Jó Barát Blog: "elbeszélés"

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 202 fő
  • Képek - 9631 db
  • Videók - 2996 db
  • Blogbejegyzések - 7603 db
  • Fórumtémák - 15 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 202 fő
  • Képek - 9631 db
  • Videók - 2996 db
  • Blogbejegyzések - 7603 db
  • Fórumtémák - 15 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 202 fő
  • Képek - 9631 db
  • Videók - 2996 db
  • Blogbejegyzések - 7603 db
  • Fórumtémák - 15 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 202 fő
  • Képek - 9631 db
  • Videók - 2996 db
  • Blogbejegyzések - 7603 db
  • Fórumtémák - 15 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK hírei, elbeszélés

 

Ez a történet édesapámmal esett meg Kaposváron, még 1964-ben.

Hétéves ősöm akkor kezdte meg a második félévet az első elemiben. Egy kis bérlakásban laktak az édesanyjával a belvárosban. A nagyanyám három műszakban dolgozott mint egyedüli családfenntartó.

 

A dédszüleim sokat vigyáztak apámra, de ők a város külterületén laktak. Ezért apámnak hamar önállóvá kellett válnia.

 

Történt egyszer, hogy édesapám felébredt, és látta, hogy világosság árad be az ablakokon.

Tovább 

 

 

Az alkonyat arcát az ablakra nyomta, s ettől csillogó lett a tűz szeme.

 

A sarok zugaiban megpattantak az öreg bútorok, azt hitték már éjszaka van.

 

Az erdő felett alacsonyan jártak a felhők, a padláson egér után dobbant a macska, s az óra lassan mérte a csendet.

 

Az öreg vadász nyakába akasztotta a puskát, nem akart egyedül maradni. Egyedül az évekkel, melyek elmentek, az emlékekkel,melyek ködösek voltak már és távoliak, mert az idő messze elhordta őket.

Tovább 

 

 

Valahol a hegyek között bagoly kiáltott. Tódornak, a szénégetőnek csontos, fekete markában megmozdult a hosszú hegymászóbot, s kormos vége beletúrt a zsarátnokba. Szikrák pattannak.

 

 

– Ha bolondot járat velem, Istene ne legyen… – morogta sötéten, s szénporos, fekete arcában mélyek voltak a barázdák, s fenyegetőek. A másik kettő szótlanul ült mellette a rönkön. Nem volt más hely, ahova ülhettek volna a csatakos őszi erdőgerincen, így hát ott ültek szorosan egymás mellett az egyetlen rönkön, hogy valamennyiüket érhesse a tűz melege.

Tovább 

 

 

A faluvégen vakkantott egy erős kutya. Szavát békapta mindjárt valami másik öt, s mérgesen visszavetette.

 

    Egy legény komoran vágta csizmájával az illatos port. Lengyolcs ingén átsütött ereje. Maga a fejét leszegte. Szavát istenembere nem vehette volna.

 

    Lelkiállapotát nyersen így ábrázolta.

 

    Elhaladt: ki a faluból, neki a cigánydombnak.

 

    A kutyák még mindig hajigálták a hangot, és rágták a koromsötétet.

 

    És bent a huruba földjén szikrázó kedvében ült a vén cigány, nevezetre Máté, dologra tolvaj és hegedűs.

Tovább 

A Pöhöly testvérek még akkor kicsinyek voltak: János négyesztendős, Péter pedig háromesztendős.

 

Az édesanyjuk sápadt, sovány asszony volt. Mindig köhögött. Néha annyira köhögött, hogy fáradtan ült le a küszöbre, és a fejét mellére hajtotta.

 

Egy napon, mikor a hó olvadásnak indult, sok öregasszony fordult meg a házban. Bejártak a belső szobába, és sóhajtoztak, sírdogáltak.

 

Az egyik öregasszony rátette gyöngéden a kezét a Jánoska fejére, és így szólt hozzá:

 

- Te szegény kis árva.

Tovább 

A játékot, néha legalább, szereti az okos ember.

 

Kedves napomat tehát, ezt a mait, okos játékból, a bajok tetejére teszem, hogy ott, az apró gondok fölött, megteljék örömmel. S érzem is már, hogy a jelenből, de főleg a jövendő felől, csillogva érkezik az öröm. Csillog az öröm, ami nem is csoda, mert hiszen fényben fürdik, amely nem csalóka.

 

Nem, mert a tudás fénye, amiben fürdik az öröm.

 

Nyilván oktalanság is, bár igen enyhe módon, ha ebből a megejtő csillogásból a múltba visszatekintek.

Tovább 

 

 

Sajnos a szülők nevelése nem olyan egyszerű, mint a kutyáké, a macskáké, vagy a csótányoké. Tizenöt-húsz évig is eltarthat, amíg őseinkkel megértetjük, hogy nem ők nevelnek minket, hanem mi őket.

 

Egy fókát például egy év alatt meg lehet tanítani arra, hogy labdát táncoltasson az orrán. Egy anya azonban évekig tartó könyörgéssel sem idomítható arra, hogy a főzelékek helyett mindig rántott húst készítsen újburgonyával.

 

Az apa nevű élőlénnyel sem könnyebb a helyzet.

Tovább 

 

Csöbi Simó „hírös tolvaj” volt azon a területen, amit szemmel be lehetett jártatni a Hargita tetejéről. Ahol jónak látta, alig lett meg a borjú, s már csak a sűrű káromkodás maradt a gazdának.

 

Esze az olyan volt, hogy még a legsötétebb éjjel is világított a szemén keresztül. Ilyenformán fortéllyal győzte is volna a mesterségét, hanem a régi erejével lassacskán haragba került. Mostanában úgy megemelt, hogy leereszkedett a kedve is, de a lopott borjút mégsem tudta keresztültenni a kerten.

Tovább 

Álmos, porszagú csend. A világ semmiképpen nem akarja elhinni, hogy hajnal van, de a derengés felhígítja a sötétséget s a

fecskék kisurrannak az eresz alól. Ásítva támaszkodnak a szürke fák és az árnyékból kiemelik lomha hátukat a szalmakazlak.

Még nyújtóznak a szalmaszálak, még lehelik magukból a tarlók kenyérszagú melegét, de ez már csak az aszalódás kesernyés

cukra, a búzamezők fiatalságának öregedő emléke.

 

Még hűvös van, a kertben erőtlenül lebeg a kaporszag, a pocakos uborkák indaszaga, de ahogy keletről szétterül a fény, az

illatok párája szitálva hull a kiásott krumplik széthányt bölcsőjébe.

Tovább 


network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mióta az eszem tudom, mindig éltem-haltam a szőlőért. Ma is azt tartom, hogy nem teremtett ahhoz fogható gyümölcsöt az Úristen. Ha úgy volna benne módom, mint ahogy nincsen, ma se enném lágy kenyeret sose szőlő nélkül.

 

 

Gyerekkoromban is az volt a legnagyobb örömöm, mikor édesapám a vállamra csapott:

 

- Nyergelj, legény, kimegyünk Galambosba. Megnézzük, zsendül-e már a szőlő.

Tovább 

 

      Egyszer volt…, …hogy’ is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! 

      Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van?

      Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr?

      Dehogy! Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, hol sok szikla égbe szúr…

    Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra.

      Sok-sok hegyet, óriási sziklát kell elhagynunk, amíg elérkezünk a Hónapok hegyéhez.

Tovább 

 Tegnap reggel, amint kinyitottam az ablakot, odaesik a párkányra egy száraz falevél. Ősz a küldője, szélpostás a hozója. Megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan mintha ezüst porral volna behintve. Olvasni pedig ezt lehet róla:

 

Kergetem a falevelet,

hátamon hozom a telet,

Mosolygós a születésem,

Lucskos, sáros temetésem.

 

    Hát ez így igaz. Az ősz az egyik kezével a nyárba fogódzik, a másikkal a télbe kapaszkodik.  Az egyik szeme mosolyog, a másik szeme sír.

Tovább 

Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.

 

 

Nemcsak sírás-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.

 

Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generációja, amelyből az apám való, megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is. Abban az időben napszámos volt az apám egy gépműhelyben. Ő sem dicsekedik ezzel az idővel, más sem.

Tovább 

 

Szegények voltunk. Koldusnál is szegényebbek. Mert van-e nagyobb nyomor, mint a tönkrement uraké.

 

Egy nyírségi kis faluban húztuk meg magunkat, ahol egy talpalatnyi se volt a mienk a sovány homokból, s édeskés szagú akácfavirág gyötört. Csak az emlékezetünkben éltek a kövér bortermő repcetábláink, gulyánk, ménesünk, oszlopos kúriánk, ott fenn a ficfás Tisza-parton.

 

A világ sarkába húzódtunk, elbújni a szégyenünkkel. Mégis olyan helyre, ahol van atyafi.

Tovább 

Úgy emlékszem arra a napra, mikor a kis bice-bóca először kocogott be az iskolánkba, mintha tegnap lett volna.

Még csak ősz vége volt, de már porka havak szállingóztak a levegőben, és Habók Fügedi már téli órákat dudált a toronyból.

Ez a Habók Fügedi toronyőr volt, s az iskolánk ablakából éppen oda lehetett látni az ajtajára.

Nyáron láttuk is minden negyedórában, ahogy egy rettenetes nagy tülökkel kiállt a toronyerkély négy sarkára, és tudtára dudálta a világnak, hogy megint eltelt egy fertályóra.

Tovább 

- Ki látott télen fecskét vagy gólyát?

- Bizony, hacsak rabságban nem, senki? 

- Hol vannak?

- Elmentek olyan országba, ahol meleg van.

De nemcsak a hideg elől mentek el, hanem azért is, mert itthon nem lenne télen mit enniök. A sok apró bogár, amivel a fecske él, őszszel vagy meghal, vagy elrejtőzik; a vizek meg, ahonnan a gólya él, befagynak.

Ezt már előre tudja a gólya is, meg a fecske is.

 

 

Szeptemberben egyszercsak azt látjuk, hogy a réten tömérdek gólya gyűl össze.

Tovább 

 

Valami különös szomorúság borzong át a lelkemen. Nemcsak a lelkemen: minden fán, minden fűszálon, az egész tájon, még a felhőkön is. Ez a szomorúság az ősznek megérkezése. Kertemben már az őszirózsák fehér és lila virágai melengetik az arcukat a nap sugaraiban. A gesztenyefám napról napra halványabb. A gyümölcsfáim is olyanok, mint az öregemberek: egyik, mint a sárga öregember; a másik, mint a piros öregember. 

 

   A két gólyánk is elment. Szent István király napján láttam őket utoljára a mezőn.

Tovább 

Egy sebzett kant nyomásztunk az öreg Hazug Istvánnal egész áldott délután. Sok mocsok helyet, szakadékot, száraz patakfeneket, bozótos sűrűséget összemásztunk utána, de csak estefelé kaptuk lövésre a vágott völgyében, fenn a havas fejében. Fáradtan, lihegve, szuszogva kapom a puskát, de az öreg István megrántja a karomat:

 

– Hó! Itt nem szabad lőni!

– Mit beszél? – hárítom félre a puska útjából. ­Nem szabad lőni?

– Nem! – támad rám az öreg konokul.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Virágországból való szeretteim között van a napraforgó is. Mindig kedves volt szememnek, lelkemnek, mióta csak ismerem. Gyermekkoromban sokszor megálltam előtte és fölnéztem rája:

 

- Milyen szép vagy te nagy sárga virág! Fordítsd én felém is az arcodat, mert én is szeretlek téged!

 

Szerelmes legénykoromban meg emlékszem rá, hogy rászőttem egy versemet is. A vers egy Vilma nevü szőke kedvességről szólott és ez volt az eleje:

 

Akár így fordulsz, akár úgy fordulsz

Szeretlek nézni, nézni,

Mint napraforgó fényes szerelmét

Napestig nézi, nézi.

Tovább 

Ahogy leírom ezt a nevet, megint kisgyereknek érzem magam, s félve sandítok a konyhaajtó felé.

 

- Nem én voltam, Dobróka bácsi!

 

S érzem, ahogy szúrós szeme rám mered az öreg Dobrókának, s kinézi belőlem, ha valami hibát követtem el.

 

Egyéb dolga nem is igen volt neki a mi házunknál, mint az, hogy minket kordában tartson. Az is igaz azonban, hogy ehhez képest a favágás meg a kőfejtés csupán gyerekjáték lett volna.

 

Heten voltunk testvérek, de hétszer hét faluban se akadt párunk a pajkosságban!

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni.

Folyton jónak lenni iszonyúan unalmas és amellett fárasztó is.

Ha sokáig ülsz mozdulatlanul egy széken, elzsibbad a lábad.

Ha késsel, villával igyekszel enni, kirepül a hús a tányérodból.

Ha egészen tisztára mosod a kezed, a többiek már rég asztalhoz ültek, mire elkészülsz.

A felnőttek folyton csak azt mondják:

- Legyél jó ! 

Meg azt, hogy: 

- Ne legyél rossz !

Tovább 

 

Nem tudom, mások hogyan vannak vele, nekem régi ismerősöm.

 

Ezt a kifejezést:,,régi ismerős" - ez alkalommal szándékosan használom, mint legpontosabb meghatározását a köztünk fennálló viszonynak. A régi ismerős ugyanis olyan valaki, aki az ismerősnél több, de mégsem barát.

Akit éppen úgy ismerünk, sőt talán néha még jobban, mint barátainkat, ismerjük gyöngéit és értékeit, mosolyait és könnyeit, ráncait és szeszélyeit, akit úgy ismerünk majdnem, mint magunkat és nem nevezhetjük barátunknak mégsem.

Tovább 

Óriási bulit tart a vállalat a dolgozóinak. Családi nap. Rengeteg játék, gyermekprogram. Hatalmas programsátor, mellette egy kisebb mesesátor. A kettő között a „legjobb” lenni, ahol összetalálkozik a két hangerő, és megharcolnak a győzelemért… a közönség figyelméért.

 

Bömbölő hangszórók támadják a dobhártyákat, beszélgetni szinte lehetetlen, a tömegben felfedezni az ismerősöket még annál is nehezebb feladat.

 

A kicsi sátorba megyünk, meseműsort adnak az ifjaknak.

Tovább 

 

/részlet/

gégészhez azért nem megyek, mert mindenféle hosszú tárgyakat dugdos az orromba és ahelyett, hogy elismerné, hogy ez kellemetlen, folyton csúfol közben, mint aki érthetetlennek találja ezt az affektálást, hiszen nyilvánvaló, hogy ennél nincs nagyobb kéjmámor;

 

sebészhez azért nem megyek, mert folyton azt mondja, hogy ne féljek, holott nekem egyetlen vigasztalásom, hogy félek – továbbá azt mondja, hogy nem fog fájni és fáj, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy fájni fog és mégse fájna;

 

fogászhoz azért nem megyek, mert megyek ugyan, de az előszobában elmúlik a fájás és gondolom, majd holnap megyek, de nem is ide, hanem ahhoz, aki nem piszmog el egy évig, amikor a díjak következtében már lesz ugyan mivel harapni, de nem lesz mit;

 

röntgenológushoz azért nem megyek, mert a csontvázamat és vesémet látja, de a kabátomat nem s így nem adja meg a kellő tiszteletet;

 

urológushoz azért nem megyek, mert többnyire roppant vicces emberek és oda nem tartozó dolgokat mondanak magánügyeimre vonatkozóan, továbbá véleményeket fizikumomról, mint a szabó, aki mértékvétel ürügye alatt lekritizálja az alakomat;

 

gyomorspecialistához azért nem megyek, mert többnyire komor emberek, nem hagynak magukkal vitatkozni, mindent jobban akarnak tudni nálam és nem hajlandók például megérteni, hogy az ember ebéd és vacsora tartamára igazán felfüggeszthetné a diétát, ha különben betartja;

 

idegorvoshoz azért nem megyek, mert aznap mikor mennem kellene, éppen nagyon ideges vagyok és ilyen degállapotban nem bírom az orvost – és végre;

 

pszichoanalitikushoz azért nem megyek, mert három hétig egyebet se csinál, mint hogy kielemzi belőlem, hogy miért nem akarok pszichoanalitikushoz menni, mint az egyszeri tanító, aki azt mondja Mórickának: Móricka, warum bist du nicht gekommt, mire Móricka teljes joggal felelheti méltatlankodó hangon: Herr Lehrer, ich bin doch dó!

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt egyszer egy falu, mely olyan szegény volt, hogy még egerek sem voltak benne. Az emberek ugyanis a szalonnabõrt is belefõzték a levesbe, s ha véletlenül odatévedt egy egér, hát éhenpusztult hamarosan.

De nemcsak egere, hanem még neve sem volt ennek a falunak.

 

Épp akkoriban adta a császár a falvaknak meg a városoknak a neveket. Hogy azonban nevet lehessen kapni, azért fel kellett kocsiznia a bírónak Bécsbe, ami nagy útiköltségbe került.

Tovább 

 

 

Angyali falu ez a miénk.

 

Különben nyár van, s természetesen este.

 

A hold kidugja az égi hárem függönye mögül az arcát, és legények után leskelődik. Hamar meglát két fiatal tehetőset, és megkérdi tőlük:

 

- Hova mentek?

 

- Az orrunk után - feleli Ádám.

 

A hold nem húzza fel az orrát:

 

- Úgyis tudom - mosolyog negédesen vissza.

 

- Sokat tudsz! - enyeleg Ádám is véle.

 

József elszégyelli magát, és közbelép, nehogy szerelem legyen a dologból.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

A pénz okozza a legtöbb bajt és kellemetlenséget a világon, ha pénz nem volna, boldogabb lenne az emberiség és mégis a pénz szükséges eszköze a civilizációnak.

 

Bemutattuk előbbi rajzunkban, milyen félve, tartózkodva, mondhatni megdöbbenéssel költi el az ember az első forintot, de aztán akinek könnyelmű természete van, bezzeg sohasem jut eszébe többé lelkiismereti furdalásokat érezni, mikor a forintjai elröpködnek egymásután. Mert ha hajdanában gurult a pénz, most már repül; szárnya támadt.

Tovább 

Tanúja voltam egyszer, midőn Csomák Gergely uram benyitott a vaskereskedésbe.

 

- Szerencsés jó napot! - mondá.

 

- Mi tetszik?

 

- Kasza kellenék.

 

A kereskedő ugrik, és egy csomó kaszát tesz eléje. Csomák uram ellenséges szemmel bandzsít a kaszák felé.

 

- Ágyú-jegyűt adjék az úr - szól megvetőleg elfordulva a kaszáktól.

 

A kereskedő visszarakja a bika-jegyű kaszákat, s az ágyú-jegyűekből hoz nehányat.

 

- Termett ott még több is - szólt oda félvállról.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bizonyos, hogy a városok teli vannak hóborttal és nyavalyákkal. Szűkiben van a pénz is, nemkülönben a reménység, hogy vajon tud-e még szebb és emberségesebb világ létesülni? Annyira hatalmat vett rajtunk már a rossz, hogy sokan a falvak felé fordulnak, és az egyszerűbb népbe vetik a hit s a reménység horgát. Mondják, hogy sok tanulságot lehet emígy szerezni, sőt némelyek állítása szerint már az Ige is megkerült a barmos emberek között.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kicsi, gerendás korcsmában három hosszú asztal volt s egy fityegő lámpa. Rozoga, csámpás darab mind a négy. A padlódeszkák már össze voltak a vénségtől kucorodva, s a falakról is úgy lekopott a bőr, hogy csórén látszottak némelyik helyen a gerendacsontok. Fent a hiúban pedig ott ült a halál, hogy bényomja a meggörbült mennyezetet alkalmas időben.

 

És a szekeresek ezt a kietlen, bolond-vigyori korcsmát mégis nagyon szerették, mert ott muzsikált el alatta pénz nélkül a víz.

Tovább 

 

 

A rét a patak mentén tele van már sárga, fényes levelű virággal. A gólyavirág az. Mikor a gólyavirág megjelenik, már akkor várjuk a gólyát. Az igazi tavaszt a gólya hozza meg. Tavaly már József napkor virított a gólyavirág, és néhány nap múlva rá megérkezett a gólya. Az idén csak gyümölcsoltókor láttam az első gólyavirágot a Tuli gyerek kalapján. De késett is a gólya.

 

- Valami bajba kerülhetett - vélekedett Fodor András.

 

Mert csak egy gólyapár lakik nálunk, és az a Fodor Andrásék házán lakik.

Tovább 

 

 

Hol volt, hol nem volt, valaha égen, régi időkben volt egyszer egy szántóföld. Szántóföld szélén, ároknak partján tengődött egy szál haloványkék pipacs. Úgy ám, haloványkék!

 

Mert akkoriban, réges-régen, az az első szál pipacs, amely kidugta fejét a földből, haloványkék szirmokat tárt a nap felé, s ki tudja, tán mindmáig haloványkék is marad, ha nem esik meg az eset, amelyet most elmondani készülök, de megesett, meg bizony, s így esett...

 

Úgy esett, hogy az a pipacs széttekintett a világban, megfürdött a napsugárban, s gyöngéd szirmait kitárva így sóhajtott a hév nyárba: "Be szépséges szép világ, ó be boldog minden élő!"

 

Hát amint így sóhajtozott, ámuldozott, bámuldozott; rácsodálkozott a szőke, hajladozó búzaföldre.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Túl a Dunán egy derék magyar földesúr rendelést tett, és alapítmányt hagyott, hogy a népszokásban régen divatozó pünkösdikirály-választás vidám ünnepéllyel legyen összekötve, melynek közvetlen hatása egy nevezetes hazai iparágra, a lónemesítésre kiterjedjen, amire a magyar olyan büszke szokott lenni.

 

Piros pünkösd napján összegyűlnek a faluháznál a helység vénei, mint illik, az isteni tisztelet végeztével, s rendet tartanak a végbevivendő pünkösdikirály-választásra.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

Pünkösd másodnapja van, reggel tíz órakor. A régi iskola előtt tele emberekkel az országút. Nyitva a kétszárnyú nagy kapu is, mely az iskolaudvaron keresztül a templom felé sürgeti a közlekedést.

 

Szinte ötpercenként érkeznek Udvarhely irányából a zászlók és a keresztek. Poros és elcsigázott emberek vánszorognak énekelve a zászlók és a keresztek alatt.

 

Békanyarodnak a nyitott nagy kapun, rázzák a csengettyűt, és kövérítik az éneket.

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

- Vasárnap gyere ki hozzám Sztánára! - mordult rám bajusza mögül Kós Károly egy nyári délelőtt.

- Miért menjek?

- Mert onnan átmehetsz Körösfőre, ahol vasárnap új kenyérrel oszt úrvacsorát a pap. Ünnepi díszben a falu, férfiak, asszonynépek kalotaszegi gúnyában. Olyant, tudom, nem láttál még...

- Elmegyek.

Így kezdődött kalotaszegi kalandom, életem három év előtti epizódja, melyet most rendre elmesélek, a krónikás hűségével.

Vasárnap kora reggel, weekend-jeggyel zsebemben, derűsen döcögtem a Kolozsvár-nagyváradi személyvonaton.

Tovább 

 

 

 

Mikor az új erdész megérkezett Krivinára, s leugrott a kocsiról: egy pillantással mindent meglátni akaró nézéssel szemügyre vette az erdészlakot, a falunak lombok közé bújtatott piros fedelű házait és a fenyves bérceket.

 

Felesége – egy fekete szemű, bársonyos tekintetű asszony – pedig kecses mozdulattal körbefordult, s elragadtatással kiáltott fel:

 

– Mily szép itt minden… szép hegyek, gyönyörű hegyek… nagyon boldog vagyok.

 

Falubeliek álldogáltak körülöttük, ezek mosolyogtak az erdészné szavain.

Tovább 

A gyermek szép volt és egészséges. A bába azt mondta, ilyen még nem jött ki a keze alól, de a bába annyiszor mondta ezt már, hogy ő se hitte. De az anya hitte, az apa hitte és a bába járandóságon felül egy választási malacot is kapott, igaz, a legkisebbet.

 

 

És a másik gyermek is szép volt és egészséges. A csudálatos az volt, hogy ez a két gyermek úgy hasonlított egymásra mint két tojás, pedig nem egy anyától születtek.

 

Ilyesmi előfordult.

 

Ugyanez a bába azonban itt nem mondott semmit a gyereket illetőleg, csak komoran állt az ágy mellett és nézte a másik asszony lázas, cserepes szájaszélét.

Tovább 

- Egy kripta különben sem olcsó - közölte a tisztviselő. - A legkevésbé a főútvonalon.

 

- Nem kell neki a főútvonalon lenni - mondta az érdeklődő. - Az a fontos, hogy betonozva legyen.

 

- Betonozva? - hökkent meg a tisztviselő. - Szokatlan, kérem. De azért lehet.

 

Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj.

Tovább 

 

 

Mikor a bábakalács tányérformáju virága úgy összeborúl, hogy olyanná válik, mint a gomb, az essőt jövendől.

 

Mikor a dugóhuzó formára összekundorodott gólyaorrú fű kiegyenesedik, az is essőt érez. Éppen igy jelenti az essőt a kiegyenesedő árvalányhaj meg az összecsukodó mezei szulák is, ha akkor csukódik össze, mikor már a nap kisütött. Ha ezek közül egyiket sem ismerné valaki, már olyan földön járó csak nincs talán a világon, aki a réti lóherét ne ismerné, és ne keresne olykor négylevelüt.

Tovább 

Vettétek-e már észre, ti városi gyerekek, hogy mikor így tavasszal hazajönnek a gólyák, milyen kevélyen repülnek át a nagy kőházak felett? Csalogathatjátok őket, integethettek nekik: nincs az a kecskebéka, amelyikért lefelé billentenék azt a hosszú nyakukat. Nagy méltóságosan úsznak a napsugaras levegőben, ki a fehér tanyaházak közé, a szabad rónára. Ott várja már őket a nádtetőn az öreg fészek, az udvaron a Marci gyerek, a Maros kutya, s még az öreg gazda is megbillenti a fejében

a báránybőrsüveget:

 

- Hozott Isten, gólyamadár, jaj de régen várunk!

Tovább 

 

 

Egy nyári napon a hűs tornácon uzsonnáztunk, mikor apám egyszer csak fölmutatott a levegőbe és így szólt:

 

- Ni, a gólya!

 

Egy gólya jött szokatlanul nehéz repüléssel. Egyszer csak leereszti a szárnyát és lebukik az eperfánkra.

 

Az ágak megtöredeztek alatta és az udvarra hullt. Csaknem élettelenül feküdt a porban. Odafutunk hozzá. Valaki meglőtte.

 

- Bizonyosan gémnek nézte valami rövidlátó vadász - mondja az apám. - Mert gólyát nem szokás lőni.

Tovább 

– Oda nézz! – bökte oldalba a kollégáját Szentesi. – Micsoda nő! Ennek még köszönni is csak szmokingban szabad.

 

  – Vagy esetleg frakkban – bólintott rá a másik. – Olyan feneke van, hogy diót lehetne törni rajta.

 

  – És törik? Mert gondolom, dióban nincs hiány...

 

  – Abban éppen nem lenne, csak egy kissé rejtélyes a nagyasszony. Akárkivel nem áll szóba. Mondhatni, rátarti a kicsike. Aztán meg kockázatos is a dolog. Tudod, ő afféle vállalkozó feleség, aki nem akar a férje vagyonából élni.

Tovább 

 

Az után nemsokára, hogy a nap a Bak jelébe lép s a téli mélypont után ismét emelkedni kezd, január első napjaiban, a CINKE szólal meg először.

Van úgy, hogy a napfényre szól, van úgy, hogy az olvadásos időre. Ugyanakkor a szarka is elkezd csörögni. A cinege későbben kezdi, de gyertyaszentelőkor már hallani. Sokszor hetekre újra elhallgatnak.

 

A tavasz első jelére, a márciusi langyos esőre már a RIGÓ is elkezdi. Eleinte csak a hangját köszörüli. Sajátságos halk, de éles hangja van ilyenkor, mintha valaki fejhangon rövidet ásítana: csőrét kitátja és aprót sikolt.

Tovább 

Múzeum-körúton akkor bomlott a tavasz. Estefelé volt, az az idő, mikor a halkuló dolgok mélyéből leginkább árad a magukba szítt lélek, mintha párolognának, bolond kis szelek rikkantgattak az uccán csibészesen és bujtogatón, a fákon már erősen tolakodtak elő a lombok s a Múzeumkert lágy volt, zöld és feldúlt a tavasztól, akár egy mennyegzői ágy. Nyers nedvek szaga érzett, mint a frissen oltott mészé, melyet nem tudott elnyomni sem a füst, sem a benzingőz.

A férfiak mélyebben nyúltak a női karok alá s az ujjak a női mellek tövében remegtek.

Tovább 

Nagypénteken elhal a harang szava a kis csendes faluban, s a kerepelő tompa zordon hangja adja tudtul a sötét napot.

 

Az ájtatos hívek visszagondolnak a kétezer éves történetre. A kis gyermekeknek egészen új még az.

 

Télen, mikor csikorgott a hó, mikor a házfedelek olyan fehérek voltak, mint az abrosz, akkorról még visszaemlékeznek a kis Jézuska születésére. Betlehemes pásztorok elénekelték szép versekben. Mélyen megható volt, hogy a kis Jézuskát hogy melengették leheletükkel az oktalan állatok…

 

Hát ma megint annak a történetnek a folytatása van.

Tovább 

Elhallgattak az ágyúk, elhalt a csatazaj, elhullottak a hősök. Csak a távol égen villogott még valami láng, hallatszott a távol égdörgés, szélsóhajtás. Tán az elhullottak szellemei kezdettek odafenn új, kérlelhetetlen csatát, az ég kapuit védve most azok ellen, kik ellen egy óra előtt a hon határait védték.

 

Sepsiszentgyörgy kapuja előtt a domboldalban, a temetőben, ott ültek a székely asszonyok, várva-várva nem a csatából megtérő kedveseiket, hanem a győzelem hírét.

Tovább 

Ki tudja, mi háborgatja a földet, mikor megrázkódik az élő városok alatt, hogy azok összeomlanak, mintha gyermekek építettek volna kártyából házakat?

 

Ki tudja, mi háborgatja a levegőt, mikor megindul a láthatatlan vihar, csataordításával, szellemrohamával, s kényszeríti a nagy, erdei szálfát koronástól földre hajolni előtte?

 

Ki tudja, mi háborgatja a vizet, mikor elhagyja rendes futását, s szétfeszítve partjait, tengerfeneket csinál az ékes mezőkből?

Tovább 

 

 

 

Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.

 

Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek.

Tovább 

A hóvirág... a tavasz szenvedője.

 

A föld meg füvetlen, barna, szomorú. Dombok szakadékaiban, az árkokban, a bokrok között még ott hevernek a zülledező tél fehér rongyai. Az erdő mintha a mesebeli szörnyetegek holt országa volna.

 

Álló halottak vázai. Egy bükk, mint egy átváltozott kéményseprő, aki az égnek terjeszti óriás girbe-görbe karjait, s mintha minden hajaszála egy-egy gallyacskává meredt volna, valami gyilkos borzalomtól, amit soha meg nem tud senki.

Tovább 

 

 

Csikalónak hívták, híre-neve máig fönnmaradt a szegedi cigánysoron.

 

Mert szegedi cigány volt Csikaló, azt beszéli róla az aranyszájú monda. Szép békességben éldegélt kidőlt-bedőlt viskójában a város szélén. Igen jámbor ember volt, világéletében nem hadakozott mással, csak a szúnyogokkal, azokkal is csak akkor, mikor esténként nagy rajokban fölgomolyogtak a tiszai nádasokból. Akkor is csak úgy, hogy mikor elunta a zenebonájukat, akkor elővette a hegedűt.

Tovább 

....Szegény Jézus! Mennyi rossz tárcát írtak már rólad az emberek a karácsonyi mellékletekre!

Nem, én sokkal jobb keresztény vagyok, nem csinálok rovásodra ízléstelen, émelygős történeteket.

Eleget szenvedtél már te a keresztfán!

 

Nem is való neked lejönni ide a városokba, ahol már a gyerekek sem hiszik el a te jelenlétedet (vének azok a lelkükben), itt igazán csak a kereskedők szeretnek (még ha zsidók is), akik jó vásárt csinálnak ezen a napon.

 

Hanem ott künn a falvakon vagy te szép.

Tovább 

 

 

A padláson, limlom közt csodás pár csizma volt. Mikor a kis Lacika megpillantotta, erre a kiáltásra fakadt: 

 

- Megtaláltam az óriások csizmáját! 

 

Mert csakugyan szörnyű nagy volt a csizma: a szára hátul meg volt hasítva, a lábfőre rozsdás sarkantyút kötött valamikor a gazdája. Lacika apja így magyarázta a csizma eredetét: 

 

- Ez valami fullajtáré lehetett valamikor száz év előtt! Mert tudjátok meg, hogy a régi világban fullajtár futott a nagyúri fogat előtt, s hogy tyúkszeme ne fájjon, ilyen nagy csizmát kapott. 

 

- Nagy lehetett ám, édesapám, ugye, még az a csizmadia is, aki varrta – vélte Lackó. 

 

- Eredj, te golyhó, az csak olyan volt, mint a többi. 

 

- Jaj, be szeretném felhúzni a lábamra! 

 

- Meg ne próbáld valahogy – inté az apja -, mert olyan bolond csizma az, hogy ha felhúzod, világnak szalad veled. 

 

De Lackó engedetlen gyerek volt, most már csak azért is kedve szottyant a nagy csizmát felpróbálni; csak az alkalomra várt, amikor nem veszik észre. 

 

Fölöltötte huszáros dolmánykáját, amit Nagyváradon vett az apja, fe­jébe nyomta tollas kalpagját, felkötötte bádogkardját, de nem felejtette el szerencsére a kürtöt sem, s most már elő, nagy csizmák… beléjök bújt nyakig.

Tovább 

 

Hetven deka volt a napi fejadag.

 

Reggel hatkor osztották a kenyeret. Reggelente minden barakkból nyolc-tíz ember fölkelt, kihúzta maga alól a lepedőt, és elindult a pékség felé. Majdnem egy kilométert kellett gyalogolni, mert a pékség a táborban volt ugyan, de a lakóbarakkoktól távol, ott, ahol a konyha, a ruharaktár meg a fürdő. Egy kis irtatlan erdősávon vitt keresztül az út, s a kenyérhordók csoportba verődve és fegyveres őrség kíséretében vágtak neki az ösvénynek, mert eleinte megesett, hogy leütötték őket.

Tovább 

 

 

Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.

 

Nemcsak sírás-rívás hallik a putriban, hanem szívbõl jövõ kacagás is elég. Sõt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.

 

Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generációja, amelybõl az apám való, megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is. Abban az idõben napszámos volt az apám egy gépmûhelyben. Õ sem dicsekedik ezzel az idõvel, más sem.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt a tárcát voltaképpen nem is érdemes elolvasni.

 

Az eperfánkról szól, a mi öreg lombos eperfánkról. Minden háznál van efféle lombos öreg eperfa Magyarországon. Budapesten nincs. Mert Budapest nem is Magyarország. Budapest külföld.

 

Hát mondom nem érdemes elolvasni, amit az öreg eperfánkról irok. Nem is másnak irom, csak magamnak. Tartozom vele, hogy nyomtatással tiszteljem meg.

Tovább 

Gábor Áron, az egyszerű jubilatus káplár, Berecben született. Keveset tanult. Ifjúságát, mint közvitéz, a székelyek közt élte le. Végre mint tüzértizedes szolgált, és utoljára koros és rokkantsága miatt jubiláltatott. Azóta, szerény házi körben, maga szántotta, vetette, kapálta, aratta és csépelte azt, amiből élt.

 

Az agyagfalvi székely gyűléskor, erejét érezve vagy csupán ihletettségből, előlépett, magát ágyúöntésre ajánlva.

 

Azt hiszi tán az olvasó, hogy a férfit, ki a fegyvertelen tömegnek ágyúkat akart készíteni, pártolták?

Tovább 

Gondoltam, a húsvéti ünnepekre hazamegyek a faluba. S haza is mentem. Mint a nap és a hold, az öröm és a bánat is úgy borongott otthon. Az idő valósággal együtt küszködött a néppel, de kiverődni még nem tudott egyik sem.

 

Így közeledett a húsvét.

 

Esténkint, a nagyobbik húgom és a sógor hajlékában, néhány rokon és szomszéd együtt szokott ülni velünk. Ilyenkor beszéltük meg a világ dolgait, melyek között a falu hírei voltak az elsők.

 

Nagyszerdán is így volt.

Tovább 

A kicsi székely város, amelynek gimnáziumát nyolc esztendeig jártam, nem volt messze szülötte falumtól. Pontosan tizenkét kilométerre. Néha azonban mégis messzinek tűnt, különösen karácsony és húsvét táján. Olyankor ugyanis, szünidőre eresztvén minket, gyalogosan kellett mennem és jönnöm. Karácsonykor a farkaskedvelő havas úton, s húsvétkor a gazdag sárban.

 

A nyári nagy szünidőre azonban mindig szekérrel vittek haza.

Hanem a szekerezésnek, s más uras dolognak hamar vége lett, mert otthon türelmetlenül leselkedett reám a mezei munka.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erjed a világ.

 

Csak a magban, tavasz jöttén, csupán abban feszülhet úgy a csend, mint ahogy erjedve feszül a tavaszi fennsík fölött. A madarak is, melyik-melyik a maga módján, megbújva várakoznak a rengetegben; s nem orozkodnak, örökös szimattal és a lét vastag reményével, a négylábas állatok sem.

 

Erjed a világ, feszül a csend.

 

Csak a Küküllő vize zúg, valahol távol.

Tovább 

Mindnyájan ismeritek a gólyahírvirágot. Korán tavasszal, a gólya érkezése idején tele van vele a rét, vízszél, patakpart, aranylik tőle nagy határ mező. Mintha csak mesebeli tündérek csillogtatnák aranyhajukat a tavaszi napsugárban.

 

Ilyenkor már rég elhordta a szél a gólyahírvirág aranyszirmait. Csak fényes, haragoszöld nagy levelei hintázzák magukat a délesti fuvalomban. Mintha csak mesebeli tündérek terítgetnék, lobogtatnák zöld bársonyköntösüket. Nem is rosszul gondoljátok, hogyha annak gondoljátok.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új fű a földön; a fán is új lomb: patyolatosan gyönge halványzöld levelek. A napsugár úgy száll által a lombokon, mint az öntöző-kannából a kertész vize. Isteni csöndesség. Mintha nappali alvásba merült volna az erdő.

 

És én itt térdelek egy kis fehér virág előtt, amely a bokrok árnyékába rejtőzve valami csodásan finom és édes illatot lehel.

 

Nem tudok betelni ezzel az illattal, és a nézésével.

Tovább 

 

 

A fiú örökké vidám volt. Szép terveket szőtt. Hatalmas szíve volt. Egyszer egy barátja keservesen panaszkodott neki, és ő, hogy segítsen, tört neki egy darabot a szívéből. Az esetnek híre ment. A barátok, rokonok kettesével, hármasával érkeztek, és mindenki vitt magával egy darabot. Cserébe nem hagytak semmit...

 

 A szív egyre kisebb lett, végül egész aprócska. A fiú fáradt volt, lefeküdt egy kis tisztáson, hogy kipihenje magát. Arra járt egy rigó, aki kicsípett egy darabot a szívből.

Tovább 

 

 

Mintának való őszi éjszaka van. Olyan, mint az igazi tudós: derűs és bölcs. Innét a kis falusi házak közül különösen megejtő. Vannak csillagok is, nevetők. S megvan a hold is; valami érdekeset láthat, mert tágra kerekedve mereng.

 

Képzeletemben sokan gyűlnek az egyik idétlen házacska elé, amely félrebillentette jókedvében a kalapját. Ének is hallatszik ki onnét. S tánc és muzsika.

 

Lakodalom van.

 

Egy csepp türelmet kérek, és elindulok bé a házba.

Tovább 

 

 

1877

 

A török nemzet nagyszerű küzdelmei alkalmából, midőn látja a világ, hogy mily meseszerű hősiességgel vívta meg a török hadsereg az óriási harcokat, s mint alázta meg a porig a gőgös, a zsarnok Muszkaországot: öröm és hála foglalja el a magyar nemzet szívét is, lelkesedünk a török győzelmek felett, s mint édes testvérünket, barátunkat üdvözöljük a csatából megtérő hősöket.

Igen, mert jól tudjuk, hogy e széles világon a törökön kívül más barátunk nincs.

Tovább 

 

1877

 

Amióta megtudta, hogy házasember vagyok s nincs házam Pesten, elhajolt tőlem a szíve - Emilhez. Az ő szíve hajlott el s mégis az én szívem csorbult könnyem is utána csordult...

 

Nem is csoda; azt hiszem, annyi az udvarlója, mint amennyi hajszál szép fején. Egyik mulatságosabb, mint a másik. A Feri gyerek mennyre-földre esküszik, hogy él-hal érte, a hórihorgas Rezső pedig váltig bizonykodik, hogy neki ugyan nem kell, - de azért odavan a bolondulásig. Én magam meg már olyan vékonyra száradtam ki a szerelmi búbánattól, mint a Prém József poézise, melyet a prózaírás tűjébe húzott immár és a Magyar Állam újdonságait fércelgeti vele.

Tovább 

 

 

Kegyelettel gondolok rá, s az élet ezer meg ezer apró bajai közt sokszor keresem szelíd, nyájas arcát, mert meg vagyunk szokva valamennyien a hajdanból, hogy ő segített rajtunk, ha valami bajunk volt.

 

Összes tanítványai szerették, ő is valamennyit ösmerte és szerette, még a rosszakat is szerette, mert mint mondá, azoknak nagyobb szükségük van a gyámolító kézre.

 

Ritka tudományos ember volt, tudott talán mindent a világon, átolvasott minden könyvet, beutazott minden országot, ösmert minden nemzetet, de csak egyet szeretett: a saját édes hazáját és nemzetét - hanem azt aztán valamennyinél forróban szerette.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

A Nemzeti Múzeumban, hol annyi kincs és ereklye van, mint köztudomású dolog, kiérdemült és többnyire nyomorék hadastyánokat szoktak alkalmazni felügyelő szolgáknak. Úgy van ez minden más országban is.

 

A zivataros csaták fiai az élet alkonyán e csendes foglalkozásban mintegy kárpótolva vannak. A sok zaj után a nagy csend, a két véglet.

 

Bodó János bácsi is - hej, pedig milyen nyalka huszár volt valaha! - a múzeumban tölti agg napjait.

Tovább 

 

Szép asszony-királyunk, Mária Terézia alatt még csak nagyon embrióban voltak a lóversenyek. Az epsomi és a longchamp-i gyep még akkor igazán csak gyep volt; üde zöld fű termett rajta, nem csengő-bongó arany. Széna a lovaknak és nem borostyán.

 

Minálunk pedig, azt hiszem, legföljebb az előzködés lehetett meg a mai versenyekből. Az előzködés az ősapa. Már talán Árpád is előzködött útközben a vezérekkel. A magyar népben eszerint mindig benne volt a lóversenyek bacillusa.

Tovább 

Mátyáska és Mártonka két szép öreg bácsi, hosszú fehér hajú, még hosszabb fehér bajuszú. Ami az életkorukat illeti, novellastílusban úgy illenék mondani, hogy a hollószárnyú élet alkonyán vannak már ők, s csak a múlt emlékei tüzénél melegszenek.

 

Azonban Mátyáskát és Mártonkát nem illeti meg a novellastílus, mivel ők sem nem nyugalmazott kapitányok, se nem kigazdult cserzővargák, de még csak nem is kiérdemült állami tisztviselők. Polgári foglalkozásukra nézve koldusok, s mint ilyenek, nem susogó platánok árnyán fürdetik meg lelküket a múltak tündértavában, hanem a Gizella tér sarokkövén üldögélnek födetlen fővel.

Tovább 

Azok között a legtekintélyesebb parasztok között, akik 1857-ben a bojárokkal, püspökökkel és az ország metropolitikájával együtt részt vettek a moldvai Ad-hoc Diván gyűlésein, ott volt Ion Roata apó is, egy becsületes és tisztességtudó ember, amilyen általában a legtöbb román paraszt. Csak annyi, hogy Ion Roata, mivel sokat látott és sokat tapasztalt az életben, nemigen adott az urak szavára, és egy kicsit csípős volt a nyelve: vagyis kereken megmondta mindenkinek – legyen az bárki -, ami a szívén feküdt.

Tovább 

Éjjeli három óra felé a lift halk zökkenéssel állt meg a harmadik emeleten Dobákkal, az íróval, aki ilyenkor hálát adott annak, akinek az ilyesmiért hála jár, hogy ezt a kis utazást is megúszta, azaz hogy már megint megúszott valamit, mert úgy tartotta, hogy az egész élet ilyen kis „megúszásokból” tevődik össze. Az ember pillanatonként „úszik meg” egy balesetet, egy bacilusrajt, egy háborút: de hát meddig lehet ennyi mindent megúszni?

 

Amíg azonban Dobák becsapta maga mögött a lift ajtaját, és megindult a folyosón lakása felé, amelynek ajtaját a hideg hold fénye világította meg, észrevette, hogy a küszöb előtt egy fiatalember kísérletezik egyéni sorsa megadásával, azaz óvatosan nyitogatja a zárt.

Tovább 

Nincs olyan gyerek, aki ne ösmerné a verebet, de azt kevesen tudják róla, hogy nem olyan kártékony állat, mint ahogy hírét költötték.

 

Igaz, hogy nyáron belátogat a gabona közé, de micsoda kicsinység az a kár ahhoz a haszonhoz képest, amit tavasszal szerez nekünk.

 

Mert mielőtt megérik a gabona, a veréb csupán csak hernyóval él.

 

Tudós emberek megvigyázták, hogy egy veréb háromezernél több hernyót eszik meg hetenkint.

 

Ha a hernyót nem enné meg a veréb, a hernyó a mi gyümölcseinket enné meg és akkor bezzeg nem látnánk se cseresznyét, sem almát, sem egyéb gyümölcsöt.

Tovább 

Szívfacsaró látvány ez a sok munkanélküli.

 

Hasznos, képzett emberek lézengenek körülöttem, lógatják a kezüket, alszanak az utcapadokon. Senkinek se kellenek. Naponta írásbeli bizonyítványt kapnak arról, hogy fölöslegesek a világon. Nehéz ilyesmit elviselni.

 

-      Mit törődik vele? – feddett az orvosom. – Ezen sem ön, sem én nem segíthetek. Talán más se. Kár tehát idegeskednie. Teljesen hiábavaló. Menjen pihenni. Szórakozzék kicsit. Ne törődjék vele.

Tovább 

 

Göcsejben egy kis gyalogtúra is komoly kirándulásnak számít. Mire észbe kapunk, elnyelnek bennünket a titokzatos völgyek, a mélyen kanyargó szurdokok, amelyekben fantasztikus gyökérfonadékok csüngenek alá a meredek löszfalakról. Akit redőibe rejt a hepehupás, bozontos táj, egyszerre faekés, taligás régmúltban találja magát, még akkor is, ha mindössze két-három kilométernyire vetődött el a megyeszékhely üveg- és alumínium csillogású magasházaitól. S ha netalán kulacs nélkül kóborol a vándor, szenvedhet a szomjúságtól.

Tovább 

 

 

Hályogos október végén: Mikor a szél meg az eső már pozdorjává zúzta, áztatta a mezők üdezöld színét... s a füvek, virágok, levelek, fakó elvetett koldus-rongyként fekszik meg a gőzölögve hülő tájékot... Kiázott, rothadt, sárgatövises ördögszekerek, - míg árokba nem esnek, - versenyt kerekeznek az erőszakos széllel... És széjjel az égen - az egész borongó környéken - mint hulla fölött kék dongók sokasága - varjak károgva hullámzó éhes árja várja elképzelt lakomáját...

Tovább 

 

 

Egy pár esztendővel ezelőtt történt, éppen karácsony napján, hogy Dunamonostor község behavazott főutcáján egy furcsa külsejű és még furcsább viselkedésű úriember jelent meg. Elszánt és gőgös arcú ember volt. Szemében haragos, sötét tűz lobogott. Különös szabású, de elegáns téli vadászruhát viselt. Kezében sárga kis bőrtáskát hozott.

 

Senki sem tudta, honnan cseppent ide az idegen. Elvezettette magát a községházára és parancsoló hangon rárivallt a bíróra, hogy vitesse át csónakon Dunafüzesre, amely falu szemben fekszik Monostorral, a folyam másik partján.

Tovább 

- Hát aztán? - kérdeztük kiváncsiságtól égve, mi hárman gyerekek Mihály bácsit...

 

Künn viharos téli éjszaka tombolt; az ablaktáblákat fölkavart hóval csapkodva, s a nehéz, vaspántos tölgyfa-ajtókat feszegetve, döngetve... A közeli nádrengeteges rétségből, elkényszeredett rókák siránkozó ugatása hallatszott, - s benn, a barátságos biztos tanyai ebédlő fellegvárában, ősi kandallóban, vidám pattogású színes tűz lobogott duruzsolva...

 

Apám az ujságját olvasta; öreg Szuhay meg leveles dohányt vágott apróra, s közben nagyokat húzott egy totyakos boroskancsóból, mely az asztal szélén állott, jobbkézt tőle...

Tovább 

 

 

Nem hiszem, hogy akadna ember a Szent István birodalmának területén, aki ne érdeklődnék az iránt, hogy hol és miképp terem a szegedi bicska.

 

Hát azt bizony Sziráki uram csinálná - ha csinálná. Őneki adatott meg az égiektől az a különös talentum, hogy akár nyél, akár penge dolgában túltegyen a földkerekség minden bicskacsinálóján.

 

Van is becsülete az ő készítményének; aki csak megfordul Szegeden, mind ellátogat az ő boltjába, s úgy veszi onnan a halalakú bicskát, mintha ingyen adnák; semmi árt nem tart érte túlságosnak.

Tovább 

 

 

Akik csak olyan akármicsodás, hebehurgya emberek, azok azt gondolják, hogy birkát lopni - az semmi. Lemegy a nap, felhők rugaszkodnak az égre, elrejtik a holdat, csillagot, koromsötét lesz, szemez az eső, a juhász meg hortyog hasonfekve. A puli kutyának álmában mákosrétest vetnek, mert hogy az is alszik, karikába görbülve; - oszt jön a híres tolvaj, lábrarugdos vagy huszonöt birkát, a markába nevet és elhajtja.

 

Igy gondolkoznak a balgák, az együgyűek, meg az ügyefogyottak.

Tovább 

 

Nem hatlapos volt, hanem isler. És nem elrontotta, csak újra fogalmazta. Más viszonyrendszerben, más bolygók között, ha délen van észak és északon dél, talán finom is lett volna. És különben is: ki mondja meg, mi a finom? Finom az, ami érdek nélkül tetszik? Nekem akkor is a legszebb süteményes emlékem, és a legtöbbet azóta is ezen nevetünk. Anyám islere volt az egyetlen sütemény, aminek emléke évtizedeken óta él, anyám islere, elég ennyit mondani a családban, és huncut mosoly húzódik mindenki szája, összevillannak a szemek.

Tovább 

 

 

"Én tudom, hogy ha kérdeznek tőlem valamit, akkor szépen felelnem kell, mert ha nem felelek, akkor rám szólnak, hogy felelj szépen, ha kérdeznek. Amíg kicsi voltam, könnyű volt szépen felelni, mert vagy azt kérdezték tőlem, hogy hogy hívnak? vagy azt, hogy hány éves vagy? Jó Micikének a kistestvéremnek, mert ő még kicsi, és tőle most is csak azt kérdezik, hogy hogy hívják, és hány éves, és erre még ő is tud szépen felelni.

 

... Amióta nagy vagyok, sokkal okosabb lettem, mint kicsi koromban voltam, mégis ritkán mondják, hogy nahát, milyen okos ez a gyerek, hanem rám szólnak, hogy ekkora fiú hogy mondhat ilyen butaságot!

Tovább 

 

 

Varjú Péter, a tanyai tanító már ősz óta töprengett azon, hogy karácsonykor milyen ajándékkal lepje meg a húgát.

 

Ezek Budapesten laktak. Egyre több szívességet tettek neki, s ő az ajándékkal ki akarta fejezni, mennyire szereti őket, milyen nagyra tartja rokoni kedvességüket.

 

Két évvel ezelőtt vitt nekik egy söröskészletet - kancsót és poharakat -, tavaly meg egy kínaiezüst cigarettatárcát, melynek födelén egy ló ágaskodott.

 

Mit vásároljon az idén?

Tovább 

 

 

Azokban a gyermeki esztendőkben, amikor a való világot már nemcsak megismertem, hanem kezdettem is abban magamnak rendet csinálni, azt gondoltam, hogy az esztendő egy öreg ember. Halhatatlan öreg ember, akinek van tizenkét fia. S a tizenkét fiú közül a legidősebb December.

 

Hát azóta már sok naptárba belenéztem, de a hónapokat most is úgy tekintem, mint az esztendő fiait. Természetesen a múló idők alatt, s velem együtt, megnőttek ezek a fiúk is, sőt nem is fiú már December, hanem ember.

Tovább 

Vannak az életben bozótos dolgok.

 

Így például nehezen tudja megmondani az ember, hogy valójában hol is kezdődött az a bizonyos esemény, amely aztán nagyot fordított az életén.

 

Maga Zöld Lázár is így járt, amikor a nyár végén elcserélte a házát, s véle az egész apai belsőséget, ami ugyan szegényes volt, de legalább jó helyen feküdt a faluban. Nevezetesen az országút mellett. Viszont az új otthon pedig, amit cserébe kapott, egészen kívül, s egy kicsit messze esett a falutól.

Tovább 

 

 

Csoszogi, az öreg suszter ott ült háromlábú székecskéjén az ablak mellett, hogy jobban lásson, amikor öltögeti a kemény hegyű, szurkos fonalat. Az ablak ugyan éppen nem mondható tisztának, a hideg is behúz már rajta – de mit tesz az Csoszoginak, az öreg suszternek, aki ha azt mondja, hogy a cipő meglesz estére, akkor azt úgy lehet tekinteni, mintha maga az újonnan talpalt tükrösszélű cipő nyikorogna az ember lábán.

 

Igaz, hogy Csoszoginak, az öreg suszternek fűtenivalója sem igen volt, de meg ki hallott olyat, hogy egy szegény ember, egy címzetes cipészmester, aki bizony csak foltozó suszter, októberben begyújtson a háromlábú kis vaskályhába.

Tovább 

 

 

Még a "nagy háború" előtt jóval, az történt az egyik téli napon, hogy a postás szokatlan ajánlott levelet hozott nekem. Szokatlan volt a boríték színe, mert majdnem piros volt; a nagy formája, a rengeteg bélyeg rajta, s főleg szokatlan volt egy irdatlan kerek pecsét, amellyel a levél ki volt tüntetve elöl-hától.

 

Rossz érzéseim voltak, mialatt a postás könyvébe beléírtam a nevemet.

 

- Honnét a csodából jöhetett?! - gondoltam magamban.

 

Először csak távolról vetettem rá egy pillantást, majd a hasára fordítottam, s ismét vissza.

Tovább 

 

 

A vadgyümölcsök hullottak már, úgy benne volt az esztendő az őszben. Száraz nyugalomban ült és gondolkozott az idő, barnapiros foltokkal az arcán. Eszébe sem jutott talán, hogy valami történet vagy szellő legalább, meg tudná foganni.

 

Hanem estefelé már kezdettek színváltozások esni; majd hűvös fuvalom hullámai jöttek, melyeknek rezzenetében hulladoztak a megmaradt falevelek; s messze, a szálldosó levelek mögött, a leszálló nap festette pirosra a kedvetlen fellegeket.

Tovább 

 

 

Kisasszony napján, verőfényes déli időben, ünnepélyes derűvel jött a templomból a menet. Elöl az ifjú pár haladt egymás mellett, bátran és dicsekedve. Utána az örömszülők bandukoltak boldogan elereszkedve, s a násznagyok feleségeikkel, mintha fizetést is kaptak volna ezért a mutatós hivatalért. Majd néhány rokon igyekezett, nehogy az esemény udvarából kimaradjon. S hátul a gyermekek, kicsi porból nagyot kavarva.

 

A lakodalmi szekerek most valahol a mesében zörögtek, s ott prüszköltek hangosan a pántlikás lovak is.

Tovább 

 

 

Öregszik az ember, kezd rendes lenni.

 

Már évek óta jegyzem egy kis könyvecskébe a napi teendőimet előre. Ha aztán átszaladok egy-két lapot - az azért nem tesz semmit. Ne tessék rossz néven venni.

A mai napot nem ugrottam át.

Megnézem reggel, hát csak ennyi a teendőm mára.

Lacikának: lóvonatú vasutat venni.

Jancsikának: kerekes cocát.

A »Pesti Hírlap«-nak: karácsonyi tárcát írni.

 

Sokáig elcsavarogtam a játékkereskedésekben, míg végre egy kerekes lovat találtam, aminőt Jánoska parancsolt: »hogy a nyakán haja legyen, hogy a fején kantár legyen«.

Tovább 

Élt egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pestvárosban, aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni.

 

Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért, mintha a magisztrátus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevők panaszolkodtak, hogy nem bírják elszaggatni, amit ő egyszer megvarr: volt is dolgoztatója elég, fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifizetetlen árjegyzékkel, és János gazda mégis – mégis – nem tudott zöldágra jutni, ahogy németül mondják, sőt nemnéha közel volt hozzá, hogy akármiféle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le.

Tovább 

 

 

Először melege lett, aztán megszédült.

 

Öregesen járt a havas tóparton és a vidravasakat nézegette, amikor meglódult előtte a víz; feketén feléje örvénylett, aztán elszaladt tőle és zsongó, száraz szelek simogatták borzongó halántékát.

 

Körülnézett: mi ez? - A színek szürke árnyékokká váltak. A messze erdő fái felágaskodtak, a zsombékok között fekete formátlan alakok szaladgáltak. Kezét kinyújtotta valami támasz után, aztán leült a hóra.

Tovább 

 

Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok, és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza.

Hallgatódznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak, és a reggelek párájában megfakul a nyár ezerszínű rokolyája.

 

És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri, a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről, de a szerelemről és a fészekről nem dalol már egyik se.

Tovább 

 

 

 Volt egyszer egy szegény legény. Ehhez a szegény legényhez férjhez ment egy gazdag leány. Hanem mielőtt a pap elé állottak volna, a leány kikötötte, hogy ő ugyan semmit sem dolgozik. Úgyis van elég, amiből megéljenek.

 

De ez még nem volt elég. Még azt is megfogadtatta a legénnyel, hogy soha meg nem veri.

Jól van. A szegény legény mindenbe beleegyezett. Ő maga járt erdőre-mezőre. Dolgozott, kínlódott, hullatta a véres verejtéket, az éfiasszony pedig otthon ült.

Tovább 

 

 

 Bakabál István bácsi arról híres Bihar vármegyében, hogy Petőfinek a botját mutogatja. 

Magam is megnéztem ezt a nevezetes ereklyét, és mondhatom, hatalmas furkósbot. 

- Úgy nézzen erre a botra, öcsémuram - mondá Bakabál István bácsi - , hogy ez szentebb a Szent Péter sétapálcájánál is. - És elővette azt a bársonytokból, amit a becses furkósbot tiszteletére csináltatott. - Látja, öcsém, ilyet nem mindennap látni. 

- Látom, bátyámuram. 

- Mármost csak képzelje e mellé a bot mellé Petőfi Sándort, és ennél dicsőbbet a becses öregapja sem látott. 

- Látom, bátyámuram. 

- Én már nagyon hozzászoktam, hogy melléje képzeljem Petőfi Sándort, annyira hozzászoktam, öcsém, hogy soha nem is látom a botot, csak halhatatlan nagy költőnket. 

- Kár, hogy nem tud rajzolni, bátyámuram. 

- Miért? 

- Hát tudja, már évek óta vitatkoznak azon, hogy melyik arckép hasonlít Petőfi Sándoréhoz, és szomorúan tapasztalták, hogy nagyon egyik sem.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A virágok királya a rózsa. Illatra vetekedhetik vele a szegfü, az ibolya és sok más illatos virág, de szinpompára nem. S még az az egy tulajdonsága is föléje emeli a virágországnak, hogy némelyik fajtája mindig nyilik.

 

Az emberek minden időben szerették a rózsát.

 

Mikor a törökök Magyarországon uralkodtak, a török urak háza mindig rózsától volt illatos.

 

Pedig a rózsa virágának nem lehet érezni mindenkor az illatát.

Tovább 

 

 

Künn esik a hó. És én a kályha mellett ülve, a vadrózsára gondolok.

 

Micsoda bájos, egyszerü virág! Semmi pompa, semmi cicoma, illat is alig észrevehető. És nekem mégis kedvesebb, mint a kertek bóditó pompáju, buja kövér rózsái, amelyek szinte fojtogatnak a leheletükkel.

 

A mult nyár elején lenn voltam Jegenyén. Ez a Jegenye fürdő volna, ha fürödnének benne az emberek. De Erdélyben több a fürdő, mint a fürdővendég.

 

Akkor egymagam voltam ott, Jegenyén.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Virgonc szamárcsikó volt abban az időben, mikor még magam is olyan csikó-forma voltam. Ő volt egész vagyona a szomszédunknak, az öreg Csacsadér Andrásnak.

De jobban irigyeltem én Csacsadér Andrást ezért az egy szamárért, mintha hat falunak a gazdája lett volna. Egyik falu olyan, mint a másik, de olyan takaros szamár nincs több a világon, mint amilyen Virgonc volt abban az időben.

Tovább 

(Egy falusi orvos jegyzeteiből.)

 

Faluhelyen az embernek az agya be szokott gyepesedni. Mikor ezelőtt harmincz esztendővel ide jöttem, a pesti czimborák azzal búcsúztattak el, hogy:

 

- Elmegy s meghal a világnak.

 

Van valami igazság a dologban. A világ nagy, változatos és káprázatos, a falu egyszerű, kicsiny és mindenekfelett hétköznapi. Itt a házam előtt óriási hársfák sorakoznak egymás mellé, nyaranta az országút pora leülepszik a sudarára, hamvasszürkére festi a leveleket, aztán jön a zápor, hamarosan tisztára mossa és ez így megy évről-évre; ha kezdődik az októberi sár, behozzák a csizmámat s az májusig nem szakad le a lábamról.

Tovább 

 

 

 

 

A nyári nap sugaraiban fénylett, csillogott az egri vár maradéka a hegy nyúlványain. A gyermekhad friss kedvvel, vidám hangulatban törtetett és a szemek felvillantak a romokra.

 

-      Gyerünk, gyerünk! – kiáltották egymást biztatva. Szemük a romokon tétovázott, de nem a várbástyába igyekeztek, a hős Dobó István sírjához, nem is az épen maradt várrész kaszárnyájához, a legmagasabban látszó kálváriához sem készültek. A régi várra gondoltak – és a kazamaták felé vették utjokat.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járkálok a fóthi parkban.

 

Magam sem tudom hogyan jutottam ide. A fasor hűvös volt, és ide vezetett. Sem emberrel sem kocsival nem találkoztam. Mindössze szarkamadarat láttam az úton, amint egyik fáról a másikra átszálltak.

 

Milyen járatlan vidék!

 

A parkban sincs senki. Csak hallgatva álló, meg magas fű. Ha nem a véletlen a vezetőm, soha el nem jöttem volna ide. A kertészollót nem szeretem: a nyírott fű, meg a nyírott fa kedvem ellen való látvány.

Tovább 

A nap sugarai hajnali ragyogással vágnak végig az alvó falu felett; az éjszaka még nincs messze - fekete árnyai alig hogy elrohantak nyugat felé - mégis meleg van, s a fényre és melegre kizúdul a kasok népe.

   Zsonganak a méhek az akácvirágon, mint a távoli orgonaszó és zsongásukban régi dal szárnyal:

   „Tele van a város akácfavirággal.”

   De aztán elhal a nóta, lehullik a virág s csak maga az akácfa marad meg szerte a magyar faluban, kopár domboldalakon, vízmosások meredek partján és futóhomokok sivár, szürke élettelenségében.

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ember kilép a meleg házból az utcára. A nyakát hideg szellő érinti meg. Hazamegy. Lefekszik. Reggelre azt álmodja, hogy elefánt. Eddig ismeretlen csontok kezdenek benne fázni és égni. A fejében körhinta indul meg. A füle mellé valami láthatatlan arabus késeket dobál. A mellére kövek gördülnek. A homlokán meg egy kövér őrült tombol. Először azt kiáltja:

 

- Levegőt.

Tovább 

 

 

Ha festő volnék, festenék egy bokor fehér szegfüt. Akkora vászonra festeném, mint az ajtóm, és akkora szegfüket festenék, mint amekkorák a tizennégyéves leányok. Azt is irnám a kép alá: Leányok.

 

És festenék a képnek párjául egy csoport összeölelkező, mélázó fehérarcu leányt. Hamvas-zöld ruhában festeném őket. A hajukat is hamvasan szőkére, amint a vállukra omlik. Az alá meg azt írnám: Szegfü-virágok.

 

Mert a fehér-szegfü meg a fehér-leány testvér a teremtésben.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már régen készülök, hogy ódát irok a fákról. Gyermekkorom óta csodálom és szeretem őket. De ma már nem olvas ódát senki, s pláne a fákról!... Micsoda fák is volnának érdemesek arra? Hacsak az a kilenc fa nem, amelyet a rajtunk meggazdagodott jeles osztrák család ültetett nekünk hálából Aradon.

 

Hát csak prózában, mint Szent Dávid király:

 

*

 

Városban élek immár hatodik esztendeje.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járkálok a fóthi parkban.

 

Magam sem tudom hogyan jutottam ide. A fasor hűvös volt, és ide vezetett. Sem emberrel sem kocsival nem találkoztam. Mindössze szarkamadarat láttam az úton, amint egyik fáról a másikra átszálltak.

 

Milyen járatlan vidék!

 

A parkban sincs senki. Csak hallgatva álló, meg magas fű. Ha nem a véletlen a vezetőm, soha el nem jöttem volna ide.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A virág nem tud mozogni, se a fa, se más növények. A marha leeszi. A gyerek letöri. A bogár megrágja. Hej, sok minden veszedelem fenyegeti az életét!

 

Bezzeg könnyü az állatnak: egyik rúg, a másik harap, csíp, szúr, öklel, vagy szalad szinte elérhetetlenül. Védeni tudja magát még a méh is.

 

De azért valami védelmi módja a növénynek is van. A csalán például megégeti az embert, mintha tüzes vas volna.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha festő volnék, festenék egy bokor fehér szegfüt. Akkora vászonra festeném, mint az ajtóm, és akkora szegfüket festenék, mint amekkorák a tizennégyéves leányok. Azt is irnám a kép alá: Leányok.

 

És festenék a képnek párjául egy csoport összeölelkező, mélázó fehérarcu leányt. Hamvas-zöld ruhában festeném őket. A hajukat is hamvasan szőkére, amint a vállukra omlik.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kis fiú voltam még én akkor. Az erdőben fatönköt vett a mészáros. Hazavitte és a tetejét meggyalúltatta. Mikor a fatönköt letették a mészárszék előtt, éppen arra mentünk az apámmal.

 

Apám megállott és néhány percig figyelemmel nézett a fatönkre.

 

- Milyen öreg fa volt, - mondotta elgondolkozva - százhetvenkét esztendős.

 

- Honnan tudja ezt, édesapám?

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 2 éve

Gárdonyi úgy tud tanítani, még minket felnőtteket is, hogy felér a legjobb tanító mesterrel is !

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

Százszor feldolgozott téma ez már, olvastuk beszélyben, sőt, ha emlékező tehetségünk nem csal, valaki színdarabot is írt már e címmel.

 

Hanem amit eddig összefirkáltak, az mind nem ér semmit. A mi első páciensünk olyan eredeti ember, hogy olyat ugyan nem produkál a világirodalom. Ezt tessék hát megolvasni!

 

Csobányi Sándor (még az ötforintos világból való Csobányi) elvégezte a medikát, letette dicsérettel a rigorózumot s egy csomó fizetetlen kontó hátrahagyása mellett elvitte tudományát F.

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

 

Határozottan fűzfakedvem van. Ha másért nem, hát azért, mert a párom minden héten virágot hoz nekem. Tíz év után is. Ez fölöttébb gyanús. Ha optimista szemmel nézem, igazán hozhat nekem virágot, hiszen szép vagyok kedves, és szeretetreméltó. Csakhogy az utóbbi időben nemigen szolgáltam rá a virágra.

A múltkor is elfelejtettem, hova tettem a személyi igazolványát, amit a telefon mellett hagyott. Pedig arra határozottan emlékszem, hogy direkt azért tettem oda, amire most nem emlékszem, hogy ott biztos megtaláljam.

Tovább 

 

 

Virágországból való szeretteim között van a napraforgó is. Mindig kedves volt szememnek, lelkemnek, mióta csak ismerem. Gyermekkoromban sokszor megálltam előtte és fölnéztem rája:

 

- Milyen szép vagy te nagy sárga virág! Fordítsd én felém is az arcodat, mert én is szeretlek téged!

 

Szerelmes legénykoromban meg emlékszem rá, hogy rászőttem egy versemet is. A vers egy Vilma nevü szőke kedvességről szólott és ez volt az eleje:

 

Akár így fordulsz, akár úgy fordulsz

Szeretlek nézni, nézni,

Mint napraforgó fényes szerelmét

Napestig nézi, nézi.

Tovább 

 

 

A virágok királya a rózsa. Illatra vetekedhetik vele a szegfü, az ibolya és sok más illatos virág, de szinpompára nem. S még az az egy tulajdonsága is föléje emeli a virágországnak, hogy némelyik fajtája mindig nyilik.

 

Az emberek minden időben szerették a rózsát.

 

Mikor a törökök Magyarországon uralkodtak, a török urak háza mindig rózsától volt illatos.

 

Pedig a rózsa virágának nem lehet érezni mindenkor az illatát. Különösen mikor a nap süt, csekély az illat is.

Tovább 

Ezek a kedves kis portékák, ezek a szőke asszonyok olyan szelídek, olyan jók, mint a bárányok. Legalább ez a Tímár Zsófi,ez egészen olyan.

 

Mióta férjhez ment, csak a mosolyát láthatni. Azelőtt boldog mosolyát, most a fájót.

 

A boldogságával nem volt terhére senkinek, a fájdalmával sincsen. Hanem az a fehér arca, az a mindig fehérebb arca,elbeszéli mindennap mindenkinek, amit úgyis mindenki tud.

 

Itt hagyta a férje kegyetlenül, gonoszul. Pedig derék fiatalember volt, a legdolgosabb, legügyesebb ács a környéken: ki hitte volna, hogy megcsalja azt az áldott, kedves asszonyt, két hamis szem éjszakája hogy annyira megfeketíti a lelkét...s elmegy azzal a másik nővel a világba elkárhozni.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 2 éve

Nagyon szomorú történet!

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hogy honnan támadt az ifjú gróf balsejtelme, senki sem tudta. Talán egy gyermekkori álom idézte fel. Az ifjú gróf egy elhagyott város macskakövein futott. Léptei, mint a dobszóló: dömm, dömm, dömm. És senki, csak talán a fegyverek csöve, ablakokban, rejtett zugokban, vaskerítések belső oldala mellett ácsorgó ezüstfenyők mögött.

Az ifjú gróf futott, lába lármája már-már elviselhetetlenné erősödött, s akkor szemben meglátott egy magas kőkerítést.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De hisz kiraboltam magát, az ördög vigye el, kifosztottam!

 

Hiszen megloptam magát!

 

 

A minap behívtam a dolgozószobámba Julija Vasziljevnát, gyermekeim nevelőnőjét. El akartam vele számolni.

 

— Üljön le, Julija Vasziljevna! — mondtam neki. — Hadd számoljunk el. Bizonyára pénzre van szüksége, maga annyira szertartásos, hogy magától soha nem kérné… Nos… Havi harminc rubelben egyeztünk meg…

 

— Negyvenben…

 

— Nem, harminc rubelben… Nekem itt fel van jegyezve… Mindig harminc rubelt fizetek a nevelőnőknek… Nos, két hónapja van nálunk…

 

— Két hónapja és öt napja…

 

— Pontosan két hónapja… Nekem itt fel van jegyezve.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 2 éve

jaj Istenem, bizony így van ez, de mennyire! a mai világban is a gyengét eltapossa az erős ember, még jó hogy azért vannak ehhez hasonló jó emberek !

Tovább 

Azért jöttem, hogy eladjam az utolsó szavait. Meglehetősen fontos volna, mert az adott pillanatban ön nem fogja megtalálni a helyes szavakat.

 

Volt egyszer egy ember, aki mondókákat meg szavakat árult, és elég jól megélt belőle, bár sokan voltak, akik alkudoztak vele, és árengedményt kértek. Ő majdnem mindig engedett, s így nagyszámú vásári mondókát tudott eladni az árusoknak, meg egynéhány sóhajt tehetős hölgyeknek, de elkeltek szépen a szavak is: jelszavaknak, hirdetésnek, levélfejnek, alkalmi hazugságnak vásárolták őket.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindnyájan tudjátok, ugyebár, hogy Mátyás király gyakran vett magára álruhát, úgy járta be az országot. Itt is meghallgatta a panaszokat, ott is igazított valamit az emberiség sorsán. A diákos arcú fiatalember előtt könnyebben megnyiltak a szivek, a szegényfajta is hamarabb kitárta a lelkét, mintha fényes palotában, nagy urak előtt kellett volna elkeseregnie a bánatát.

 

Egyszer megint úton volt, nagy lebernyeget akasztott a nyakába, hamuban sült pogácsa volt a szeredásában, a forrás vize oltotta el a szomjúságát.

Tovább 

‒ No, Marikám, mit szólsz ehhez a Rádai Gyöngyihez? ‒ állította meg Ballánét a kisbolt előtt a barátnője, a kövér Takácsné.   ‒ Hallottad, mit csinált a saját gyerekével?

 

  ‒ Hallani éppen hallottam, de fölfogni is képtelen vagyok. És ha meggondolom, hogy ez a lány itt nőtt föl köztünk a faluban, a szemünk láttára…

 

  ‒ Ezt azért nem mondanám ilyen határozottan ‒ állt meg mellettük a szikvízgyáros felesége. ‒ Tőlünk hordták a szódavizet.

Tovább 

Gyerekkoromban, az alsórácegresi nagyszederfa alatt hallottam egy történetet. Nem hinném, hogy abban a pillanatban, amikor elhangzott, megértettem volna minden ága-bogát.

De a gyerekkorban hallott történetek együtt növekszenek velünk: virágot hoznak, kiteljesednek, gyümölcsöt érlelnek. Semmi más nem kell hozzá, csak meg kell őrizni őket. Én őrizgettem máig, éppen itt az ideje, hogy elmondjam.

 

Élt Rácpácegresen két család. Rácegresiék és Pácegresiék. Mind a két családnak tizenkét fiúgyermeke volt, úgy nagyjából egyidősek.

Tovább 

Negyven esztendő sok idő.

 

S Zádog Márton, az öreg nyugdíjas, negyven esztendeig tanított a faluban. Valahányan, akik ez idő alatt járták az elemi iskolát, hát azok mind emlékeztek a Zádog tanító úr okos tanítására, mely szerint kettő a fontos. Egyik az, hogy meg kell tanulni a betűvetést: a másik pedig az, hogy meg kell ismernünk saját magunkat. Vagyis magát az emberi szervezetet.

 

Az iskolaterem falai tele is voltak változatos ábrákkal, melyek mind az emberi test szerkezetét mutatták.

Tovább 

 

 

 Képtalálat a következőre: „SIELŐ”

 

 

 

    Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli: 

 

 – Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot, és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim „hamiskártyásnak” kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált.

Tovább 

 

 

Marci táskáját lóbálva, ragyogó ábrázattal érkezik haza az iskolából:

 

- Nem kaptam intőt.

 

- Miért olyan dicsőség ez? - firtatom.

 

- Mert az egész osztály kapott.

 

- És csak te nem?

 

- Mindenki rosszalkodott, amikor a tanító bácsi belépett, csak én ültem a helyemen, hátra tett kézzel.

 

- Hogy rosszalkodtak?

 

- Egy gumilabdát dobáltak.

 

- És te nem?

 

- Én a helyemen ültem, jó voltam.

 

- Egyszóval stréberkedtél... - állapítom meg.

Tovább 

 

 

Ló Szerafin legyőzi önmagát

 

,,Ha egyszer tíz percig csend lenne itten, az lenne ám a szép'' - gondolta Mikkamakka, és lehunyta a szemét. A fülét is lehunyta volna, de tudvalevő, hogy a fülét senki sem tudja behunyni. Még Mikkamakka se. Esetleg befoghatta volna, de minek? Mert éppen őfeléje közeledett a lárma, a hejehuja, a hipszihopsza. Vacskamati, Aromo és Bruckner Szigfrid hejehujázott és hipszihopszázott. Érteni ugyan semmit sem lehetett a kajdácsolásból, de hogy ezek valamin igen felháborodtak, az már egyszer biztos. 

 

Ott is voltak már Mikkamakka előtt. 

 

- Hencegős!

Tovább 

Hajdanában, amikor még híre-hamva sem volt a Budapestről Fiuméba vezető, meg a többi hatalmas vasúti vonalaknak, élt Tolnanémediben egy hatalmas, dúsgazdag úr, Simon Rudolf.

 

A birtokát egy hétig nem tudta még kocsin sem bejárni, meg nem is próbálta. Azt sem tudta, hol kezdődik, meg hol végződik. Nem is volt rá kíváncsi. A legszebb fehér gulyája, a leggyönyörűbb ménese, a legnagyobb kondája neki volt; a juhnyáját meg hét vármegyében irigyelték.

 

Mégis leghíresebb volt az ő kocsisa, Pilisi János.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 2 éve

Nagyon tudták szőni a mondanivalót, mesét kavarva a valósággal!

Tovább 

 

 

 

Magábaroskadva ül a széken és hallgat. Órák óta eső veri a terasz lépcsőit, s most hogy besötétedett, nyirkos hideg diderget bennünket.

 

– Vedd föl a kabátomat, de legalább ezt a melegítőfelsőrészt.

 

Lemondóan legyint. Nem vesz fel semmit, nem eszik, nem iszik, csak nézi a fekete esőt.

 

Délután vártuk, de már besötétedett, amikor reflektorozva befordult a kertkapun. Valójában hetek óta várjuk, de először a kocsija romlott el, aztán távoli munkára vezényelték, majd ismét a kocsival támadtak bajok.

Tovább 

 

 

- Kénszagot érzek - mondta Szűcs Lajos. A segéd csodálkozva rákapta a tekintetét, azt akarta mondani: „Hát aztán, gépész úr, hiszen a méhelben vagyunk.” Márpedig a méhelben - így nevezték Rácpácegresen a műhelyt - különböző gőzök és gázok keveregnek, rejtélyes szagokat böffen a fújtatóval izzított szén, kesernyés párákat ereget a hűtődézsában kihunyó vöröslő vas, még az üllőről szertefröccsenő vascsillagocskák is illatoznak, fém-, égettpata-, füst- és kénszag lebeg itt mindig. 

