Jó Barát Blog: "életképek"

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 215 fő
  • Képek - 11371 db
  • Videók - 3097 db
  • Blogbejegyzések - 8198 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 215 fő
  • Képek - 11371 db
  • Videók - 3097 db
  • Blogbejegyzések - 8198 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 215 fő
  • Képek - 11371 db
  • Videók - 3097 db
  • Blogbejegyzések - 8198 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 215 fő
  • Képek - 11371 db
  • Videók - 3097 db
  • Blogbejegyzések - 8198 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK hírei, életképek

– Mindenki az lehet, ami lenni akar! Nincs akadály, nincs lehetetlen, csak akarnod kell! – mondta a nyugdíjas tanárnő, aki délutánonként vigyázott rájuk.

 

– Akár orvos is lehetek?

 

– Igen. 

 

– …vagy ügyvéd?

 

– Természetesen.

 

– … vagy pilóta? – záporoztak rá a kérdések.

 

– Igen. Persze. Csak el kell határoznod és elérheted! – simogatta meg az egyikük fejét. – Eldöntöd, akarod, megkapod… Ennyi az egész.

 

Gyurikában napokig zakatoltak a tanárnő szavai:” Eldöntöd, akarod, megkapod!”,” Eldöntöd, akarod, megkapod”.

Tovább 

Hevesen gesztikulálva mesélt – tehette, hisz népes nézőközönség itta minden szavát. A söröző előtti tér zengett a hangos kacagásuktól. Az a jó pár feles és a sör ebben a melegben rövid idő alatt megtette a hatását. 

 

– És még Ő volt felháborodva… Én dolgozom egész nap, vért izzadok, hogy tudjuk fizetni a csekkeket, az úri hölgy pedig arra sem képes, hogy meleg vacsorát tegyen az asztalra. Persze, hogy kiakadtam… – csapott a tenyerébe a szakállas férfi.

Tovább 

 

Boldognak kellett volna lennie – mégsem volt az… Örülnie kellett volna, de képtelen volt rá. Ült magába roskadva a sötét szobában, és egyre csak zakatoltak a gondolatai. Minden olyan váratlanul történt, és a lehető legrosszabbkor.

 

Pont akkor, amikor egyébként is olyan bonyolult volt az életük: édesanyja halála után úgy döntöttek elszakítják a gyökereiket, és felköltöznek a fővárosba. Nagy nehézségek árán sikerült albérletet és munkahelyet találniuk, s lépésről-lépésre berendezniük új életüket, s erre most borulni fog az egész rendszer.

Tovább 

– Nem. Nem tudok segíteni.

– De higgyen nekem! Nem akarom becsapni… Tényleg rosszul vagyok…

 

– Hívjon mentőt, engem pedig hagyjon békén! – hárított a magas kopaszodó férfi.

 

– De nincs telefonom… Kérem… Segítsen! Csak az orvosi rendelőig kellene elvinnie…

 

– Eszemben sincs. Keressen más balekot magának… Egyébként is, mit képzel? Hogy abban a koszos, zsíros nadrágban beülhet a patyolat tiszta autómba? Ezt maga sem gondolja komolyan! Lehet még tetves is!

Tovább 

– Hova, hova ilyen sietősen, kisasszony? – kapja el a barátnőm tizenéves lánya karját.

 

– A szobámba.

 

– De hisz még nem is uzsonnáztál…

 

– Nem vagyok éhes. Anyu, engedj, mennék… – huzakodik Évike, de Éva nem engedi.

 

– Mesélj, mi volt a suliban…

 

A leányzó megrántja a vállait:

 

– Semmi különös… Engedj! 

 

– Olyan nincs, hogy semmi! Dolgozatot írtatok? Feleltél valamiből? Hogy megy a matek? Az állítólagos barátnőid még mindig kiközösítenek?

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 4 éve

való igaz ... az emberek ma már a számítógép idővonalára pakolják ki az érzéseiket....
nemcsak a tinik....aztán csodálkoznak ha más emberek vissza élnek ezzel..

Tovább 

Csak 20 deka csirkemellsonkát akartam venni. Semmi mást.

 

Ennek érdekében vállaltam a sorban állást, a tolakodást, a szauna meleget, a krémes-habos sütemények ellenállhatatlan csábítását, azt, hogy a nagy kabátommal, ha nem vigyázok, leverek mindent…

 

Vállaltam, hogy türelmesen megvárom, amíg az előttem lévő tízféle felvágottból 10 dekányikat méret, hogy a mellettem elhaladó a pultnak présel, hogy a fali hangszórókból idegesítő zene harsog. De azt álmomban sem hittem, hogy a mögöttem lévő a sarkamat fogja ütközőnek használni, s még engem kezd el szidni érte.

Tovább 

– Anyámékhoz költözünk – jelentette ki a férfi határozottan. A nő elborzadva nézett rá.

 

– Nem. Azt már nem. Én képtelen vagyok egy fedél alatt élni vele… Azok után, amit ellenünk művelt, nem kérheted ezt…

 

– De muszáj. Vagy az ő háza, vagy az utca… Nem kérdés, hogy melyiket célszerűbb választanunk. Tudom, hogy haragszol rá, de most félre kell tenned a sértettségedet. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt a lehetőséget elvessük.

 

– De én nem akarom egyfolytában a kioktatásait hallgatni – tiltakozott a nő.

Tovább 

Ott feküdt a járdán, magzatpózba kuporodva – és megpróbálta védeni az arcát a kíméletlen rúgásoktól. 

 

– Nesze! Ezt akartad, vén majom? Akkor most megkapod… – szitkozódott fölötte a fiatal fiú, és csak rúgta-rúgta, mint egy focilabdát.

 

– Hagyd már abba! Elég lesz! Nem látod, hogy már mozogni sem képes! – próbálta lefogni a barátnője, nem sok sikerrel.

 

– Addig verem, míg levegőt vesz! 

 

Minden pillanat örökkévalóságnak tűnt, minden ütés mázsás súlyként nehezedett rá – de nem tudott mit tenni: erőtlen volt, és sebezhető. 

 

– Kérem!

Tovább 

Nem telik el úgy hét, hogy ne robbanna ki valamilyen cifra eset, amit kishazánk gyanútlanjai a gyors haszonszerzés fényében elszenvednek. Gond nélkül elhiszik, hogy a banki kamatok többszörösét kapják befektetett pénzük után, vagy magas hozamú életbiztosítást köthetnek anélkül, hogy betegségeikről nem kell beszámolniuk.

 

De ha belegondolunk, még csak csalók sem kellettek ahhoz, hogy alaposan kihasználják az emberek hiszékenységét. Hiszen többtízezren hittek abban is, hogy a felvett devizahitelekkel egyszerűbbé válhat az életük – és alig 30 évesen mindent megteremthetnek, amit a szüleiknek 50-60 év alatt sem sikerült.

Tovább 

Ülök a padon, és élvezem az őszi napsugarak lágy simogatását a bőrömön. Kicsit hűvös van már, de ilyen verőfényes időben kár lenne a szoba rideg falai között dolgozni – már ha a novellaírást annak lehet nevezni –, arról nem is beszélve, hogy ahogy szokták volt mondani: „a téma az utcán hever”.

 

És most tényleg: értsd és lásd, szó szerint ott hever. Az általános iskola ötödik osztályos tanulói vonulnak ebédelni a kb. 300 méterre lévő napközibe – hangos kiabálások, kacagások közepette, összevissza csoportokban áthaladva az úttesten a frászt hozva az arra haladó autósokra.

Tovább 

Itt vannak a vizsgák a nyakán, és ő még alig tanult valamit. Igen, állandó harcban állt az idővel. Azt sem bánta volna, ha egy nap 48 órából áll – ki tudott volna használni minden egyes percet. De nem is csoda. Az ikrek mellett sokszor azt sem tudta, hol áll a feje.

 

– Pihenj egy kicsit délután! Majd én vigyázok rájuk– segítette ki édesanyja, és ebéd után elvitte a kicsiket a játszótérre, majd utána a lakására aludni.

 

Pihenni? Már azt sem tudja, hogyan kell!

Tovább 

– Nem érteni magyar… – ezt hajtogatja a sovány középkorú nő immár tíz perce. Áll is a sor miatta.

 

Úgy tűnik, a világ minden jelentősebb nyelvén meg lett már szólítva: németül, angolul, románul, olaszul, franciául, spanyolul, szlovákul, szerbül... valahonnan még egy oroszul perfekt beszélő munkatárs is előkerül. De semmi eredmény, a nő csak ezt az egy mondatot darálja:

 

– Nem érteni magyar… Nem érteni magyar… Nem érteni magyar…

 

Tanácstalanul állják körül: a biztonsági őrök, az áruházi csoportvezető, az ügyfélszolgálati pultban álló fiatal lányok.

Tovább 

– Nem mondod komolyan! Az a szelíd, kedves lány ilyesmit tett? – csapta össze a kezét szörnyülködve Anikó, elkerekedett szemekkel.

 

– Igen. Otthagyta azt a három szerencsétlen kisgyereket a volt férjére, és egy szál bőrönddel elutazott Franciaországba.

 

– De hát miért tette?

 

– Szegény Éva meg akarta valósítani az álmait – mondta Ildikó gúnyosan, majd folytatta. – Nem tudta jó dolgában, mihez kezdjen magával… Más az ő helyében ugrált volna örömében, hogy egy olyan férjet talált magának, mint a Laci… A tenyerén hordozta, mindene megvolt: lakás, autó, ékszer, nyaralás…

 

– Igen.

Tovább 

– És Klári hogy van? – kérdezte a nő.

– Köszönöm jól. – felelte a férfi.

– De soha nem lehet látni… 

 

– Nem. Nem jár sehova, el van otthon… Kertészkedik, varrogat, főzőcskézik, elpepecsel egész nap…

 

– Kár, hogy nem jön el soha, régen olyan sokat beszélgettünk… a műtétem után is, amikor még nem terhelhettem magam, bizony sokszor gondoltam arra milyen jó lenne együtt tölteni a délutánokat. 

 

A férfi lesütötte a szemét, majd zavartan rugdosni kezdett egy követ.

Tovább 

– Istenem! De sovány ez a gyerek! Talán csak nem beteg? – csapta össze a kezét kétségbeesetten Róza mama, amikor meglátta a dédunokáját.

 

– Nem Dédi! Csak tudatosan táplálkozik, ahogy mi is! – nyugtatta meg Éva az unokamenye, akinek magának is kemény ellenállást kellett tanúsítania már egy kisebb széllökés esetén. Már ha nem akarta, hogy elvigye magával...

 

– Na, majd itt feljavul a nyáron! – szőtte a terveket előre a dédi, de lelkesedése rögvest alábbhagyott, amikor a vendégek elé tettek egy vaskos paksamétát.

Tovább 

Már egy ideje kénytelen vagyok elviselni a társaságukat. Nem tehetek mást, ha nem akarok hatemeletnyi lépcsőt megmászni, várom a liftet velük együtt. Várok és tanulok. Tanulom, miként lehet egy nőt megnevelni a huszonegyedik században. 

 

- Nálunk én döntök mindenben. – kezdi a szőke szemüveges negyvenes.

- És ezt hogy érted el? – csodálkozik rá a fekete hajú harmincas. 

- Hogy? Ha én adom a pénzt, az a legkevesebb, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Ha valamit másképp akar, menjen el dolgozni, és keresse meg a rávalót.

Tovább 

– Zalán mamája vagyok! Örülök, hogy megismertelek… Gyere be, itt leteheted a biciklidet – invitálta szívélyesen a 10 éves kisfiút a fiatal csinos anyuka.

 

Zolika tátott szájjal nézett körbe: még soha nem látott akkora házat, mint ez: faragott kőoszlopos veranda, mindenhol színes virágok, frissen nyírt pázsit, saját kis kerti tó- aranyhalakkal, két csillogó autó a behajtón, hintaágy – mint az amerikai filmekben.

 

– Zalán már nagyon vár téged! Nem is akart hozzákezdeni a tanuláshoz nélküled… – nyitotta ki a hatalmas bejárati ajtót előtte az asszony.

Tovább 

Feszengve ült az asztalnál. Ez az első „hivatalos” randijuk. 

 

Mindketten kellőképpen zavarban vannak ahhoz, hogy akadozva menjen a társalgás. Érdekes módon, amíg az egyetemen találkozgattak, nem volt semmi baj: órákig beszélgettek, nevetgéltek.

 

De most! Most, hogy komolyra fordultak a szándékok-és a barátság hirtelen szerelemmé nőtte ki magát – nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel.

 

– Azt hiszem, rendelnünk kellene.. – törte meg a csendet Csaba.

Tovább 

A sofőr képtelen volt kikerülni a megállóban dísztelenkedő kátyút. A busz kerekei hatalmas nyekkenéssel huppantak bele a víztócsába, nem kis riadalmat keltve a várakozó emberek között.

 

A legelöl álló idős néni – koránál fogva – nem tudott „elugrani” a sáros víznyelvek elől – megadóan vette tudomásul, hogy megkíméltnek nem mondható, de tiszta szövetkabátjára óriási foltokat festenek a vízcseppek. A mögötte álló lányok vihogva méregették, majd türelmetlenül előrenyomultak az ajtóhoz, csaknem feldöntve tolakodásukkal a nehezen mozgó asszonyt. 

 

Végül egy kisgyermekes anyuka szánta meg: segített neki felszállni a buszra.

Tovább 

Bernadett soha nem hitte volna, hogy a testvérei ennyire meg tudnak változni. A korábbi kiegyensúlyozott, normális kapcsolatuk édesapjuk halála után mindennek volt mondható, csak testvériesnek nem. Már a temetés előtt is érződött a feszültség: nővérei a lehető legolcsóbb szertartást akarták kiválasztani, de ő nem engedte, hogy az anyagiasságuk beárnyékolja ezt a fájdalmas napot.

 

Másnapra beszélték meg, hogy megnézik, mi mindenről kell gondoskodniuk a szülői háznál: a mérőórák leolvasása, a főkapcsolók elzárása, Betli édesapja hőn szeretett pulijának az elhelyezése csak néhány a sok gyötrelmes feladat közül, amit kénytelenek lesznek megoldani.

Tovább 

– Tudod, mit? Ha szerinted ebben is neki van igaza, költözz hozzá! Összeillő pár lennétek! – kiabálta magából kikelve Dóra, és becsapta maga mögött az ajtót.

 

Szélviharként robogott le a lépcsőn, s vágódott ki az utcára, dühtől kivörösödött arcát jégként hűsítette az esti hideg szél, de nem törődött vele, csak ment ment előre, maga sem tudta, hogy hova.

 

Ádám már nem először mérgelte fel azzal, hogy az ő állítólagos legjobb barátnőjének, Klárinak adott igazat.

Tovább 

Barbara nézte a szobatársait, miként pakolják ki táskáikat: márkás farmerok, melegítők, pólók, cipők, kozmetikumok kerültek elő a mélyükről – volt, akinek még az alsóneműin is ott díszelgett a márkajel. 

 

Aztán előkerültek a hazulról hozott ételek: rántott csirke, rántott szelet, sültek, fasírtok, töltött húsok illatoztak az asztalon.

 

– És Te? Te mit hoztál? – lépett oda hozzá kíváncsian Enikő.

 

– Én? Még meg sem néztem, mit tett oda anya… 

 

– Hozd elő Te is, és vacsorázzunk!

Tovább 

– Tartozol nekünk! Sokkal tartozol! – hajtogatta az édesapja, de ő a vállát vonogatta.

 

– Senki sem kért meg rá, hogy segítsetek! 

 

– De a fiunk vagy! Felneveltünk! Tanítattunk! Mindenről lemondtunk érted! És most ez a hála?

 

– Értsd meg, Apa! Ez az egyetlen járható út! Én csak így tudok segíteni rajtatok! 

 

– Így?! Ez nem segítség! Azt hiszed, a pénzeddel mindent el tudsz intézni? Azt hiszed, kifizeted a számláinkat, és ezzel már meg is tettél mindent értünk?

Tovább 

Gyűjtögető életmódot folytatott: gyűjtötte a pénzt, miközben aszkéta módjára tengette a napjait. Nem ivott alkoholt, kávét, nem dohányzott, nem költött új ruhákra, utazásra, szórakozásra, enni is csak egyszerű és olcsó dolgokat evett – s gyermeki örömmel számolgatta szaporodó forintjait.

 

Mivel a bankokban nem igazán bízott kénytelen volt a lakásában elrejteni a pénzt, képtelennél képtelenebb helyeket találva a bankóknak.

 

Így aztán nem egyszer előfordult, hogy elfeledkezvén zseniális elrejtési ötleteiről, százezrek végezték ideiglenesen a kukában (szerencsére még hajnalban eszébe jutott, hogy kidobta a szeméttel – emiatt derékig kellett turkálnia a szomszédok szemetében is), vagy tízezreket mosott ki az ingjeivel (véglegesen használhatatlanná téve a pénzt, az inget, és a mosógépet is), vagy főzött bele a sóskalevesbe.

Tovább 

– Gazdag akarok lenni! – jelentette ki határozottan a magas, szőke lány, és olyan eltökéltség ült az arcán, hogy egy pillanatig sem lehetett kételkedni abban, hogy komolyan gondolja.

 

– Dúsgazdag. Olyan, akinek minden ujján aranygyűrű csillog, aki bármikor-bármit megvehet, akinek úszómedence van a nappalijában, és szauna a hálószobájában – sorolta lelkesen.

 

– És ezt hogy fogod elérni, ha szabad érdeklődnöm? – kérdezte a mellette ülő idősebb asszony, miközben megpróbálta a tömött nejlontáskákat sorrendbe állítani.

Tovább 

Anna világéletében szégyenlős volt. Emiatt aztán a lehető legritkább esetben viselt rövidnadrágot, újatlan pólót, mély dekoltázsú női blúzt – szoknyát is kizárólag csak az iskolai ünnepségek alkalmával volt hajlandó felvenni, strandra pedig hét lóval sem lehetett volna elvonszolni.

 

Nem igazán tudta az okát: talán édesapja zárkózottsága, vagy az anyja már-már szégyellnivaló magamutogatása alakította ezt ki benne – nem tudni. 

 

– Vegye le a felsőt, a melltartót is, és feküdjön fel az ágyra!

Tovább 

Napsütés, lágy szellő, színes kavalkád, vidám emberek – falunap.

 

Egymást váltják a fellépők a színpadon: népdal-, néptánc-, citera- zenekar modern tánc tartja fogva a kíváncsi gyülekezet figyelmét. Végül – közvetlenül a tombolasorsolás előtt – a nyugdíjasklub mutat be táncot, kicsit lassabban, kicsit döcögősebben, mégis összhangban 70 feletti átlagéletkorukkal, fizikai adottságaikkal.

 

A szomszédos asztalnál trendi leányzó kelleti magát népes fiútársaság gyűrűjében.

Tovább 

Anett soha életében nem félt még ennyire. Már órák óta ült a szórakozóhely női WC-jében, olyan kicsire összehúzva magát, amennyire csak lehetséges.

 

Minden idegszála pattanásig feszült, kövér izzadtságcseppek gördültek végig az arcán. Minden légvétel elkeseredett küzdelemnek tűnt, és pont most hagyta otthon az inhalátorát. Nem. Nem fog kimenni. Ő nem fog áldozattá válni. (Habár már ez, ahogy itt ül a bűzös mellékhelyiségben, felér egy áldozat-szereppel.)

 

Nem tudta mi lehet a barátnőjével.

Tovább 

– Végre! Végre! Végre! – kiabálta boldogan, és levetette magát a hatalmas vízágyra a részegen horkoló férfi mellé.

 

Igen. Elvett tőle mindent. MINDENT! Minden az övé lett, amit csak akart: a ház, a nyaraló, az autó, a pasi. Sikerült legyőznie, sárba taposnia, megaláznia, kifosztania, szerencsétlenné tennie – bosszút állnia rajta.

 

Valamikor a legjobb barátnők voltak, aztán... aztán elkezdtek versengeni egymással: ki szerez több diplomát, ki talál jobb munkát, ki keres többet, kinek lesz hamarabb férje, gyereke, háza, nyaralója?

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemrég átjött hozzám egy barátom kávézni, üldögéltünk és az életről beszélgettünk. Egy ponton megjegyeztem: „Megyek és elmosogatok, rögtön jövök”.

 

Erre úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy űrhajót építek. Csodálattal vegyes csodálkozással tette hozzá: „Örülök, hogy segítesz a feleségednek. Én nem szoktam, mert ha mégis, a nejem sosem dicsér meg.

Tovább 

Pillanatok alatt eltüntette a két krémest – szinte habzsolva evett, fültől-fülig tiszta hab és krém lett. Nem tudott viselkedni.

 

De honnan is tudta volna miképp illik társaságban megnyilvánulni, amikor nem volt, aki megtanítsa neki? Apja, anyja alkoholista volt, testvérei elérve a felnőttkort szétszéledtek ő – a kicsi, a maga 15 évével – maradt egyedül, aki valamelyest törődött velük.

 

Mert ha nem gondoskodik róluk, talán éhen is haltak volna. Amikor volt pénz, segélyosztáskor, jutott mindenre: literszámra folyt a sör, a bikavér, a rövidital – degeszre tömődött a bendő, még kacsamájra is futotta, majd 3 hétig ment a hitelért kunyerálás, az üvegvisszaváltás, a kéregetés, és a viták.

Tovább 

Idős nénike vonszolja maga után hatalmas bőröndjét. Megtorpan, idegesen pillant órájára, majd újra beleveti magát a tömegbe.

 

Kifulladva ér a buszállomásra.

 

– Mikor indul Magyarcsanád felé a busz? – fordul tanácsért egy fiúhoz. – Tudják, írt a fiam. Vár engem. Végre újra együtt lehetünk... – meséli a körülötte állóknak. 

 

– Senki sem figyel rá. Egészen addig, míg megérkezik a busz. Már éppen szállna fel, amikor megragadja a vállát valaki.

Tovább 

Azt hitte, ő az ország legsikeresebb vállalkozója. Úgy öltözött, úgy viselkedett, úgy élt, ahogy az egy sikeres vállalkozóhoz szerinte illő volt. Vérvörös körmökkel, tíz centis fülbevalókkal, körömcipőben, kiskosztümben tipegett a nagykereskedésekben, affektált, nyüzsgött, intézkedett.

 

Ünnepeken szülőfalujába hazatérve dicshimnuszokat zengett magáról és a menő üzleteiről, ahogy tette ezt most is a fülünk hallatára:

 

– Tegnap voltam áruért, ha hiszed, ha nem, pár doboznyi cuccért majdnem másfél millió forintot hagytam ott.

Tovább 

Tavaly szeptemberben is eljött a rémségek ideje: becsengettek. A nyár történéseinek lassan folydogáló nyugalmas menetét felváltotta az ősz borongósan ideges kapkodása. 

 

Nincs éjfélig tévézés, internetezés, bulizás; nincs délig alvás, délutáni szunyókálás; nincsenek szabadidős programok hét közben – minden leszabályozott formában óramű pontossággal kell, hogy működjön – ellenkező esetben omlik a kártyavár, robban a szülő, sírdogál az iskolába késve érkező gyerek, otthon marad a tornacucc, elkallódik a befizetésre hetek óta várakozó csekk halom. 

 

- Szervezés kérdése az egész – állította az egyik ismerősöm laza hanyagsággal, s látszatra valóban irigylésre méltó ügyességgel menedzselte három különböző korú gyermekének mindennapjait, miközben mesterien elboldogult a háztartás-vezetéssel, saját kisvállalkozása irányításával, idős szülei gondozásával, s még arra is jutott ideje, hogy hetente kétszer kozmetikus, fodrász, és masszőr foglalkozzon vele.

Tovább 

– Apu ma sem fog hazajönni... – fészkelődött az ágyában Zsófi, inkább tényként megállapítva, semmint kérdezve.

 

– Nem. Ma sem fog. Mondtam már: külföldön dolgozik, s onnan nem jöhet haza minden este –  válaszolta az édesanyja elszoruló torokkal.

 

– Ugye, ti is el fogtok válni, mint a Peti anyukájáék? – nézett riadtan a kislány.

 

Az anyját mellbe vágta a köntörfalazás nélküli kérdés.

 

 – Mondok neked még egy mesét, hátha sikerül elaludnod– tért ki a válaszadás elől, s elővette a mesekönyvet.

Tovább 

A fiatal nő arcán igyekezet. Összpontosít, lendít, nyújtózkodik, majd megadóan tűri, hogy konzervdobozok záporozzanak rá a magasból.

Lehajtja a fejét: szégyelli tehetetlenségét.


- Minek jön az ILYEN vásárolni?- méltatlankodik egy mellette elhaladó asszonyság, de fel sem merül benne, hogy segíthetne is. 


A nő felnéz, szemei könnyesek, de erőt vesz magán, és megpróbálja felszedni a szétgurult májkrémeket. Többen is a segítségére sietünk.

Hálásan megköszöni, majd elindul.

Tovább 

Nem szerette a munkáját, szabályosan szenvedett miatta. De nem volt más lehetősége: valamiből meg kellett élnie.

 

Így aztán minden áldott hajnalon félkómás állapotban kikecmergett az ágyból, nagy csésze méregerős kávéval merényletet követett el a gyomra ellen, 4 szál zsinórban egymás után elszívott cigivel a tüdeje ellen, felöltözött, került egyet a kutyával a háztömb körül, reggeli gyanánt a buszhoz tartva elmajszolt két kiflit. Félórás zötykölődés után fáradtan beesett az öltözőbe, átöltözött, és beállt a pult mögé.

Tovább 

A csontjaiban érezte a változtatás szükségességét. Tudta: így semmiképpen nem mehet tovább, mert ha így folytatják, akkor idő előtt a föld alá juttatják saját magukat. 

 

„Mindig az első lépés a legnehezebb” – gondolta, és határozott mozdulattal a mosogatóba öntötte a félüvegnyi konyakot. Nagyokat nyeldesve nézte miként tűnik el a semmibe a finom ital, de tántoríthatatlan volt.

 

– Te, Gizi! Mit művelsz? Te TÉNYLEG kiöntötted? Azt hittem, csak viccelsz!

Tovább 

Zoli élesen emlékezett mindenre – a pillanatra, amikor egyetlen rossz döntés eredményeként fenekestül felfordult az élete. Vitatkoztak, mint mostanában mindig.

 

Nevetséges apróságokon el tudtak rágódni napokon át: ki vigye le a szemetet, ki menjen bevásárolni, miért nem rakja el a ruháit. Elege lett – mindenből, és mindenkiből. Beült az autóba, és eszement száguldásba kezdett. A harmadik kanyar után a villanyoszlop állította meg. Most itt fekszik talpig gipszben, a mennyezet repedéseit bámulva...

Tovább 

Gyűjtik az aláírásokat. Agitálnak. Kampányolnak. Ígéretekkel halmoznak el mindenkit.

 

Kígyót-békát kiabálnak a másikra. Az állampolgár pedig azt sem tudja, hova kapja a fejét, annyi irányból bombázzák. A fiatal nő is megszaporázza lépteit, amikor az egyik párt aláírásgyűjtő „pulpitusa” előtt elhalad.

 

– Nórikám! De régen láttalak! Állj már meg egy szóra! – fut utána lihegve az egyik középkorú férfi. 

 

A nő megtorpan. Bár ne tette volna!

Tovább 

Zsoltot a nagymamája nevelte. Kénytelen volt, mert az anyja és az apja szívesebben emelgette a pálinkás poharat, semmint pelenkás utódjával törődött volna.

 

Ki is lettek tiltva a takaros portáról – a gyereket is kizárólag abban az estben láthatták, ha józanon és tisztán jelentek meg a kapuban, s akkor is csak felügyelet mellett lehettek vele.

 

Egy alkalommal engedte el a fiút egy teljes hétvégére, de már másnap haza kellett vinnie, mert télvíz idején egy szál kisingben csúszkált a kocsma hideg kövén, miközben a szülei vígan dorbézoltak.

Tovább 

A három tizenéves fiúval gyakran futok össze a városban. Állítólag testvérek, 1 -2 év a korkülönbség közöttük, de annyira egyformák, hogy akár ikrek is lehetnének.

 

Hajuk agyonzselézve, fülükben arany csillog, márkás ruháik kemény tízezrekbe kerülhettek; legmodernebb mobiltelefonjaikat (külön-külön mindegyikőjüknek van) büszkén fitogtatják.

 

Olyanok, mint a hurrikán – megjelennek és végigsöpörnek harsányságukkal, határozottságukkal, vagányságukkal.

Tovább 

A büfé környékén mennyei illatok lengték körbe az arra járókat: fokhagymás sült hús, jóféle házikolbász, aprópecsenye sistergett az edényekben; hófehér vastag kenyérszeletek, és savanyúságok szín kavalkádja csábította evésre az embereket.

 

A hajlott hátú idős férfi is beállt a sorba – szemlátomást régen ehetett ilyesmit, mert a büfés minden mozdulatát nyomon követte tekintetével, s olyan hatalmasakat nyelt, hogy még az utca túloldalán állók is hallhatták.

Tovább 

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 30 perce új képet töltött fel:

Van_eletunkben_2109740_7941_s

Miclausné Király Erzsébet 1 órája új képet töltött fel:

Ady_endre-001_2109733_1266_s

Miclausné Király Erzsébet 1 órája új képet töltött fel:

Ady_endre_2109732_9617_s

Miclausné Király Erzsébet 1 órája új képet töltött fel:

Emlekezzunk-023_2109731_6405_s

Miclausné Király Erzsébet 1 órája új képet töltött fel:

Emlekezzunk-022_2109730_5194_s

Rádiné Zsuzsa írta 5 órája a(z) SZÉP GONDOLATOK, BÖLCSESSÉGEK fórumtémában:

Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember,...

Rádiné Zsuzsa 5 órája új képet töltött fel:

Ady_endre_a_kalota_partjan_2109722_3625_s

Miclausné Király Erzsébet 8 órája új képet töltött fel:

Mert_a_betyarnak_ez_az_egy_van_2109714_5065_s

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu