Messze az emberi élettől egy Csodamező színesedett.

Ezen a réten az örök, meleg nyár uralkodott. A rovarok virágról virágra szálltak. Minden növény békességben, bőségben élt sok-sok éven keresztül.
Történt egyszer, hogy a kaktusz, aki őrként állt a mező határán, véletlenül beengedett egy gyomnövényt. Az éktelenkedő gaz mindenre rámászott, és azokat el is akarta pusztítani. Ez szenvedést okozott a virágoknak, akik fellázadtak a figyelmetlen kaktusz ellen. Az összes növény vitázott a büntetés ügyében. A dühös virágok a saját életüket mentették, mert meg akartak küzdeni a gyommal. Egy nap alatt a Csodamező káosszá változott. A harangvirágok a dáliákkal verekedtek. Az irigység tombolt a búzavirágok és a nárciszok között is. Mindegyik a saját szépségét védte. Csak a kis pipacs nem gorombáskodott a többiekkel. Szeretet lobogott vékony kis testében. Úgy hitte, ha nem vitázik, akkor is javulhat ez a nehéz helyzet. Bízott abban, hogy a természet megoldja a nagy kárt. Békességben állt egy fűcsomó mellett, és a diadalozó gyommal is beszélgetni akart.
A Nap megelégelte a nagy vitát. Egy fantasztikus ötlete támadt, amit rögtön meg is valósított.
Megkereste a Tél urát, és a hideg évszakot átszólította:
-Kedves Tél! A virágaim között dulakodás folyik. Nem tűröm tovább!! Gyere kérlek, a növényeim nevelésére!!
A tél meglepődött a híváson, mert gondolt a következményekre.
-A virágok, ha az én havam alatt hevernek, megsemmisülnek vagy újjászülethetnek. Biztosan akarod?
-Igen, a virágok nem méltók az én gondoskodásomra.
Amint ezt kimondta, a hófelhő belepte az addig napsütötte égboltot. Az egész rét elsötétedett. Minden virág meglepődött, amint hirtelen hófúvás támadt. Segítségért kiáltottak.
Másnak reggelre az egész táj fehér lett. A növények próbálták elhárítani a hideg kristályokat, de minden hiába. Megfagytak, és elpusztult föld feletti díszes ruhájuk, amiket sírva vetettek le.
Csak a magok maradtak a jeges, kietlen terep alatt.
,,Micsoda rettenetes rombolás!"-állapította meg komoran a Tél, és visszahívta a Napot. A fényes égitest megszólalt: ,,Mindannyian megsemmisültetek, csak most lehet új életet kezdeni!" A földben kuporgó csíraszemek hallották a szavait. A fagy csak a ,,megtisztult" mag helyén vált vízzé. Így láthatta meg, ki alkalmas a kikeletre.

A síkos tájon csak egy zöld hajtást észlelt. Nem ismerte fel, ezért jobban melegítette, hogy kinyíljon. Nagyon kíváncsi volt, ki is az valójában. Kis idő múlva virágot ontott a gyenge szár. Élénk piros szirmok tűntek fel rajta. A Nap ledöbbent, miért csak egy erőtlen virág fejlődött ki. Ezért meg is kérdezte tőle:
Csak Te? A többiek hol vannak??
-Nap! Ezt neked tudnod kellene... Te fent vagy a magasságokban, együtt élsz az igazsággal és a világossággal.
A Nap elgondolkodott a pipacs válaszán, majd meghatottan szólt a kis teremtéshez:
- A egykori életvitel az új életben tükröződik. A magokban volt a virágok lelkének az emléke...Bölcsességedért neked adom a Csodamezőt, ahol virágtengerré válhatsz.

2007. dec.