 

kovácsmester patkókészítés közbenA segéd mégsem szólt, mert ahogy a mesterre nézett, látómezejében megjelent a műhelyajtó is, s az ajtófélfának támaszkodva ott állt egy úrféle, pantallóban és hosszú malaclopóban.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 2 éve

de jó mulatságos történet !!!!! túljárt a kovács az eszén...na kinek is ??? meg tudjátok ha elolvassátok ...

Tovább 

1877

 

Hát bizony ez a kis róka nem volt igazi róka, hanem csak egy kitömött igénytelen rókácska, mely a Kranzer Amália asszonyság sifonérján volt látható a hálószobában: aminthogy ott is állt már vicsorgó fogaival vagy tíz év óta, és szinte csintalanul leskelődni látszék onnan, amint Kranzer Amália asszonyság minden este levetkőzött s kivadászgatta hálóöltönyéből ama legkellemetlenebb és legvakmerőbb udvarlókat, kik annyira bolondulnak a szépnem után, s kiket közönségesen balháknak nevez a Fogarassy-féle nagy szótár.

Tovább 

 

1877

 

Párizs nemcsak a legszebb, leggazdagabb város, hanem a legfényűzőbb is.

 

És mégis szegény valamiben. A virágokban.

 

Nem lehet ugyan tagadni, hogy vannak virágpiacai, hol a dús marquise éppúgy hozzájuthat drága pénzen a maga kaméliájához, mint az egyszerű grisette egy-egy szerény ibolyához, mely olvadékony keblét díszítse, sőt a népes utcák mindenikén van virágbolt is, mely magában foglalja az összes növényvilág pompáját és fényét, de annak illata nélkül.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 2 éve

nagyon szomorú ez a történet, Mikszáth Kálmán figyelme a szegény embereke felé szív csafaró....

Tovább 

1877

 

Még meg sem száradt a nyomdafesték jól a Budapesti Napilap ama hasábjain, hol három halálos kimenetelű párbajról ír szomorú újdonságot, s íme már a negyedik halálesettel végződő duellum hírét vesszük ma. Egy rövid hét alatt négy mívelt, nagyreményű, lovagias érzelmű ifjú veszett el golyó által, itt e maroknyi nemzet fiai közül, hol Széchenyi szerint még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, mert kevesen vagyunk.

 

Négy életet oltott ki a gyilkoló ón.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 2 éve

Mikszáth Kálmán novelláit olvasva ott érzi magát a történésben!

Köszönöm Erzsike a megemlékezést és a történeteket !

Tovább 

1877

 

Arról nevezetes, hogy még talán a születésével is elkésett egy nappal. Hanem ha elkésett is, itt van és szavamra mondhatom, eleven, közöttünk járó teremtmény a rendőr. Én már láttam is néhányat belőlük - a pálinkás boltokban, hol előszeretettel szoktak tartózkodni, égrontó politikai vitatkozások között, mert hát éppen az ő szakmájához tartozó dolog annak az eldöntése, ki a nagyobb gaukler, a muszka cár-e, vagy a burkus császár?

 

Tudom, fáj a szíve, hogy sem az egyiket, sem a másikat nem viheti be a priccsre...

Tovább 

 

1877

 

Rajz

 

Elvitték, asszony lett, levették a pártát gyönyörű fejéről, s azzal a pártával levették a mennybolt mosolygó kékségét, elvették az élet minden édességét, elcserélték lelke verőfényét korom éjszakával. Elváltozott minden.

 

Átkozott a kocsi, amelybe beültek, átkozott a négy ló, amely tovavitte, száradjon el a fű, mely annak az útnak (az ő szép útjoknak) széleit fölverte.

 

Szegény Kirner Klári, mennyire szerette a derék Érdy Dezsőt, s mégis odaerőszakolták a szülei Kamuty Ferenchez.

Tovább 

 

Ilyenkor megcsendesednek a hajnalok. Nem kóborol a szél, nem vándorol az ördögszekér, és nem repkednek száraz falevelek határról határra. A csillagok reszketve nézik a Földet, ez az alsó világ pedig némán figyel, és észre sem veszi, hogy a dombok puha hátát ádventi hangulattal hinti be a dér.

 

És szokatlanul korán nyílnak ki a házak álmos ablakszemei, hunyorogva nézik a sötétséget, az elhervadt őszirózsák fonnyadt bokrát s a foghíjas kerítést, amely csak addig kerítés, ameddig a világosság ér.

Tovább 

 

Kis fiú voltam még én akkor. Az erdőben fatönköt vett a mészáros. Hazavitte és a tetejét meggyalúltatta. Mikor a fatönköt letették a mészárszék előtt, éppen arra mentünk az apámmal.

Apám megállott és néhány percig figyelemmel nézett a fatönkre.

- Milyen öreg fa volt, - mondotta elgondolkozva - százhetvenkét esztendős.

- Honnan tudja ezt, édesapám?

- A gyűrűiről. Látod azokat a vékony köröket: ahány ilyen gyűrű, a fa annyi esztendős. Megolvastam a gyűrűket, csakugyan százhetvenkettő volt. 

- Lásd, - szólt az apám, - a fa minden évben egy gyűrűt növeszt maga körül.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Mi mindent meg lehet tudni egy fa évgyűrűjéből ! Gárdonyi Géza nagyon alapos magyarázatot ad, ő mindennek szeretett utána járni, ezért is szeretem nagyon az írásait !

Tovább 

 

 

 

 

Kaptafa bebicegett az előszobába és titokzatos vigyort küldött felém fókabajusza alól.

 

- Hoztam ám valamit, csuda ajándékot - szűrte bagó marta fogai közt a szavakat. - A gyerekek örülni fognak. Nem akármilyen macska ez -- bökött a hóna alatt mocorgó csomagra. - Úri macska! Az öreg hölgyé volt, akit a tegnap temettek. Tudja, onnan a sárga házból. Nem hagyhattam magára az árvát. Születése óta az öreglány nevelte. Soha ki nem engedte. Úgy vigyázott rá, akár egy szűz lányra - azzal kihalászott a dohos rongyból egy ördögszínű kandúrt.

Tovább 

 

Zöldek még ilyenkor a fák, és beszédesek a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak, és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.

 

    Virág is nyílik még az utak mentén, a régi kőkeresztek tövében, és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi, és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.

 

    Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi bogár sír, s a vén diófák árnyéka nagyobb, mint amilyen messze ér.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

nagyon hangulatosak voltak azok a falusi tájak, történések, én ha lehet vissza repülnék az akkori időbe...

Tovább 

Mendegélt Barabás bácsi a hosszú és köves falusi utcán. Mendegélt hazafelé. Vasárnap délután volt, ősszel. A nap már nem nagyon melegített, csak nagy volt, és elomló módon fényes, mint ahogy szép őszi napokon s nyugta előtt szokott is lenni.

 

Lassan és nagyon elgondolkozva ment az öreg. Néha pöffentett egy-egy pipa füstöt, de látszott rajta, hogy még a füstöt sem veszi észre, nemhogy az embereket, vagy éppen a sárga-piros gyümölcsöket, melyek a kertekből kimosolyogtak az útra.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

egymásra talált a két idős ember :-)

Tovább 

Még zöldek a fák és a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.

 

 

Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.

 

 

Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalakon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi kopár pír, s a vén diófák árnyéka magasabb, mint amilyen messze ér.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Fekete István úgy elénk tudja varázsolni az őszi hangulatot, hogy magunk is ott vagyunk vele a történetben !

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

Ugyanott, ahol manapság a trianoni határ kezdődik, az Ipoly mentén, Palóciában, még egy-két generáció előtt gyakorta elkiáltotta magát valamely tréfás úriember a szüreteken:

 

- Itt a Kandúr!

 

Mire a szőlőszedő menyecskék, lányok, úgy az úri renden, mint a paraszti sorban lévők, "kapták a pendelyt", és menekedve futamodtak a présházak, csendillák, csőszkunyhók, szóval emberlakta helyek irányába - mint ezt már anyjuktól, nagyanyjuktól vagy más öregasszonyoktól látták.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Milyen messze van már tőlünk ez a "betyár világ, a maga szájról szájra adott mondavilágával..

Tovább 

Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.

 

 

Nemcsak sírás-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.

 

Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generációja, amelyből az apám való, megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is. Abban az időben napszámos volt az apám egy gépműhelyben. Ő sem dicsekedik ezzel az idővel, más sem.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

egyik kedvenc novellám volt, annak ellenére hogy mindig elérzékenyülök az olvasása közben, annyira sajnálom őket !

Tovább 

     Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.

     – Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. – Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! 

     A falevél erre sírva fakadt. 

     – Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

nagyon kedves kis történet , köszönöm Erzsike!

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Ki látott télen fecskét vagy gólyát?

 

- Bizony, hacsak rabságban nem, senki?

 

- Hol vannak?

 

- Elmentek olyan országba, ahol meleg van.

 

De nemcsak a hideg elől mentek el, hanem azért is, mert itthon nem lenne télen mit enniök. A sok apró bogár, amivel a fecske él, őszszel vagy meghal, vagy elrejtőzik; a vizek meg, ahonnan a gólya él, befagynak.

 

Ezt már előre tudja a gólya is, meg a fecske is.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Micsoda tudás kell hogy legyen egy ilyen sebezhető apró kis madárban, hogy ilyen nagy távot meg tudjon tenni !

Tovább 

 

Október közepe van, és Ákos még mindig nem jött haza a fürdőből. A fákról hulladoznak a sárgult levelek; a szél süvölt, sikogat az erdőkben; komor, nehéz őszi felhők gyülekeznek az égen… és Ákosnak semmi híre.

 

A nyár elején ment el; orvosai Pöstyénbe küldték. Ákos, amint mondá s mutatta, nehéz szívvel vált meg nejétől, aki Aporfalván maradt, hogy ott bevárja férjét. A hű nő könnyezve búcsúzott el szeretett urától, s már rég elnyelte a kocsit a poros országúton a távolság köde, midőn a bánkódó asszony a kastély erkélyén még mindig kendőjét lobogtatta.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Gazember, így nem lehet viselkedni ! nem derül ki, de remélem megkapta méltó büntetését !!!

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

Nincs olyan gyerek, aki ne ösmerné a verebet, de azt kevesen tudják róla, hogy nem olyan kártékony állat, mint ahogy hírét költötték.

 

Igaz, hogy nyáron belátogat a gabona közé, de micsoda kicsinység az a kár ahhoz a haszonhoz képest, amit tavasszal szerez nekünk.

 

Mert mielőtt megérik a gabona, a veréb csupán csak hernyóval él.

 

Tudós emberek megvigyázták, hogy egy veréb háromezernél több hernyót eszik meg hetenkint.

 

Ha a hernyót nem enné meg a veréb, a hernyó a mi gyümölcseinket enné meg és akkor bezzeg nem látnánk se cseresznyét, sem almát, sem egyéb gyümölcsöt.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

örömteli dolog lehet kézből etetni a madarakat :-)

Tovább 

Friss reggeli időben érkeztek és becsöngettek a szunnyadó házba. A legelső hajó hozta őket, mikor a folyóparti gyárak áttetsző, búgó tülökszava végigrezgett a Dunán és vízszagú, nagy garabonciás szellők nekilódulva átcsatangolták a homályos utcákat. A két fiú ma látta a hajnalt belepiroslani a víz hideg acéllapjába; szigetek halványan rügyező fáit látták, terhes szaladó uszályhajókat és lenge ladikokat, pihenve a fölengedett, tavaszi vízen. A sima, fiatal arcuk átszínesedett, amikor felhágtak a kis nyaralóváros hegyi sikátorán és lihegve, fújva álltak a zöldrácsos utcaajtó előtt.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  A gyermek szép volt és egészséges. A bába azt mondta, ilyen még nem jött ki a keze alól, de a bába annyiszor mondta ezt már, hogy ő se hitte. De az anya hitte, az apa hitte és a bába járandóságon felül egy választási malacot is kapott, igaz, a legkisebbet.

 

 

És a másik gyermek is szép volt és egészséges. A csudálatos az volt, hogy ez a két gyermek úgy hasonlított egymásra mint két tojás, pedig nem egy anyától születtek.

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

Az öreg diófa alatt legjobban szerettem ülni kisgyerekkoromban, ma sem tudom bizonyosan, miért. Dió nem termett már rajta, már nyár derekán sárga levelek aranyesője pergett le róla, zuzmós, mohos ágain énekesmadárka nemigen pihent meg. Volt nekik hova szállni, virágos bokrokkal megáldott gyümölcsfákkal telis-tele volt az udvarunk. 

 

Hát hiszen nem mondom, nem haragudtam én az almafára se, a császárkörtefákkal meg különösen szerettem barátkozni, hanem azért az én fám mégiscsak az öreg diófa volt.

Tovább 

 

85 éven felüli, tőlünk háromszáz kilométerre és egyedül élő édesanyámhoz évente többször ellátogatok besegíteni, de főleg társalkodónői minőségben. Úticsomagom a legszükségesebb darabból áll a többszöri átszállás miatt, ott meg naponta mosok, és a kertben szárítok.

 

Ezúttal is bevittem alkonyatkor a friss, illatos ruhadarabokat. Másnap a közeli városban élő húgomhoz készülődtem, de az egyetlen könnyű, sportos melltartómat sehol nem találtam, pedig szokás szerint kimostam.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

:-) mulatságos történet !

Tovább 

 

 

Mikor én kisgyerek voltam, többféle mesterséget tudtam, mint most. Az édesapámnak én voltam az újsághordója, az édesanyámnak én voltam a vízhordója. A húgom engem szalasztott medvecukorért; a nagyanyó tyúkja, ha elveszett, nekem kellett megkeresni. Én jártam őrletni a malomba, én talicskáztam haza a szőlőbül a cseresznyét, s mikor a forgószél elkapta a nagyapám kalapját, nekem kellett utánabujdokolnom a hetedik utcába.

 

No, az igaz, hogy nem esett hiába a lótás-futás.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Bölcsességével az apa megtanította a fiát az élet rejtelmeire..fontosságára...

Tovább 

A kisöreg három napja jelent meg Eszter munkahelyén, s neki azóta sajgott a szíve, és sírhatnékja támadt, ahányszor rápillantott. Ugyanaz a vékony arc, ősz haj, fakó szem. Csak a haja volt dúsabb valamivel, a szemöldöke meg sokkal. A fogatlanságtól beesett felső ajka úgy nézett ki, mintha az alsóval beharapta volna, s a szája íve ugyanúgy görbült lefelé, amint összeszorította nagy igyekezetében. Ugyanazok a gesztusok.

Ahogy a kezével finoman megbökte, s bizalmasan közel hajolt, míg huncutul elmondta az ismert szóviccet.

Tovább 

A mozdony, futásra készülődő vasállat, fujt és dohogott; forró páráját sűrű bodrokban csapta visszafelé a hajnali szél. A vonat mentén, az üvegtetejű csarnokban izgatott utasok búcsúzkodtak, futkostak, hordárukat keresték; hordárok poggyásszal tornyozott targoncájukat tolva számukat kiáltozták. Fiatal lányok kerekes asztalkájukat gördítve éneklő hanglejtéssel szépen elrendezett gyümölcsöt kínálgattak. A levegő pillanatról pillanatra fullasztóbb, a zaj pillanatról pillanatra kábítóbb lett.

Tovább 

Volt egyszer egy Köröskörül erdőben egy Sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany napfényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn. A madarak vágyakozva nézték erős Ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.

 

- Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. ::: Hess, Hess,,?

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

A kocsányos tölgy az Év fája 2015-ben ! Kedves történet, köszönöm Erzsike !

Tovább 

Az intéző kimérten és bizonyos fensőbbséggel adta meg a rendelkezéseket a kezdő gyakornoknak:

 

“Tizenkét iga maradjon itt estig, de nézzen a körmükre, hogy a fordulóját jól beszántsák. Innen menjen át még délelőtt a füzesre, ne piszmogjanak annyit avval a pár fával. No igaz! Délben az állomásra küldjön két szekeret a csemetékért, ebéd után mérje ki a gödrök helyét úgy, ahogy felrajzoltuk, különben azt talán magam is megnézem.”

 

Már a kocsi hágcsóján állt fél lábbal, akkor kihúzta a balkezét a kabátzsebéből:

 

“Különben itt van a reggeli postája.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Mégiscsak sikerült a terv, s örülök neki....

köszönöm Erzsike!

Tovább 

Volt nekem egy barátom, Nyárádi Samu.

 

Mondhatnám, a körülmények tettek barátokká minket. Ugyanis egy időben lettünk a vidéki város neves egyetemének hallgatói, s együtt is laktunk a Fiúnevelő Internátusban, közös szobában.

 

S szegény és pénztelen fiatalemberek voltunk mind a ketten.

 

Hát néhány nap alatt barátok lettünk.

 

Nagyon gyapjas, kerek feje volt Samunak; s termetre törzsökös. Lassan mozgott, lomhán is járt egy kicsit. Mindez nem lett volna azonban hátrányos, mert hiszen volt nekünk időnk arra, hogy lassan mozogjunk.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Tamási Áron történetei lekötik az ember figyelmét, olyan szépen meg tudja fogalmazni!

Tovább 

Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincsen illata, az néma.

     Ilyen a tulipán is. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.

     De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.

     De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

:-) nagyon aranyos kis mese !

Tovább 

A nagy piacon szokatlan izgalom élénkíté a különben is mozgalmas képet.

Párt, mint szabad észjáráshoz, önkormányzathoz szokott néphez illik, a debreceni piacon is mindenha létezett.

A piacnak is van arisztokráciája és demokráciája.

Aki szalonnát, disznóhúst árul, aki óriási döbözökben az illatozó túrót bocsátja az emberiség rendelkezése alá, azt a viszonyok hatalma arisztokratikus hajlamokra kényszeríti.

Ahhoz bizonyos fekvő tőke szükséges, és házbirtok, és kukoricaföld, gyári készülékek és tanulmány, tehát pénz és intelligencia.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Jókai Mór írása mindig élvezetes, oly jól tudja leírni az eseményeket, hogy oda képzeli magát az ember....

köszönöm Erzsike !

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hazatért Csaba bátyjai táborába, azok együtt ültek a táltosokkal és vezérekkel a nagy sátorban, mely Attila után üresen maradt.

 

Két testvér már ekkor gyűlölettel égett egymás iránt: egy egész világ jutott nekik örökségül, hogy tudtak volna rajta megosztozni?

 

Mikor a harmadik testvér is megjelent a sátor alatt, akkor kétszerte nagyobb lett a testvérek haragja, mert őt Attila legjobban szerette, s éltében is mindig mondá, hogy ez fogja az ő birodalmát fenntartani, ahogy azt az alirumna megjósolá.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meg kell szabadulnom tőle — mondta a kocsi sarkában ülő férfi, a csöndet hirtelen megszakítva.

 

Mr. Hinchcliff feltekintett, mert nem hallotta jól. Elragadtatott figyelemmel szemlélte a bőröndje fogantyújához madzaggal odakötött kollégiumi sapkát — újonnnan elnyert pedagógusi állásának külső és látható jelét –, a kollégiumi sapka elragadtatott csodálatával és az általa felidézett kellemes előérzetekkel.

Tovább 

 

 

 

A tündérlaki lányok hárman voltak. Kettő közülük tisztességes volt, a harmadik nem. A két tisztességest Mariskának és

Jolánnak hívták, az egy nem tisztességest Putyinak. Ez nem is volt színésznő, csak afféle show-girl, magyarul látványossági

kisasszony, és erkölcstelen életet élt. Ugyanis volt egyetlenegy nagyon gazdag barátja. Az eltartotta, nagy lakást

rendezett be neki, pénzzel és ékszerekkel tömte, és agyba-főbe ruházta.

 

Mariska és Jolán Putyinál laktak, tőle kaptak ruhát, kalapot, ékszert, pénzt, mert Putyi jó testvér volt, és nagyra

becsülte húgaiban azt, hogy tisztességesek.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 5 éve

Erzsike történeteit mindig szívesen olvasom... köszönöm neked és szeretettel ölelek érte téged: Zsuzsi

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

Keskeny, szürke felhőfoszlányok úsznak a környék fölött.Nagy égiháború lehetett az éjjel, esővel, viharral, villámlással vegyes. Látszik is nyoma mindenfelé, a fák gallyai le vannak tördelve, faleveleken, fűszálakon esőszemek csillognak, a

templomsoron a nagy garádban zuhog a víz. Vőneki János uram portáján egész tócsák állnak, a Zákó Mihályék kertjében pedig éppen az imént mesélte Mihók Magda a madárfészket is lemosta a fárul a zuhogó zápor.

Utolsó hozzászólás

megható szép történet, köszönöm szépen !

Tovább 

 

 

 

Egy szoba sarkában állt egy kard. Pengéjének csillogó, acélos felülete, melyet a napsugarak érintettek, vörös fényben tündökölt. A kard büszkén tartott szemlét a szobában; látta, hogy minden az ő ragyogásában gyönyörködik. Minden? – Mégsem! Ott feküdt az asztalon tétlenül a tintatartónak dőlve egy toll, amelynek legkevésbé sem jutott eszébe, hogy annak a fegyvernek villogó fensége előtt hajlongjon. Ez bosszantotta a kardot, így kezdett tehát beszélni:

 

– Hát ki vagy te, te semmirekellő, hogy nem hajolsz meg ragyogásom előtt, és nem csodálod, mint a többiek?

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

bár csak sose lenne harcra szükség, régen karddal, aztán fegyverrel. azt hiszem ma egy óra alatt véget érne a "csata". aztán nem maradna hírmondó az emberekől sem...

Tovább 

 

 

A tejesember felírta a cédulára: „Vaj ma elfogyott, sajnos.” Blumné elolvasta a cédulát és összeadott, a fejét csóválta és még egyszer összeadott, majd ezt írta: „Két liter, 10 deka vaj, tegnap nem volt vaja, mégis felszámolta.”

 

Másnap ezt írta a tejesember: „Elnézést.”

 

A tejesember reggel négykor jön, Blumné nem ismeri őt, meg kellene ismerni, gondolja gyakran, egyszer fel kellene kelni négy órakor, hogy megismerjem őt.

 

Blumné attól fél, hogy a tejesember haragszik rá, talán rosszat gondol róla a tejesember, a fazeka tele van horpadással.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

életképek.... szürke mindennapok....

Tovább 

Gyermekkoromban még angol-búr háborút játszottunk. Az egyik fél volt a „maroknyi szabadságszerető” búr nép, a másik az angol, a „zsarnok”, aki lábbal tiporja a hősöket.

 

Egy vasárnap, minekelőtte templomba mentünk volna, az osztályban gyülekeztünk. Akkor is kitört az angol-búr háború.

 

Általában mindenki búr akart lenni. Az erősek, a markosok, az erőszakosak azonnal kinevezték magukat búr fölkelőkké, harcosokat toboroztak zászlójuk alá, s az a néhány fiú, aki tétovázott, elmélázott, a gyönge és csenevész, a természeti kiválasztódás és a többség rémuralma folytán, angol lett.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

szép és megható történet tanulsággal...
köszönöm szépen.

Tovább 

Egy derék kis legény naplójából)

 

Mindig nagy gondban voltunk a néném, Lidka miatt, mivelhogy már többször kimaradt éjszakára férfiakkal, akik megkérték a mamát, hogy Lidka rövid időre kiruccanhasson velük. Egyszer betoppant egy fölöttébb rendes, derék tisztviselő, Syrovátko úr, odaállt a mama meg a papa elé, és igen szépen kérte őket, engedjék vele Lidkát kirándulni. Folyton fújta az orrát, s hajtogatta, hogy teljességgel tisztességes ember és tiszta jellem.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

:-))) nagyon mulatságos történet !!!! olvassátok el, s megtudjátok !

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kis korcs kutyát valamikor éjjel tehették a kapunk elé. 

A kölyökkutyus úgy 5 hetes lehetett. 

- A válaszom határozott nem. Szólt a férjem - Nem kell több kutya, de ha mégis akkor csak fajtiszta lehet. 

-Nem kergethetjük el csak úgy. Alkudoztam. - Megetetem, megmosdatom és keresünk neki gazdit. 

A kölyök eközben kettőnk között állt, s mintha érezte volna, hogy épp a sorsa forog kockán, hol egyikünkre, hol másikunkra nézet, tétován. 

Férjem figyelte, hogy bár fénytelen szőrzete alatt kiütköznek a bordái, a szeme csillog és fürgén jár ide -oda. 

Végül megvonta vállát. 

-Hát, ha neked van erre időd, akkor csináld....ja, és várjunk pár napot, mielőtt betennéd Tex mellé.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

ez gyönyörű történet !!!!!! köszönöm szépen !

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

 

 

 

Mit nem képzel?! ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén. 

 

Hogyhogy mit képzelek?! emelte fel a hangját az első vevő. Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?! 

 

De az mondta Rimapénteki Rimai Péntekh. 

 

Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában? 

 

Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh. 

 

Mit érdekel engem a cégtulajdonos háborgott az első vevő, nekem aszpirin kell, és kész. 

 

Csak nem képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni porokat, lázcsillapítókat, lábizzadásgátlókat és popsikenőcsöket árul?! 

 

Mi a szöszt árulna mást egy patikában?

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

:-)) nagyon tanulságos, derűs de egyben szomorú történet is....na ilyenek vagyunk mi emberek...magunk hibáit alig, de másét még fel is nagyítjuk, ha kell...

Tovább 

 

network.hu

Egyszer a budai hegyek közé menve, valami pákosz siheder elém áll egy madárral, hogy vegyem meg, mégpedig verébbel. Olyan nagyon kért, hogy vegyem meg, hiszen csak egy krajcár kell érte. Hogy lehetne egy verébért többet kérni egy krajcárnál?

Nekem ugyan a világon akármire másra volt szükségem, csak verébre nem: ennek a verébnek pedig nagyon kellene a szabadság:
hát csak megvettem a jámbort.

A sváb kölyök szaladt a krajcárral, hogy vissza se híhassam vele, én pedig tenyeremre tevém a madarat, hogy röpüljön, ahova akar.

Utolsó hozzászólás

:-) kedves történet! Köszönöm szépen Zsuzsikám.
További szép estét kivánok,szeretettel Erzsike

Tovább 

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 11 perce új képet töltött fel:

A_nap_gondolata-096_2086146_1665_s

Miclausné Király Erzsébet 11 perce új videót töltött fel:

Miclausné Király Erzsébet 13 perce új videót töltött fel:

Miclausné Király Erzsébet 15 perce új videót töltött fel:

Miclausné Király Erzsébet 17 perce új blogbejegyzést írt: Árulkodó szavak

Miclausné Király Erzsébet 18 perce új blogbejegyzést írt: A karácsony illatai

Rádiné Zsuzsa 54 perce új képet töltött fel:

Agai_agnes_szo_ami_szo_2086145_4214_s

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu