Jó Barát: Ésik Sándor: Gyémántot, rubintot, tessék csak tessék

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 8766 db
  • Videók - 2934 db
  • Blogbejegyzések - 7259 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 8766 db
  • Videók - 2934 db
  • Blogbejegyzések - 7259 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 8766 db
  • Videók - 2934 db
  • Blogbejegyzések - 7259 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 8766 db
  • Videók - 2934 db
  • Blogbejegyzések - 7259 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

network.hu

Ismét Gyuri tekintetét követtem. Már az üzlet belsejefeléintegetett. Odabenn egy biztonsági őr strázsált. Hatalmas pisztoly lógott az övéről, egészen a combja közepéig ért. Gyuri nem neki, hanem egy kínai hölgynek, egy eladónak küldte lelkesen a mosolyát. Láttam, nagyon szép lány; ideillő, mégis visszafogott, nagyon elegáns ruhában, nyílt elfogadó kifejezéssel az arcán pillantott vissza ránk. Gyuri hagosan nevetett. Kipirult az arca, lángolt az orra. Az a húsz forintosnyi vörös folt külön is, amit a homlokáról növesztettek oda, amikor a bőrrákját kiirtották. Bőrrák, mesélte egyszer legyintve.

 

 

 

 

Itt vágták fel függőlegesen a homlokomat az orrom fölött, mutatott egy halvány csíkra. Pont annyit vettek le, amennyi itt hiányzott a műtét után, tette rá az ujját az orrnyergére. Most tükörnek használta a kirakatüveget. Amíg oda nem nőtt, nem vágták el a homlokom bőrétől. Nézd, milyen feszes, simította végig. Néztük a zöldes üvegben tükröződő arcunkat, és egyszerre pillantottunk meg egy ázsiai szemű figurát a vállunk fölött, aki mögöttünk állt és minket figyelt. Mit nekem bőrrák, ha Auschwitzot túléltem, zárta le a kellemetlen emléket Gyuri. A kilincs felé nyúlt, egy pillanatra visszafordította a fejét és futólag köszöntek egymásnak az ázsiaival. Itt van neki is üzlete odafenn a Nikié mellett, mondta, aztán bementünk. Kint maradt a füstös forróság, a belváros délutáni nyüzsgése.

 

Diamond, zircon, ruby… sorolta a lány, amikor odabenn a vitrinek fölé hajoltunk. Hozzátette, Gyuri nagyon jól ismeri valamennyit, nem tévesztené össze őket. Olyan csend volt, hogy hallottam a körmei koccanását. Megemelte az üvegszekrény tetejét, hogy természetes szépségükben lássam a köveket. Nem hallottam neszét, inkább csak éreztem, az őr közelebb lépett. Megfordultam. Nyugodt magabiztos arca nem árulta el, vajon ő is csak látni szeretné a csodát, vagy ez a kötelessége?

Gyuri kínaira váltott. Először meglepett vele, aztán arra gondoltam, miért ne? Ha valahol érdemes valamennyire ismerni az ázsiai nép nyelvét, az Kalifornia. Los Angeles ékszer negyedében, a Jewelry Districtben, szinte minden üzletben kínaiak várják a vevőt. Ez a lány a mandarin kínait beszéli, fokozta tovább csodálkozásomat Gyuri. Igen, ennyit tudtam mondani meglepetésemben. Az üzlet csinos alkalmazottja tudta, hogy nem vevők vagyunk, talán ezért tűnt őszintébbnek az öröme, hogy Gyurival társaloghatott.

Niki itt van a kilencediken, lépett hátrébb Gyuri egy kissé az épület tövében az üvegportáltól, amikor kijöttünk. Felnézett, követtem a tekintetét. A belváros felhőkarcoló óriásai két sarokkal odébb nyújtózkodtak, ez a kilencemeletes épület törpe volt mellettük. A Pershing Square sarkán álltunk, háttal a forgalmas utcának. Jobbra szép park, balra pedig az ékszer negyed. A lámpa zöldet adott az autóknak. Felbrummogva indult el az áradat.

Azt mondtad, neki is ékszerboltja van, emeltem fel egy kissé hangomat a fokozódó zajban. Igen, itt van, majd meglátod, mondta, és beléptünk az üzlet melletti ajtón.

Odabenn ismét csendesség fogadott bennünket. A ragyogás és a zaj kint maradt. Sötét gránitborítású falak, nehéz rézlámpák és fali karnisok teremtettek sajátos, nagyon előkelő hangulatot. A portáspult mögött fekete bőrű biztonsági ember mérte fel ki érkezik. Gyurit barátságos kézfelemeléssel üdvözölte, és ugyanezt kaptam én is. A csilingelő liftből anyuka lépett ki egy kislánnyal. Az őr színpadiasan tisztelgett a leánykának, és kis mozisztárnak szólította. A majdnem kétméteres férfin olyan egyenruha volt, mint egy négycsillagos tábornokon. Láttam már ezt a képet. Valamelyik hollywoodi sikerfilm hasonló jelenete motoszkált az agyamban. Niki itt van, érdeklődött Gyuri. Igen uram, Niki itt van, mondta az őr, azzal tónussal, ami semmiképpen sem szolgai, de mindenképpen az alárendelt ember hangja.

A lifthez léptünk. A gombok mellett a gránit falon arany betűs nevek sorakoztak. Nicolaus Slomovitz, mutatott rá egyre Gyuri. Ő az, Slomovics Miklós. Látod? Látom, válaszoltam. Beléptünk a felvonóba. Niki máramarosszigeti, és rajta kívül is vannak még itt magyarok, folytatta. Hunyorogva keresgette a megfelelő gombot. Ekkor az az ázsiai fickó lépett be még hozzánk, akivel együtt nézegettük magunkat a kirakatüveg tükrében. Itt van Niki, délelőtt láttam bejönni, mondta érdekes angolsággal, és megnyomta a lift gombját. Puha rándulással indultunk felfelé. Jut eszembe, van egy másik fiú is a városunkból, nem csak mi származunk onnan, nézegetett valamit a plafonon Gyuri. Fiú – ugyan, gondoltam, talán öregfiú, hiszen közelebb volt a hetvenhez, mint a hatvanhoz. Megérkeztünk, előre engedtük útitársunkat az ajtóban.

Ez koreai, súgta halkan Gyuri, mintha csak attól tartott volna, hogy megérti a magyar szót. Az illetőnek csak a hátát láttuk eltűnni, amint kiléptünk. A liftaknát körfolyosó övezte, onnan nyíltak az ajtók a reluxával elrejtett, üvegfalú helyiségekbe. Egy ilyenbe lépett be a koreai, mi pedig a mellette lévő ajtó mellett álltunk meg. Az üvegen egyszerű formájú, de jó nagy ragasztott matricabetűkkel volt kiírva: Nicolaus Slomowitz Jewelry Wholesale and Retail azaz Ékszer Kis és Nagykereskedés. Nem kilincs, hanem kis rézgomb fogantyú várta a vendéget, és mellette csengő. Az igazi üzleteket itt kötik, nem az utcai boltokban, kacsintott rám Gyuri, és megnyomta a gombot. A reluxa kissé szétnyílt, két fekete pupilla nézett ki ránk, fölötte vastag mefisztói szemöldök. Mielőtt beléptünk, egy pillanatra láttam a koreai vágott szemét is, saját megrezzenő reluxa lemezei között.

Szevasz, Gyuri, fogadott bennünket barátságos szavakkal a szalon gazdája, amikor bementünk. Gyuri mielőtt belépett még visszafordult, és elnézett a folyosón jobbra is, balra is. A földszinti drágakő-tűzijáték után őszintén szólva mást vártam. A nem túl tágas helyiség első pillantásra olyannak tűnt, mint az egykori középiskolai kémiaszertárunk – felújítás előtt. A kissé rendetlen munkapadon gázégő kékes lángja sziszegett, mellette félbehagyott ékszerek darabjai hevertek. A sarokban özönvíz előtti öntöttvas páncélszekrény, ajtaján izmos karokat igénylő kormányszerű zárral. A szürke vastömb fölött színes plakát. Nos, ennél aztán alaposan meglepődtem. Évszázadokkal ezelőtti festmény reprodukciója. Találkoztam már vele, de soha nem gondoltam volna, hogy itt látom viszont. Életkép egy régmúlt kori ékszerészműhelyből. Tudatosan elrajzolt zsidó vonásokkal ábrázolt emberek, kezükben arany ékszerekkel. Horgas orr, nagy pajesz, jellegzetes fejfedő. Egyikük fekete kaftánban, ciceszszel, másikuk nagyon is színes ruházatban. Göcsörtös ráncos kezében lupe, és azon keresztül vizsgálgattak egy szép gyémántot. Álmélkodásom tetőfokára hágott, amikor a kép középpontjában álló figura szemmel láthatóan pecsétes mellényéről a Niki ugyancsak pecsétes mellényére néztem.

A barátod keresztény, ugye Gyuri, szólalt meg a zavart csendben Niki vendége. Kettesben üldögéltek, beszélgettek Nikivel, mielőtt betoppantunk. Ez a fiú meg Klien Laci, engedte el a füle mellett a kérdést Gyuri. Mondtam neked, lesznek még itt még a városunkból, fordult hozzám. Maga odavalósi, kérdezte csodálkozva ez a bizonyos Klein. Nem éppen úri szabónál varratott, viseltes szürke öltönyében csendben, magába roskadva üldögélt. Úgy nézett ki, mint otthon az egyik gyárigazgató még valamikor a hatvanas években. Az érdekes hangulatú reprodukciót teljesen elfelejtettem, mert egy földrajzi név jutott eszembe: a Klein-tag…

A Klein-tag pedig ott volt a déli kivezető út mellett jobbra, mondtam minden bevezetés nélkül. Dehogy, kiáltott Klein. Ott a Fordulók voltak, folytatta. Egy pillanat alatt elillant az arcáról a búbánat. Az Első, a Második, a Harmadik Forduló. A mi földünk a folyó felőli határrészhez esett közelebb. Gyuri és Niki szó nélkül hallgatta, miként barangolunk képzeletben a messzi óhazai dűlőutakon. Majd jöjjön le hozzám is, mondta, aztán elbúcsúzott.

Nikivel együtt voltunk a lágerben, törte meg a zavart csendet Gyuri. Éreztem, hogy nem is nekem szól a többször hallott történet, hanem a barátjának, akit talán váratlanul ért a látogatásunk. Amikor Máramarossziget szóba került, eszembe jutott, hogy néhány éve ott jártam. Elmeséltem, hogy Rahóba tartottam, fel a Tisza forrásához, és akkor mentem keresztül a településen. Egy temetési menet állta utamat néhány percig. Várakoztam a Tisza partján, előttem vonult el a menet. Láttam egy magyar ember nevét a koporsó oldalán, és hallgattam a református zsoltárokat – egy rezesbanda előadásában. A rezesbanda? Már akkor is megvolt, rakosgatta Niki a kis műhelyasztalkán miniatűr fogóit, csipeszeit. Fújták esküvőn, fújták temetésen… Megállt a keze a bordó bársonykendőn, ami a munka közben leeső aranyport felfogja. Rám nézett. Én soha többé nem mentem haza. Vagyis vissza… fordította el a tekintetét.

Csengettek. Gyuri nézett ki, átfordította a régimódi, de nagyon biztonságos sublert az ajtón. Igen, itt van Niki, invitálta be a vendéget. Nikit mintha kicserélték volna. Ők a barátaim, intett felénk a tekintetével megnyugtatólag. Magyar volt a vevő, nem kellett nyelvet váltania. Mivel szolgálhatok, kérdezte, és nekifeszült a páncélszekrény ajtajának. A „kormány” elfordult, a nehéz ajtó feltárult. Vörös bársony tárcát vett elő, rajta gyűrűk, függők, láncok gyönyörű kövekkel. Mivel szolgálhatok, ismételte meg a kérdést. Hangsúlya emlékeztetett a régi fekete fehér filmek Hippolitjára. A nagyságos asszonynak lesz, vagy megnézzünk valami drágábbat, kérem alássan? Gyuri harsány kacagással segített a vevőnek, hogy megértse a poént. Magyar ide, magyar oda, a kövek nevét angolul mondta, mint a kínai lány odalent az üzletben. Diamond, zircon, ruby? Tessék, csak tessék, vett ki egy-egy darabot. Micsoda rutin, álmélkodtam. A szerteomló láncszemek ugyanoda találtak vissza a kérges nagy férfikéz egyetlen kecses lendítésével. Meglepően gyorsan eldőltek a dolgok, távozott a vevő.

Niki arcára visszatért a kesernyés mosoly. Nem tette vissza az ékszereket, hagyta, hogy egyenként kézbe vegyem, megnézegessem őket. Tizennyolc karátosak, és a nem újak, mondta, miközben Gyurival családjaikról, hétköznapjaikról folytatták a diskurzust. Bizományban lehetnek itt, gondoltam. Régi fazonúak, hasonlóakat még sohase láttam. A halkan zsongó beszélgetésből egy mondatfoszlány ragadt meg a fülemben. Neked sikerült, rendbe jött az orrod. Én nem engedem még egyszer felvágni magam. Ugyan, csapott rá Gyuri a pecsétes mellényre, a lágerből is kijöttünk.

Úgy tettem vissza az utolsó gyűrűt, mint az elsőt, nem múló csodálkozással. Ránéztem Gyurira. A régi ékszerészműhelyt ábrázoló repró alatt ültek, a két arc mintha a kép része lett volna. Nem találtál semmit magadnak, kérdezte Niki. Visszanéztem a több kilónyi aranyra, kitalálta mire gondolok. Nézz vissza a jövő hónapban, kapok szép filigránokat. Nem azt mondta, hogy jön olcsóbb áru… Visszajövünk, mondta Gyuri.

Amikor kiléptünk az üzletből, a koreait is az ajtóban találtuk. A sajátjában, éppen zárta. Még itt vagy, Niki, kérdezte megszokhatatlan angoljával. Megvártuk, hogy elmenjen a lifttel. Aztán tényleg gyertek vissza, szorította meg a kezemet Niki.

* * *
A Pershing Square metróalagútjából ugyanolyan szorongással jöttem fel, mint egy hónapja. Los Angelesben bármikor bekövetkezhet a Nagy Földrengés, amely legtöbb áldozatát a metróban szedi majd, mondta egyszer Gyuri. A tér túlsó sarkán, ahol az ékszer negyed kezdődik, ott állt az épület. Megtalálom Gyuri nélkül is, gondoltam, amikor reggel elindultam. Egyre jobban kiismerem magam Los Angelesben. Szemügyre veszem azokat a filigránokat, határoztam el hirtelen ötlettől vezérelve, és átmetróztam a városon. Ugyanaz a kínai lány nézett rám a kirakatüvegen keresztül. Diamond, zircon, ruby… csengett a fülemben a szava. Mintha ismerne, olyan volt a tekintete, pedig hát dehogy. Az épület portáján egy másik őr ült, másik mázsás, díszes öltözetű fekete kolosszus. A liftben egyedül keresgéltem az emelet számát, egyedül érkeztem a kilencedikre. A körfolyosóra kilépve bosszúsan torpantam meg. A koreai állt Niki ajtajában. Hallgatózik, leskelődik? Közelebb lépve láttam, hogy egy késszerű eszközzel kapargatja a betűket Niki üzletének üvegportáljáról. A reluxa felhúzva, bentről bántó világosság tört utat a félhomályos körfolyosóra. A falon világos folt az öreg zsidó ékszerészek képének helye, a padozatban mint lópatanyom a hiányzó nagy páncélszekrény egykori állásának lenyomata.

A koreai már az utolsó írásjelekkel küzdött, de így éppen a hiányzó betűmatricák helye rajzolta ki a nagy világosságban: Nicolaus Slomowitz Jewelry Wholesale and Retail. Keze megállt az üvegen, és látva értetlen arcomat, dadogva nyögte ki. Niki nincs itt, Niki már nincs itt. Aztán meglepően gyorsan összeszedte magát: jöjjön, nézze meg a kollekciómat, új árut kaptam. Szinte énekelt a hangja: diamond, zircon, ruby… Tessék, csak tessék, válaszoltam neki magyarul. Hirtelen jött mosolya összezuhant, némán nézett utánam, amikor a lifthez indultam.

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 11 órája új képet töltött fel:

Szekely__himnusz_2070700_6466_s

Rádiné Zsuzsa 11 órája új képet töltött fel:

Aprily_lajos_majus_muzsikaja_2070698_2132_s

Miclausné Király Erzsébet 13 órája új blogbejegyzést írt: Viktor Hugo :AZ ALVÓ BOÁZ

Miclausné Király Erzsébet 13 órája új képet töltött fel:

Juhasz_magda_olelkezzetek_magyarok_2070689_5502_s

Miclausné Király Erzsébet 13 órája új képet töltött fel:

A_nap_gondolata-038_2070687_2678_s

Rádiné Zsuzsa 13 órája új blogbejegyzést írt: Pajzs Elemér: Gyerek

Rádiné Zsuzsa 13 órája új blogbejegyzést írt: A tíz legszebb magyar erdő kiránduláshoz

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu