megitassuk.

Bementünk a faluba. Mintha innen származtam volna el, és hosszú bujdoklás után most tértem volna haza: úgy szólított meg minden ember. Mindenki köszönt, megállt, kérdezősködött. Mindenki barátsággal nézet szemem közé, és szíves szóval invitált szállásra lovastul. Eddig sehol sem érzett, jó szívbéli melegség vett körül. Ez az érzésem nem is múlott el egész napon át, melyet Körösfőn töltöttem.

A lovat szállásba tettem, és elindultam a templom felé. A dombra kanargó úton színes csoportok igyekeztek szaporán. Délceg legények, ruganyos lépésű, sudár leányok, pirospozsgás gyermekek és megfontolt öregrendűek. Valamennyien ünneplőben: a legszebb magyar típus, a legszebb magyar népviseletben. A színek tobzódása, versengő virítása és tökéletes harmóniája több volt, mint piktúra: zene volt. Az üde és idillikus élet ünnepivé fokozott szimfóniája. Láttam azóta más népek viseletét, királyi díszfelvonulásokat, de ehhez a szépséghez foghatót azóta sem.

A csúcsos, faerkélyes toronnyal, négy melléktornyocskával és támpilléres, bástyás kerítőfallal ellátott, másfél száz esztendős, gyönyörű kis templom lassanként megtelt színes ruhájú emberekkel. Egyik oldalt a férfinép, másik oldalt az asszonynép foglalt helyet, példás rendekben. A pap beszélt a termékeny földről, az Úristen áldásáról, a kenyér és bor tisztességéről és Jézus Krisztusról, akinek emlékezetére megszegetik most az új búzából sütött, omló kenyér. Majd az úrasztalához járultak a hívek: előbb a férfiak és legények, aztán az asszonyok és leányok. Végül kiözönlöttek a napsugarat ontó ég alá, a tág mezőre.

Délebédre többen is hívtak, de bizonyos Péntek nevezetű gazda a legszívesebb szóval. Őhozzá mentem. A házban öreg cserepes, magasra tornyozott ágy írott terítővel és faragott bútorok fogadtak. Az asztal drága, szép munkájú varrottassal terítve.

Asztalhoz települt a népes család. Vidám szóval derítettük egymást. Miközben jóízűen falatoztunk az ízletes pulykapecsenyét, megfigyeltem: milyen tökéletes biztonsággal, könnyed eleganciával bánnak a késsel-villával ezek az eberek. Megfigyeltem: milyen keresetlen, hibátlan, ízes szép irodalmi magyarsággal beszélnek. Mennyi tudás, okosság, intelligencia és bölcsesség csillan meg szavaikban, eleven, derűs humorukban.

- Csupa Péntek van itt, s mégis húseledelt eszünk. Hogyan van ez?- űztem a tréfát.

- Kálvinista Péntek vagyok - felelt meg önérzetesen a gazda.

Ebéd után kiültünk a verőfényes tornácba, hogy pipaszó mellett hányjuk-vessük meg a világ sorsát. Odagyűltek a legények közül is jó egypáran. Pattogón folyt a beszélgetés, s a nagyurak nem vitték el szárazon. Az emberekben sem paraszti gőgöt, bizalmatlan úrfitymálást, sem alamuszi alázatosságot nem találtam. Csak tiszta közvetlenséget és jó meleg barátságot. Később átöltöztem odavaló ruhába, és a legényekkel karonfogvást mentem a táncba. Valami tágas csűrben, nyekergette két szál füstös a talp alá valót. Hosszúfonatos, pártás leányok mosolyogtak, karcsú menyecskék kacagtak csiklandósan. Eszeveszett jókedvem kerekedett. Táncolni kezdtem, ittasan a fiatalság és nyár sűrű illatától.

Mire észrevettem, alkonyodott.

- Haza kell mennem.

- Kár.

Visszaöltözködtem városinak. Előkerült a ló is. Viháncoló gyerekek vezették elő, gondosan fölnyergelve.

- Tartozom-e valamivel a vendéglátásért?

Péntekné asszony pirosra lobbanva tiltakozott:

- Az uramnak nehogy effélét szavaljon, mert tudom, vége a barátságnak.

Többen kérdezték: Sztánára megyek-é? Mert akkor legjobb, ha Sárvár felé veszem az utat. Sárvár előtt térjek be jobbra és addig menjek, amíg a vasúti töltésre bukkanok. Ott van egy őrház, abban pedig őr, aki útbaigazít.

Búcsúztunk. Útnak eredtem a lilásan szürkülő, jóval túl az utolsó házon. Valóságos diadalmenet élén haladtam. A vendégbarátság szívből fakadó cselekedete volt ez. Mikor elmaradtak, sűrűn kiáltották:

- Isten áldja!

- Lássuk máskor is!

És lengettek fehér meg piros kendőket.

*

Itt kezdődött a kaland bajosabbik része.

Pici kényelmesen poroszkált. Ha néha bátorságot vettem és meg-megcsippentettem a pálca hegyével, mindössze egy-két pillanatig ügetett szaporábba. Közben volt időm gondolkodni: összefoglalni kedvesen eltöltött napom benyomásait. Úgy éreztem, hogy megtaláltam Kós Károly egyéniségének kulcsát és kezemben van sajátos művészetének titka. Ezért az arisztokratikus, nagyszerű népért érdemes élni és dolgozni. Kalotaszeg a magyar nép esze és szíve. Magyar voltom tudata kellenes büszkeséggel áradt el bennem.

Mire elértem Sárvár szélét, ahol jobbra kellett fordulnom, egészen besötétedett. Közben hazaballagó bivalycsordába is keveredtünk. Pici szoborként állt meg a hullámzó fekete hátak és görbe szarvak erdejében. Negyedórát ezzel is eltöltöttünk.

Kocogtunk, ügettünk, megint kocogtunk, megint ügettünk. Erdőn kanyargott át a keskeny ösvény, melyet már jóformán látni sem lehetett. Beborult, és szél suhogtatta, zúgatta meg a feketén hajladozó lombkoronákat. A sötétség lassan olyan lett, mint amaz egyiptomi bibliában. Kezdtem kellemetlenül érezni magamat.

A lovacska minduntalan jobb felé akart vinni: be az erdő félelmes sűrűjébe. Alig tudtam az ösvényen tartani. Végre, teljes órai lovaglás után, elértem a síneket. Az őrház felől mérges kutyaugatás fogadott.

- Halló!

Előbújt az álmos vasutas.

- Merre visz az út Sztánára?

- Az állomásra vagy a faluba?

- Hát az kettő?

- Persze. Honnan jön és kit keres?

- Körösfőről jövök. Kós mérnök urat keresem.

- Nem jó úton tetszett elindulni. Oláhnádas felé kellett volna menni. Most tovább kell haladnia egyenest a faluig, onnan aztán át az állomáshoz. Bíz az nem rövid út.

- A síneken nem lehet odajutni?

- Nem, mert közben híd van, amelyiken csak talpfák vannak keresztben. Ló azon át nem megyen.

- Más rövidítés nincs?

- Van, de nem ajánlom.

- Csak ajánlja nyugodtan.

Fáradt voltam a tánctól, a lovaglástól, szerettem volna mihamarabb ágyba kerülni. Meg az és is veszedelmesen sötét volt.

- Hát tessen itt egyenesen lovagolni - magyarázott a vasutas -, amíg jobb felől tart az erdő. Akkor tessék jobb kézre betérni az erdő és egy tarlóföld között. Itt eljut a sztánai alagútig, ahol megkéri a katonákat, hogy eresszék át fölötte. De vigyázzon itt is, túloldalt is, mert a katonák hamar lőnek.

- Köszönöm.

Darabig tanácstalanul állottam, végül is nekivágtam az útnak.

A tarlóföldnél jobbra kanyarodtam. Csak úgy ösztönösen, mert látni nem lehetett. Rövidesen felfedeztem, hogy belegabalyodtam az erdőbe. Ágak csaptak szemembe, tüskék akadtak ruhámba. Le kellett szállnom és kantárszáron vezetnem a lovat. A fák leveleit monoton kopogással kezdte verdesni a megeredt eső. Lihegve küzdöttem magamat előre a vaksötétben. Átizzadtam és megáztam. Hol vagyok? Hová jutok? Végérvényesen eltévedtem.

Órákig tartott ez a vergődés. Közben cifrázva szidtam a lovat, magamat, Kós Károlyt, Körösfőt és az egész Kalotaszeget. Majd röpke, bensőséges fohászokat küldtem az égi hatalmakhoz.

Egyszer csak csúsztam és zuhantam. A kantárt elengedtem. Mikor ütődötten, összehorzsolva megállapodtam valahol, tisztán hallottam, hogy a ló, magasan fölöttem, jóízű nyugalommal ropogtatja az ázott füvet. Ágakba, bokrokba kapaszkodva, tapogatózva másztam vissza a meredek lejtőn a ló után. Homlokom frissen karmolt sebeit marta az izzadtság. Az eső szakadt.

Felültem a lóra, és hagytam, hogy vigyen lefelé, amerre akar. Hirtelen, kétségbeesett ötletből kiabálni kezdtem. Teli tüdőből, magyarul és románul:

- Halló! Segítség!!

A felelet nem sokáig késett.

- Bumm! - egy lövés hatalmas dörrenése reszkettette meg a levegőt. Pici idegesen rázkódott össze. A közelben lombok fekete sűrűjén keresztül fények imbolyogtak.

- Stai! Állj!... - kiáltotta valaki. - Ki vagy?

- Utasember. Eltévedtem az erdőben.

- Hová mégy?

- Sztána állomásra.

Alig tettem ötven lépést, újra kezdődött a barátságos párbeszéd:

- Stai! Ki vagy?

Végre elértem az alagúti őrszobát. A viharlámpás vibráló fényében négy szurony villogott felém. Egy katona hozzám jött, és arcomba világított. Megenyhülten mondta:

- Gyere be!

Bementem a házba, és leroskadtam a kemény vaságyra. Tagjaimból zsibbadtan sugárzott ki a fáradtság. Kisvártatva alkuba kezdtem.

- Átengednek az alagút fölött?A katonák gyanakodva súgtak össze, majd megkérdezték:

- Hát már nem Sztánára akar menni?

- De oda.

- Akkor miért kívánkozik visszamenni az alagút fölött? Akkor értettem meg, hogy a koromsötét éjszakában, szakadó esőben, árkon-bokron, tüskén-bozóton keresztül, már átalmentem a hegyet, amelyikben az alagút fúródik. Kétszáz lépésre voltan Sztána állomástól s még annyira sem a Kós házától. Közben dübörögve robogott el az utolsó éjszakai vonat.

Odisszeám véget ért. Mikor megálltam a sötét Varjúvár előtt, fél kettő volt éjfél után. Soha sehová nem érkeztem még ilyen boldog, mély sóhatással.

Megzörgettem a kaput. Az egyik nyitott ablak mögött világ lobbant. Sürgető, ébresztgető kamaszhangot hallottam:

- Apu, apu! Keljen fel! ... Megjött a ló.

*

Kós Károly kaput nyitott:

- Bújj bé!

Künt elszállásolta a lovat - hiába, az állat az első! -, azután kenyeret, szalonnát, túrót rakott elém. Bort hozott és poharakat.

Jólesett a harapnivaló: farkaséhes voltam. És jólesett együtt ülni evvel a nyersbeszédű, melegszívű művésszel, az egyszerű, faragott bútorok között. Kalandomat mesélgettem. Kós közbevágott:

- Marha! Ha rábízod magad a lóra, már rég itthon vagy. Én akárhonnat jövök haza vele, mindég alszom. Csak itt ébredek meg a kapuban.

Mikor eléadtam, hogyan jöttem átal a hegyen, Kós csak nézett rám meleg szemekkel. Aztán azt mondta:

- Nyakadat szeghetted volna, a fene egyen meg!

Erre inni kellett.

Ideje volt, hogy nyugovóra térjünk. Én a Kós dolgozószobájában kaptam ágyat.

- Az ablakot csukd bé. Nem mondom, hogy jól aludj. Tudom, alszol amúgyis.

Tálba mosdóvizet öntött és magamra hagyott.

Künt elállt az eső, csillagok pislogtak a Varjúvár fölött. Kinéztem az ablakon, és nagyot szippantottam a fenyves levegőben. Nem árt a friss levegő, gondoltam és nyitva hagytam az ablakot. Kifújtam a lámpát és lefeküdtem.

Hajnali szürkületben arra riadtam, hogy hideg vízhullámok csapnak arcomba. Felültem az ágyban.

A mosdótál vizében fekete varjú állott és feredőzött. Szárnyával sebesen verte a vizet, bőven összefrecskelve ágyat, falat, íróasztalt, könyveket és írásokat. Úszott minden. Aztán átröppent hozzám az ágy karjára, s miközben hunyorogva, szemtelenül pillogott rám, nyugodalmasan tollászkodott.

Fölugrottam, és hajkurászni kezdtem. Rászállott az íróasztalra, és fölborította a tentát. Végre kiröpült.

A zajra bejött Kós. Felöltözve, útra készen. Végignézve a nagy pusztuláson, rám ripakkodott:

- Nem megmondtam, hogy becsukd az ablakot.

Aztán enyhébben:

- Itt lakik a fedél között a dög. Ha szerét ejtheti, belátogat, és összerondítja itt az egész irodalmat.

A reggeli vonattal együtt jöttünk be Kolozsvárra. Fáradt voltam, de gazdag és vidám. Kerek hétig párnákon ültem a szerkesztőségben, és a Picire emlékeztem. Így ért véget kalotaszegi kalandom, életem három év előtti epizódja, melyet, íme, elmeséltem a krónikás hűségével: Kós Károly nagyobb dicsőségére.

 

 

 

 

 

 

Varjúvár Sztána - Sztána erdélyi skanzen

 

Sztána híres épülete Kós Károly (1883-1977) Varjúvára, ahol az ismert építész, néprajzkutató, író, Kalotaszeg szerelmese és kitűnő ismerője szívesen tartózkodott és alkotott. 

 

Sztána legismertebb építészeti emléke Kós Károly saját háza, az eredetileg hétvégi háznak szánt Varjúvár, melyet 1909-ben tervezett, 1910 őszén és telén épített, majd 1925-ben bővített. Itt volt otthon, ez a vár volt a művész alkotóműhelye. A Varjúvárhoz sétaút vezet.

 

 

Címkék: elbeszélés

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa 5 órája új blogbejegyzést írt: AUGUSZTUS 20-ÁNAK TÖRTÉNTE

Rádiné Zsuzsa írta 5 órája a(z) Szuhanics Albert SZENT ISTVÁN ÜNNEPE képhez:

Szuhanics_albert_szent_istvan_unnepe_2077277_1750_s

Az új kenyér ideje ma eljő, nevet a nap, nincs az égen felhő....

Rádiné Zsuzsa 5 órája új képet töltött fel:

Szuhanics_albert_szent_istvan_unnepe_2077277_1750_s

Rádiné Zsuzsa írta 16 órája a(z) Csorba Győző- NYÁRVÉG képhez:

Csorba_gyozo_nyarveg_2077249_6331_s

Jaj, hogyan őrizzem meg ezt a szép, augusztus végi, halk ...

Rádiné Zsuzsa 16 órája új képet töltött fel:

Csorba_gyozo_nyarveg_2077249_6331_s

Rádiné Zsuzsa 19 órája új blogbejegyzést írt: BÁRSONY ISTVÁN, AZ ELBESZÉLŐ

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) Bőr István: TÁVOL A VÁROSTÓL képhez:

Bor_istvan_tavol_a_varostol_2077213_7912_s

Elnézem a hegyek csúcsát, rajtuk terülő hósapkát, a ...

Rádiné Zsuzsa 1 napja új képet töltött fel:

Bor_istvan_tavol_a_varostol_2077213_7912_s

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu