Jó Barát: Fekete István : NOVEMBERI HAJTÁSOK

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 217 fő
  • Képek - 11513 db
  • Videók - 3106 db
  • Blogbejegyzések - 8242 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 217 fő
  • Képek - 11513 db
  • Videók - 3106 db
  • Blogbejegyzések - 8242 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 217 fő
  • Képek - 11513 db
  • Videók - 3106 db
  • Blogbejegyzések - 8242 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 217 fő
  • Képek - 11513 db
  • Videók - 3106 db
  • Blogbejegyzések - 8242 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

 

Rázza az erdők színes rokolyáját a szél, dúdol is hozzá az öreg legény öreges nótákat. No, még egyszer szűzies nyírfák, nyárfák, maradi tölgyek! Sose halunk meg!

Áll a búcsúbál az erdőn. Napok óta. Az ősz hányaveti szélsíposai újra megfújják a jajgató instrumentumokat. A fészekrejtő lombok táncra perdülnek, és suhogva vetkőznek. Nem kell az ékesség, nem kell a kaláris, a dércsípte sárga-piros levél.

Némelyik már meztelenül mered a szürke ég felé, és ujjával megfésüli a felhőket, melyek a tengerről jöttek a szél parancsára. Hajnalra aztán kifárad a szél is. Kivel táncolna a kopasz erdőn? A tölgy, meg a cser zörgő, barna rokolyáját csak szokásból tartja fenn, de álomra készülnek azok is, mint a többi. Ezután már a szél egyedül járhatja, ha éppen kedve szottyan. Megmozdulnak ugyan az alvó fák, de már nem törődnek vele.

 

Álmos, csendes reggeleken aztán felkúszik a köd a völgyekből, és üzenetet hoz a vén csonkafejű füzektől, égerfáktól és más völgyi népektől:

- Alusztok-e már testvérek? Elkészültetek-e már? Mert hideg hírt hozott a patak messze északi tájakról, és a vadlibák is beszélték a nádas szélén, hogy vijjogó, fehér madarát útra eresztette már a fehértalárú Tél. Aludjatok!

 

*

 

… Messziről, a félig kopasz vágásban halk koppanások jönnek. Zörrenések. Egy hang is:

- Ne siess, gyerek, mert nem kel fel semmi…

Hajtás van. Csak olyan egyszemélyes. „Magam közt” vagyok. Egy ember és két gyerek. Nagy eredmény persze nincs, de nem is kell. Egy-két nyúl a konyhára; közben egy kis szemlélődés, egy kis csend és egy kis békesség.

Szemem az erdőn, de gondolataim messze járnak. Így aztán egy nyúl – hű mekkora volt! – szépen átballag mellettem a nyiladékon. Még meg is nézett.

- Ezt bizony meg kellett volna lőni! – állapítom meg, de meg sem mozdultam. Ha megmozdulok, vad zörgéssel ugrott volna a gazosba, és meg kellett volna törni ezt az áldott, békességes csendet… De hát vadászni akarok, vagy mi a szösz?

Most meg szembe trappol velem. Látni nemigen látom, de nem sürgős, úgyis nekem jön. Nagyon sűrű itt az erdő, de közelebb már nem ereszthetem. Így is…, na, szegény, ez jól nézhet ki! Nem volt 15 lépésre sem.

Puskám csattanása végigordítja a hosszú völgyet. Válasz rá messziről:

- Lassan, gyerek, lassan…, mert nem kel fel semmi…

 

Egy szarka vitorlázik magasan fölöttem. Lelőném a zsiványt, ha – ágyúm lenne. Az is messzehordó…, persze sörétes. A szarka, úgy látszik tudja ezt, mert megfordul, és vissza is jön hangos cserregéssel. Azt hiszem, nekem szólt le valamit. Lehet, hogy gorombaság volt, de hát mit tehetek ellene? Emberekkel is csak azokkal szoktunk gorombáskodni, akik – alattunk vannak. A szarka pedig veszedelmesen magasan volt… Nézek utána…

Suhogás balról. Mire felkapom a puskám, már késő. Egy kakas vágódott át a keskeny nyíláson. Már lefelé ereszkedőben, szárnycsapás nélkül, mint a héja.

- A szél zörgesse a csontjait annak a disznó szarkának – mondom magamban. Ezt hát elbámészkodtam.

Megint egy nyúl. Sima bukfencet vet.

Visszhang:

- Lassan, gyerek, mert minden kimarad.

 

Mert már közelebb járnak. Törik a tavalyi ág. Botok kopognak. Egy tyúk rebben fel előttem.

- Élj száz évig – eresztem utána a jókívánságot.

- Kakas! Kakas! – kiált az egyik hajtó.

Jó lenne látni. Fortélyos fácánok ezek nagyon. Alig vernek a szárnyukkal. Csak úgy siklóznak. Motor nélkül. Kakasom azonban tudja, mi a rend. A fejem felett sistereg el. Szembe már nem lőhetek, hát hátulról: Totty. Így kellene mindnek jönni! Nem úgy, mint a következőnek: jobbra tőlem, alacsonyan, a fák koronája közt. Micsoda beteg gondolat! Ennél csak lövésem betegebb. Megy a kakas vidáman.

Egy menyét zörög ki a tisztásra. Jókora. Felemelkedik, hogy körülnézzen, és megmutatja fehér mellénykéjét. Nem sajnáltam a patront. A mellényke ezek szerint le lesz gombolva.

Vége a hajtásnak. Megkeressük a fácánt s az egyik nyulat, amelyikre közel, a sűrűbe lőttem. Nem szabad ilyen közelről lőni! Szegény nyúlnak nincs formája se.

 

Átballagok a másik hajtásba. A három szem hajtónak nagy útja van, hát leülök egy fatönkre. Összeroskad alattam. Belül hangyafészek. Meg sem látszott, hogy így szét van rágva. Régen vághatták le. Nincsenek itt már ilyen fák régen! A szálfák és szálemberek ideje elmúlt. Alig akad egy-kettő. Csak csalit és cserje és bokor mindenfelé. Meg iszalag. Sok iszalag és sok fagyöngy… Szerencse még, hogy a magyar erdő egy-két ősi tölgyére ezek nem tudnak felkapaszkodni…

 

Enyhe füttyszó bujkál felém. Kezdődik a hajtás. Lassan nekikészülődöm. Ilyenkor még úgysem jön semmi. Legfeljebb róka. Azt meg kár lenne még meglőni.

Előttem egy vadkörtefán két mátyás tanakodik. Valami diszkrétebb természetű ügyről lehet szó, mert egészen halkan diskurálnak. Szinte lágyan. Félig fütyölve, mély torokhangon, és nagyon színesen. Kedvesen.

Igaz, hogy fészekrablók, igaz, hogy károsak, igaz, hogy nem egy bakom ment tőlük világgá, amikor árulón rám reccsentettek, és én tehetetlen ráztam öklöm feléjük, de ezeket most mégsem tudnám lelőni. Nyilván lány és legény ez a kettő. Azt már a hangjukról megérezni. Meg olyan bizalmas közel ülnek egymáshoz…

Ide nem látnak, de nekem is jobb hely kell, mert alig van kilövésem. Amint előrelépek, észrevesznek, és eltűnnek a sűrűben.

 

Most már jobban belátok a bokrok közé. Jön egy nyúl. Keveset látok belőle. Mire harminc lépésre ér, kiderül, hogy nem is nyúl, hanem róka. Meglőjem? Ha közelebb jön, és már szép a gereznája: meglövöm. Jön a róka. Néha hátrafülel, szaglálódik. Szép bozontos farka van. Meglövöm. Most egy bokor mögé lépett be – felemeltem a puskát –, amint kilép… Hát nem lépett ki. Elfáradt már a kezem, amint készen vártam, de bizony az én rókám eltűnt. No, majd a télen!

Helyette, hátam mögött, a gazból ugrott fel egy nyúl. Elnézett itt már negyedórája, amint mozogtam, és csak most jött rá az ugorhatnék. Rajta, már nem tanakodtam.

Jött is a visszhang:

- Zörgess, gyerek, mert nem kel föl semmi… Tiró! Tiró!

- Mondhatnád magyarul is, úgy is megértem – mérgelődöm. Szép magasan jött a kakas. Ezt már lovagiasan, szemtől szembe „terítettem le.” Nagy zörgéssel esett a bokorba.

Ez a hajtógyerek, 12-14 éves – térek vissza az előbbi gondolatra –, és már jól, vagy rosszul, de nem magyarul kiabál. Ha azt kellene neki kiáltani, hogy „repül”, lehet, hogy hallgatna. Mert azt, hogy repül, otthon nem kiabálhatja, de azt, hogy tiró – szakértők szerint „Tirol” –, csak itt. Hadd lássa a vadász, hogy ő már nem kezdő…

Nekem ilyenkor mindig földrajzkönyvem Tirol és Vorarlberg c. fejezete jut eszembe, melynek egyik oldalán egy tiroli népviseletben álló pár nézett rám szemrehányóan. Egy rémséges szekundát kebeleztem be ugyanis velük kapcsolatban. És még ők nehezteltek…

A kakas azonban megvan. A gyereknek pedig megfogom a fülét, hogy otthon „Tirolozzon”.

Nagy zörgés előttem. Három őz. Utoljára ugrik át a nagy bak. Persze, ilyenkor… Jó lenne megkeresni az agancsát… A fejével együtt úgysem kapom meg soha.

Kip-kop.

- Zörgess, gyerek! – stb.

 

A fák fölött, szinte súrolja az ágakat, valami repül. Nem fácán, de messze van. Aztán megismerem. Héja! Akármilyen messze vagy… Nem sajnálom! Durr, és csodák csodája: leesett. Ennek örülök a legjobban. Ekkora héját még nem lőttem. Nagyobb, mint az ölyv. Micsoda karmok! Szegény fácánjaink! Az a pár darab. Hát ezért vagytok ilyen kevesen?

Még egy nyúl és vége. Kijönnek a hajtók. Felpakolunk, aztán hazafelé fordítjuk a kocsi rúdját.

 

Utunk a temető mellett visz el. Apró gyertyacsonkok fagyoskodnak a sírokon, és a szél meglibegteti a zizegő koszorúk szalagját.

Pár napja még, a novemberi estébe derengő világosságot hozott ide az emlékező, fonnyadó szeretet, és most megint egyedül vagytok. Emberien egyedül. Az ismerős lábak topogása egy évig talán megint nem hallatszik le hozzátok de – hajh! – sokan vannak, túl a határokon, akik fölé sosem borult senki, s akik fölött sosem lobbant árva mécs az emlékező novemberi estében.

 

Egyszer idegen vidéken jártam. Napok óta úton. Naptárt nemigen néztem. Sötét este volt, és megkérdeztem a kocsist: mi az a világosság a túlsó domboldalon. Megemelte kalapját, és azt mondta:

- Mindenszentek este van.

Megroskadtam a zörgő szekéren, és a messze domboldalakon imbolygó millió apró lángot elvittem nektek, akik mindent, mindent odaadtatok és mindent itt hagytatok.

 

Istenem! Miért?

 

(1935)

 

**

 

Először megjelent November címmel a Nimródban, 1935. december 1-jén.

Majd az Öreg utakon című kötetben 1941-ben Novemberi hajtások címmel.

Később Egy délelőtt címmel a Ködben (1960), majd A három uhuban (1997).

Ősz végén címmel a Barangolásokban (1968), majd az Erdei utakon (1987) c. kötetben.

 

**

 

Az illusztráció Vass Gyula Őszi erdő című festménye.

 

network.hu

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet írta 15 órája a(z) Wass Albert: VERSEK ,GONDOLATOK... fórumtémában:

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s ...

Miclausné Király Erzsébet 16 órája új képet töltött fel:

A_szivek_szaboja_2111041_6878_s

Miclausné Király Erzsébet 16 órája új képet töltött fel:

Tunder_szarny_2111040_1108_s

Miclausné Király Erzsébet 16 órája új képet töltött fel:

A_nap_gondolata_a_nap_verse-003_2111039_3891_s

Miclausné Király Erzsébet 17 órája új képet töltött fel:

Arpad_imaja_2111033_8196_s

Rádiné Zsuzsa 21 órája új képet töltött fel:

Juhaszne_berces_aniko_csendes_varakozo_2111022_6614_s

Miclausné Király Erzsébet 22 órája új képet töltött fel:

Nem_volna_mas_2111015_4055_s

Miclausné Király Erzsébet 22 órája új képet töltött fel:

Aki_nem_hisz_abban_2111013_7389_s

Miclausné Király Erzsébet 22 órája új képet töltött fel:

Csak_2111011_7016_s

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu