Jó Barát Blog: "mese"

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 202 fő
  • Képek - 9630 db
  • Videók - 2995 db
  • Blogbejegyzések - 7603 db
  • Fórumtémák - 15 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 202 fő
  • Képek - 9630 db
  • Videók - 2995 db
  • Blogbejegyzések - 7603 db
  • Fórumtémák - 15 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 202 fő
  • Képek - 9630 db
  • Videók - 2995 db
  • Blogbejegyzések - 7603 db
  • Fórumtémák - 15 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 202 fő
  • Képek - 9630 db
  • Videók - 2995 db
  • Blogbejegyzések - 7603 db
  • Fórumtémák - 15 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK hírei, mese

Nagyon szép völgyben lakunk. A hegyek úgy ölelik át a kis falut, ahogyan anyuék szoktak bennünket, gyerekeket.

 

     Most, hogy sok hó esett, öcsémmel, Marcival a szobánk ablaka elé felállítottunk egy hóembert. Nagy pocakja és szép egyenes tartása jó étvágyú, gazdag emberre hasonlítana, ha fején nem éktelenkedne az az öreg lyukas fazék. Szemei a fáskamrában talált legcsillogóbb széndarabkából vannak. Egyedül sárgarépa orra vöröses színe árulkodik arról, hogy hideg lehet egész nap az udvarunkon álldogálni.

Tovább 

 

 

Élt az egyik faluba egy favágó. Az erdőre járt fát vágni. Egyszer hazafelé bement a kocsmába. Azt mondják ott neki az emberek, a koma, a sógor, a szomszéd:

 

- Te, Jankó, tudod-e, hogy a te feleséged egy olyan pletykás asszony, hogy még a környéken sincs olyan!

 

Azt mondja erre Jankó:

 

- Idefigyeljetek, emberek, csak az én feleségem egyedül  pletykás, a tietek nem?

 

- Nem bizony!

 

Úgy megpártolta minden ember a feleségét, mint annak rendje. No, Jankó azt mondja:

 

- Hát idefigyeljetek, emberek!

Tovább 

 

 

 

Élt a Hargita oldalában egy magányos fenyő. Senki sem lakott a közelében. Az erdő, de még a legkisebb bokor is olyan messzire volt tőle, hogy még a kiáltását sem hallották volna meg, nemhogy a sóhajtásait. Ezért aztán nem is kiáltozott, nem is sóhajtozott. Még a nyári viharok, villámok s a farkasordító telek idején sem. Pedig annyit sanyargatták, hogy az még embernek is sok lett volna. 

 

    Elfásult egészen a nagy egyedülvalóságban. Egyetlen öröme volt, ha nyaranta egy-egy arra legelésző juhnyáj bújta meg az árnyékát, a nagy melegben.

Tovább 

 

A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos arcú bácsi haladt lefelé. Az út két szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte:

- Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!

Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

Az adventi készülődés a gyerekek számára rendkívül fontos, hiszen számukra a legszebb ünnep a karácsony. Már csak néhány nap van hátra az ünnepig. Hogy még örömtelibb legyen a várakozás, ma este olvassátok el együtt Mester Györgyi Az aranydió című történetét. 

Végre itt a téli iskolai szünet! Nincs több lecke, nem kell izgulni a tanórák miatt, készülhetek a karácsonyra – örvendezett Jutka.

 

Persze, ez alatt nem csak az ajándékvárást értette, na meg a fa feldíszítését.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

Nyugtalanul aludt az éjszaka a nagy bükkfa. Nem is aludt jóformán, csak sóhajtozott. Alig várta, hogy megvirradjon, hogy szétnézhessen a tájon.

Hunyorogva nézett szembe a kelő nappal.

- Bikmakk, bikmakk! - ébredtek a mókusok is vígan ugrándozva.

Maga alá tekintett az öreg erdő. S hát mit kell látnia: csupa makk, frissen hullott bükkmakk az avar. Annak örültek úgy a mókusok.

- Bikmakk, cseremakk, mogyoró! - ujjongták a mókusok.

S az öreg erdő látta, hogy magányos társa, a tölgy is, amott a tisztáson, tanácstalanul tekint körül.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy boltos, egy király meg egy szegény ember. Ez a boltos eljárogatott az erdőbe vadászni, de egyszer úgy eltévedt az erdőben, hogy három nap egymás, után járt-kelt, bolyongott, s nem tudott kitalálni. Már a lábán is alig állott a nagy fáradtságtól és éhségtől, s nagy keservesen felkiáltott:

 

- Istenem, istenem, ha valaki engem innét kivezetne, három lányom közül a legszebbet annak adnám, s három zsák pénzt is adnék melléje.

Tovább 

MILYEN A FÜVÖN A HARMAT

 

Leírás

 

Mikor nyáron, napos reggelen, kimész az erdőre, a mezőn, a fűben gyémántokat láthatsz. Ezek a gyémántok ragyognak s különböző színekben játszanak a napon - sárgában, pirosban, kékben. Mikor közelebb mész s megnézed, hogy mi az, látod, hogy harmatcseppek gyűltek a háromszögletű fűlevélben s azok ragyognak a napon.

 

Ez a fűlevél belül bolyhos és pelyhes, mint a bársony. És a cseppek leperegnek a levélkén s meg sem nedvesítik.

Tovább 

 

 

Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.

– Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. – Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! 

 

A falevél erre sírva fakadt. 

– Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom.

Tovább 

 

 

Nyugtalanul aludt az éjszaka a nagy bükkfa. Nem is aludt jóformán, csak sóhajtozott. Alig várta, hogy megvirradjon, hogy szétnézhessen a tájon.

 

Hunyorogva nézett szembe a kelő nappal.

– Bikmakk, bikmakk! – ébredtek a mókusok is vígan ugrándozva. 

Maga alá tekintett az öreg erdő. S hát mit kell látnia: csupa makk, frissen hullott bükkmakk az avar. Annak örültek úgy a mókusok.

– Bikmakk, cseremakk, mogyoró! – ujjongták a mókusok.

 

S az öreg erdő látta, hogy magányos társa, a tölgy is, amott a tisztáson, tanácstalanul tekint körül.

Tovább 

Egy vak ember hazafelé ment. Éjszaka volt. A vak lámpást tartott maga előtt. Milyen buta vak ember ez, lámpást is visz maga előtt - pedig hát vak, mit ér neki az a lámpás?

 

Pedig kellett neki az a lámpás, azért kellett, hogy aki lát, le ne verje a lábáról.

 

*

 

Két kakas a szemétdombon verekedett. Egyik erősebb volt, megverte a másikat és elűzte a szemétdombról. Összegyűlt a tyúksereg a kakas körül s magasztalni kezdte. De a kakas azt akarta, hogy a szomszéd udvaron is hírt halljanak erejéről és dicsőségéről.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kinn a faluvégen, a dűlőút szélén, állt egy takaros kis parasztház - biztosan láttad te is arra jártodban. A ház előtt virágoskert pompázott, körülötte léckerítés; azon túl árok húzódott, s az árokparti zsenge fűben egy kis százszorszép bontogatta szirmait. Melegen simogatta a nap, akár a kert pompás díszvirágait, s a szerény kis virág szinte szemlátomást nyúlott, erősödött.

Tovább 

 

 

Gyevit ne tessék keresni a térképen, mert a térképen csak Algyő található, egy macskaugrásnyira Szegedhez.

De hát a makfa mondhat, amit akar, a gyevi magyar mégiscsak jobban tudja a faluja nevét, mint a mappa.

A gyevi magyar itt árulja a sült tököt a kultúrpalota tövében, a két kűszent lábánál, akiknek nagy örömük telhet ebben a déligyümölcsben, lévén az egyik Homérosz, a másik Arisztotelész.

 

Kérdezem tőle, hová való, ezt feleli rá:

- Leginkább csak Gyevibe.

Tovább 

Egyszer egy kis halovány vadrózsabimbó elhatározta, hogy ő igazi rózsává fejlődik.

Lágyan suttogó szellőtől, friss hajnali harmattól hallotta, hogy távoli rokona mily szép, mily illatos. Gyönyörű, sötétvörös színét kedvelik az emberek, szeretetük jeléül adják egymásnak.

Ő is ilyen jel akart lenni!

 

Kihúzta hát magát, hogy büszke tartásától szép hosszú, egyenes szára nőjön. Susogó szelektől tudta, hogy az emberek barnulnak a napon. Ezért fejét folyton a napocska felé fordította, hogy szirmai sötétedjenek.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincsen illata, az néma.

     Ilyen a tulipán is. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.

     De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.

Tovább 

Egyszer egy obsitos katona megy, mendegél hazafelé, s amint megy egy falun keresztül, látja, hogy kint ül a kapuban egy ősz öregember, s bőg keservesen, hogy csak úgy zengett a falu belé. Kérdi az obsitos:

 

- Ugyan bizony miért sír kend, öregapám?

 

- Jaj, hogyne sírnék, édes fiam, mikor megvert az édesapám.

 

- Ne mondja kend! Hiszen kend is van legalább százesztendős, csak nem él az édesapja?

 

- Hát, ha nem hiszed, fiam, eredj, menj be az udvarba. Nézd meg, éppen fát vág az apám!

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Három fenyőfa állt egy dombtetőn. 

A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.

Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben.

Tovább 

 

 

Egyszer régen, ha jól tudom, közvetlen a világ teremtése után, hogy a növények egy rengeteg nagy erdőben összegyűltek királyválasztásra. Sokat tanácskoztak, és törték a fejüket, kit válasszanak meg királynak. A sok tanácskozás után végre abban állapodtak meg, hogy az lesz a király, aki legmagasabbra nő köztük.

 

Még mindannyian, mint kis magvak feküdtek a földben: itt a mogyoró és bükkmagvak, amott a makk és más virágmagvak. A hó még takaróul volt körülöttük kiterítve, hogy egyik se kezdhessen előbb nőni a másiknál.

Tovább 

network.hu

 

 

Kora reggel volt. A nyári Nap ébredező sugarai még csak éppen hogy kibújtak horizont peremén nyújtózkodó dombok mögül. 

- Azt hiszem, ma ismét csodálatos napunk lesz - mosolygott csillogó tekintettel a Napocska. 

Körbepillantott a hegyes-dombos vidéken, majd arrébb terelt néhány - már kora reggel rakoncátlanul ficánkoló - felhőgyereket. 

- Sem eső, sem pedig zivatarfelhőt nem látok közeledni – azzal kibújt a bárányfelhő-paplan alól és szép komótosan elindult, hogy ismét mosolyt varázsoljon az emberek arcára.

Tovább 

 

Egy áprilisi reggel édesapánk csendesen kinyitotta a szobánk ajtaját. és közben ébresztgetett bennünket: 

 

- Halljátok csak, ti álomszuszékok, vendégeink érkeztek az éjszaka! Hallgassátok csak, hogy köszöntenek benneteket! 

 

A tornácról a hajnali csendességben élesen csicsergett be a köszöntő. 

 

Fittyfiritty, fittyfiritty

kikelet kivirít.

Terike, gyere ki,

Ferike, gyere ki

csicseri, csicseri! 

 

Megjöttek a fecskéink. 

 

Még abban az órában hozzáfogtak a fészekrakáshoz.

Tovább 

 

-- Megérkeztek a fecskéink! -- mondta örömmel apa. -- Elfoglalták a régi fészküket. Gyere csak Pannikám, nézd meg őket, milyen ügyesen javítgatják a hibákat. 

 

Kimentek az udvarra és nézték az eresz alatt szorgalmasan dolgozó fecskéket. 

 

-- Sietniük kell a foltozással, hogy a fecske mama idejében le tudja tojni a pici tojásait, mert a kikelő fiókáknak ősz végére jól meg kell tanulni repülni, hogy kitartsanak Afrika felé repülve a hatalmas óceán felett.

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

396 éve,1621. 07. 08.Megszületett Jean de La Fontaine francia író és költő, aki állatmeséket írt.

 

 

 

A PÁSZTOR ÉS AZ OROSZLÁN

AZ OROSZLÁN ÉS A VADÁSZ

 

A mese nemcsak az, amit mutat a látszat,

mert benne oktatónk lesz minden egyes állat.

S unalmas a morál, ha durva, meztelen,

meddő az íly mese, virágot nem terem.

S az önmagáért írt mesét is bölcsen vesd el,

tanít, de tetszik is együtt ki ebbe mester.

Tovább 

A SZARVAS ÉS A SZŐLŐ

 

Egy szarvas fut s magas szőlőtövek közé jut,

nem minden tájon nő szőlő íly szépre fel, -

az üldözött vad ott jó búvóhelyre lel.

Úgy véli a vadász, a falka rossz nyomon fut,

hát visszakozz-t fuvat. A szarvas még remeg,

de máris lombot tép. Legel: ez ám a hála!

Meghallják. S ujra fel! Fut. Űzi a sereg.

        Majd visszatér, halálra válva.

«Megérdemeltem, szól, - ezért lakolni kell:

hálátlanság, okulj!» Lerogy s végsőt lehell.

Tovább 

 

A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók.

 

A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért, intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres — mert irigy volt ez a kerti rózsa. Irigyelte a viola édes illatát. Azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek.

Tovább 

 

Későn jött az idén a tél, lassú volt az érkezése, de még lassúbb a távozása. A tél és a tavasz kemény harcot vívtak. Kétszer-háromszor is visszatért a zord évszak: szigorúsága megdermesztette a földet, megfagyasztotta az olvadásnak induló hótakarót.

Nem adta át helyét, míg egyszer csak messze délről lágy fuvalmú szellők hízelkedve simogatták körül Tél apó jégcsapos koronáját, zúzmarás bundáját: s aki vitézi tornában legyőzhetetlen volt, ellágyultan esett össze a gyenge kezek simogatása alatt, s utolsó erőinek megfeszítésével északra vonult.

Tovább 

Nagyon szép völgyben lakunk. A hegyek úgy ölelik át a kis falut, ahogyan anyuék szoktak bennünket, gyerekeket.

     Most, hogy sok hó esett, öcsémmel, Marcival a szobánk ablaka elé felállítottunk egy hóembert. Nagy pocakja és szép egyenes tartása jó étvágyú, gazdag emberre hasonlítana, ha fején nem éktelenkedne az az öreg lyukas fazék. Szemei a fáskamrában talált legcsillogóbb széndarabkából vannak. Egyedül sárgarépa orra vöröses színe árulkodik arról, hogy hideg lehet egész nap az udvarunkon álldogálni.

Tovább 

network.hu

 

 

 

Nőtt, terebélyesedett a kutyacsalád baráti köre. A romos ház udvara lassan szűknek bizonyult a látogatók fogadására.

Különösen mióta az építők is megjelentek. Előbb csak szemrevételezték a helyszínt, de várható volt, hogy nemsokára

földgyaluk s a markoló-, kotrógépek is fölvonulnak.

 

- A romos ház napjai, sajnos, meg vannak számlálva - sóhajtotta el magát a kisfiú.

 

- Sajnos - hagyta rá a bátyja -, de azért ne lógasd az orrodat.

Tovább 

 

 

Kriszti királykisasszony nem sajnálta volna érte a fele országát. Kincstárából a legszebb smaragdot. Karkötőt, gyűrűt, feliratos trikót, akármit! Meg is hirdette a Királyok Lapjában: „Fele országom, kincstáram legszebb smaragdja, karkötő, gyűrű, feliratos trikó, akármi annak az embernek, aki megutáltatja velem a palacsintát.”

 

Kriszti királykisasszonynak nyomós oka volt rá, hogy megutálja a palacsintát. Ő maga volt a nyomós ok. Mert gömbölyű volt, mint egy búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Két kicsi hangya elindult szerencsét próbálni. Mentek-mendegéltek, fűszálról fűszálra másztak, repedésből hasadékba kószáltak. Bejártak vagy tíztenyérnyi helyet, dél volt már, s még semmit sem leltek.

 

– Enni kéne.

 

– Enni.

 

– Étlen nem lehet menni.

 

– Lehetni lehet, csak lassabban – fejezte be a sopánkodást a bölcsebbik hangya. Azzal tovább mendegéltek, másztak. S egyszer csak nekimentek egy majdnem mogyorónyi morzsának.

Tovább 

 

 

Volt egyszer egy szegény ember s annak egyetlen leánya. Ennek a szegény embernek a házikóján kivűl nem volt semmije az ég világán, még csak egy darab földecskéje sem. Azt mondja egyszer a leány:

 

- Édes apám, menjen el a királyhoz s kérjen tőle bár egy darabocska földet. Hallottam, hogy jó szíve van a királynak, ad az bizonyosan, mért ne adna?

 

A szegény ember el is ment a királyhoz, előadta kérését s a király adott is neki egy darabocska földet, de még pénzt is, hogy ökröt, meg ekét vegyen, mert mit ér a föld, ha nincs a mivel megszántsa.

Tovább 

 

 

Volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl, volt egy király s egy királyné, azoknak tizenkét gyermeke, mind a tizenkettő fiú.

 

Azt mondta egyszer a király:

 

- Ha a tizenharmadik gyermekünk leány lesz, akkor a tizenkét fiúnak meg kell halni, hogy egyedűl az övé legyen az egész ország s minden gazdaságunk.

 

A király mindjárt csináltatott is tizenkét koporsót, azokat megtöltette gyaluforgáccsal, halotti párnát is tetetett mind a tizenkettőbe, aztán egy külön szobába vitette, oda bezáratta, a kulcsot meg odaadta a feleségének s megparancsolta, hogy erről a dologról senkinek se szóljon.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt sem volt, ott sem volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy király s ennek három leánya. Szép volt mind a három, de különösen a legkisebb. Ez olyan szép volt, olyan gyönyörű volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.

 

Volt a király palotájához közel egy rengeteg erdő, rengeteg erdő közepén öreg zádogfának árnyékában egy kút. A kicsi királykisasszony, ha meleg idők jártak, mindennap kisétált az erdőbe, leült a kút mellé.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hetvenkedve szaladgált a nyúl a mezőkön. „Fülemet rá, futásban nincs, aki legyőzzön! Nos ki áll ki velem? - szólt. - Kezdődjék a torna!” Nagy szerényen a teknős: „Megpróbálom” – mondta.

 

„Te? – kacagott föl a nyúl. – Volna hozzá merszed?

Nem elég a hátadon házadat cipelned?

Velem futna versenyt egy ilyen lomha jószág?”

„Akkor is – szólt a teknős – vállalom a próbát.”

 

Körülállja a pályát a közönség.

Tovább 

Fekete karácsony lesz – mondogatták az emberek, de a hideg esti szél mintha a hó illatával lett volna tele. Az utcában fényfüzérekkel feldíszített fák varázsoltak karácsonyi hangulatot. Adrienn az ablaknál állt. Tekintetét a hegyek felé fordította. Még a fülében hallotta a vers ritmusát, amit az előző este tanult.

 

TÉLI CSEND

Jég ül a fákon,

fagy dala cseng.

Csend van a földön,

s csend odafent.

Hó-puha réten

Roppan az ág,

büszke agancson

Fagy muzsikál.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aranyosi Ervin: Hóember születik


Hófehér hópihék szállingózva hullnak.

Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.

Az utat, a járdát vastag hó takarja.

Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.

Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,

apró gyereksereg indul a világnak.

Ők még óvodások, várták már a havat,

remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.

Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

MESE  A  FÁKRÓL

 

A világ végétől egy verébugrásnyira volt a mező, ahol a virágok és füvek a levegőben röpködtek, mint a lepkék, a fák pedig úgy sétálgattak, mint errefelé az emberek.

 

Néha a szél is ellátogatott a mezőre, a felhők leszálltak a fák közé, s a csillagokról, nyárról és tavaszról s hasonló bölcs dolgokról beszélgettek egymással.

 

Így éltek a világ végén akkor a növények, s azt hitték, az egész világ ebből az egyetlen mezőből áll.

Tovább 

Egyszer, réges-régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.

 

     Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak.  Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte. 

     – Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság. 

     – Segítség!

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A csillagok nem ragyogtak ám mindig ilyen békességben, mint mostanában.

 

Vetélkedés támadt köztük egyszer, hogy melyikük fényesebb; nagy vetélkedés. Volt olyan csillag is, amelyik gőgjében nem hunyorított előre a Fiastyúknak. Ez nem volt szép tőle, mert a csillagok köszönése a hunyorítás, és a Fiastyúk, az Égi Tyúkanyó sok kis csillagot felnevelt már életében

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni.

Tovább 

A FÉRFI, AKI LÁNDZSÁKAT ÉS PAJZSOKAT ÁRULT

 

Chu tartományban egy férfi lándzsákat és pajzsokat árult.

 

– A pajzsaim olyan erősek, hogy nincs lándzsa, amely beléjük hatolna – mondta. – A lándzsáim olyan hegyesek, hogy nincs pajzs, amely ellenállna nekik.

 

Valaki megkérdezte:

 

– És mi van akkor, ha egyik lándzsádat belehajítják az egyik pajzsodba?

 

Erre a férfi nem tudott felelni.

 

 

CIPŐVÁSÁRLÁS

 

Egy Zheng tartománybeli férfi elhatározta, új cipőt vesz magának.

Tovább 

Egy hatalmas fa ágán, már csak egyetlen makk lengedezett. A többiek már régen lepottyantak, vagy lefújta őket a szél. A kis mag eltűnődött.

– Vajon itt maradok örökre? Nem is lenne rossz. Itt jó helyem van, a fa táplál engem.

– De akkor soha nem fogsz megismerkedni a nagyvilággal – súgta-búgta a szél.

– Miért kellene ennél többet tudnom? – vitatkozott a magocska. – A napot, az esőt és a szelet már ismerem. Találkoztam madarakkal, mókusokkal. Sőt, már vihart is láttam a nyáron.

Tovább 

A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók. 

 

A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért, intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres - mert irigy volt ez a kerti rózsa, irigyelte a viola édes illatát, azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek.

Tovább 

Élt hajdanában a teletlen, napsütötte délen egy derék fecskepár. Ez még akkor volt, amikor a fecskéket a mi hidegebb éghajlatunk alatt senki sem ismerte, s csak az az egy hazájuk volt, az igazi, az eredeti, a melegebb és sugarasabb dél.

 

Csakhogy ismeritek-e ezt a régi-régi versikét, hogy:

 

Gólya-gólya, gilice,

mitől véres a lábad?

Török gyerek megvágta,

magyar gyerek gyógyítja,

Síppal-dobbal, nádi hegedűvel!

 

Hát bizony így volt a fecskékkel is az őshazájukban.

Tovább 

 

 

Sün Simi egy derengőfényű kora nyári hajnalon született. Olyan csupasz és sima volt újszülött korában, hogy anyja a Simi nevet adta neki. Siminek azonban, mint minden valamirevaló sünnek, már élete első napján előbújtak fehér tüskéi.

Szépen növekedett és hamarosan ő lett a legügyesebb a süngyerekek közül. Sok gyakorlással az összegömbölyödést is kezdte megtanulni.

 

Esténként már elkísérhette mamát vadászni, de egyedül még nem merészkedett volna messzire a gondosan bélelt családi fészektől.

Tovább 

A híres Rika-erdőben, a Rika-pataknak a partján, rengeteg nagy kő alatt porladozik Réka királyné, Attila felesége.A hunok hatalmas királya, ha meg-megtért a háborúból, a Rika erdejébe húzódott. Ott sze­retett lakni. Rika erdejében van a Hegyes-tető. Itt volt Attilá­nak a palotája, itt lakott a feleségé­vel, Rékával s három szép dali fiával.

 

Egyszer Réka királyné befogatott négy tüzes csikót ara­nyos, bársonyos hintajába, s hajtatott keresztül a Rika erdején, árkon-bokron által.

Tovább 

 

 

Réges-régen, mikor őseink még sátrakban laktak, volt egy szegény öregember, felesége s egyetlen fia. A fiú, mikor nagy legénnyé serdült, elment szerencsét próbálni, bejárt országot-világot, s csak esztendők múltán jött hír róla, hogy messze-messze a szülőföldjétől, egy nagy pusztaságban megtelepedett, meg is házasodott, s szép gazdasága van. Várták, várták az öregek, hogy egyszer csak hazajön a fiú, meglátogatja őket, de bizony hiába várták.

 

- No, feleség - mondta az öregember -, én tovább nem várom a fiamat, ha ő nem jön, megyek én, a világ végén is felkeresem.

Tovább 

network.hu

 

Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos világába.

 

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király. Annak a királynak volt tizenkét leánya. De azok a leányok éjjelen­te hol jártak, mit csináltak, azt a király nem tudta, s senki se. Elég az hozzá, hogy reggelre örökké eltáncolták a papucsukat. Minden áldott nap új papucsot, szép gyöngyös bársonypapu­csot vetetett nekik a király.

Tovább 

Volt egyszer egy szegény ember, aki nem csak azért volt szegény, mivel hogy semmije sem volt: de duplán szegény volt azért, mert volt néki egy tűzrőlpattant felesége, aki őt mindennap megverte.

Hogy az embert megverje valaki, az magában sem kedves állapot, de hogy éppen a felesége verje meg, az különösen kellemetlen gondolat. Ezt a szegényt mindennap megverte.

 

Megverte, ha későn kelt fel, megverte, ha bepiszkolta mellényét, ha étel közben elejté a kanalat, megverte, ha szólt, megverte, ha nem felelt, megverte végre, ha semmit sem vétett is, csupán azért, hogy megmutassa, miképpen ő az úr a háznál.

Tovább 

A méhek nagyon szorgalmas rovarok. Reggeltől késő estig fáradhatatlanul gyűjtik a virágport, hogy értékes, finom, aranysárga mézet készítsenek belőle. Sokszor olyan messze elrepülnek, hogy alig találnak haza a kaptárjukba. Ha őket nem bántják, nem bántanak senkit. Vidáman, zümmögve szállnak egyik színes virágról a másikra. E kis virágszirmon megpihennek, elbeszélgetnek, aztán már indulnak is tova.Kép

 

Egyszer az egyik kis méh megtépázva, alig vonszolva magát repült be a kaptárba.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hallottatok-e a lányról, aki a kenyérre hágott, hogy be ne sározza kényes cipellőjét? Ha hallottatok, tudjátok azt is, hogyan járt az a lány. Hiszen megírták, s ki is nyomtatták.

 

Szegény sorban nőtt fel, de rátarti volt és páváskodó, s kemény szívű is; korán kibújt a szög a zsákból, ahogy mondani szokás. Már tipegő gyermek korában abban lelte mulatságát, hogy legyeket fogdosott össze, kitépte a szárnyukat, és csúszómászó férgeket csinált belőlük.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor a szél elsuhan a rét fölött, lágyan fodrozódik a fű, mint a hegyipatak vize; ha vetés fölött iramodik el, gömbölyű, nagy hullámokat vet a gabona, mint a mély vizű tó - ez a szél tánca. Táncolni is szépen tud, hát még mesélni! Minden szava muzsika, s másképpen zeng az ágak citeráján, másképpen az ablak résén, a fal hasadékán. Fönn a magasban fütyülve terelgeti a felhőnyájat, az ajtó előtt hangosan tutul, mint a kürtőjébe fújó toronyőr.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mély volt a kút, hosszú a kötél, s nehezen forgott a kerék, ha egy-egy teli vödör vizet fölhúztak a kútkáváig. Olyan mély volt a kút, hogy a nap se láthatta meg benne fényes arcát, csak sugarai értek le egy darabig a kútgödörbe, s ameddig leértek, füvet sarjasztottak a nedves kövek között.

 

A kút sötét mélyében lakott egy család a békák nemzetségéből; nem idevaló család, csak bevándorlott: a dédanya, az öreg anyabéka valamikor fejest ugrott a kútba.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt egyszer egy derék, jóravaló ezüsthúszas. Fényes ábrázattal került ki a pénzverőből, nagyot ugrott, és megpendült örömében

 

- Most aztán rajta! Kilépek a nagyvilágba! Ki is lépett.

 

Gyermek szorongatta meleg kis tenyerében, fösvény zsugorgatta nyirkos, hideg markában, öregember pörgette-forgatta, ifjú gurította nagy gyorsan tovább. Ezüstből verték a húszast, egészen kevés rézzel vegyítették, s már egy álló esztendeje járta a világot, helyesebben azt az országot, ahol verték.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt egyszer egy gazdag kereskedő; annyi volt a pénze, hogy egy egész főutcát, s még egy kisutcát is kirakhatott volna ezüstpénzzel, ha úgy tetszik neki. De nem tette ám, mert okosabbra használta a pénzét: ha egy rézpénzt kiadott, ezüstpénzt vett be helyette - ilyen ügyes kereskedő volt. Hanem egyszer ő is csak meghalt.

 

Egyetlen fiáé lett minden vagyona, aki ugyancsak értette a módját, hogyan kell a pénzt elverni.

Tovább 

 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kínában, ezt ugye ti is tudjátok, a császár is kínai, s a császár udvari emberei is egytől egyik kínaiak. Régi-régi história, amit most elmondok, de annál nagyobb figyelemmel hallgassátok, mielőtt feledésbe merül.

 

A kínai császár palotája olyan gyönyörű volt, hogy csodájára járt az egész világ: ritka fajtájú, drága porcelánból rakták a falait, legmagasabb tornya hegyétől egészen a földig.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Láttatok-e valaha időtől megfeketedett, öreg-öreg almáriumot, faragott cirádákkal, levélfüzérekkel díszített ódon szekrényt? Hát ilyen almárium állt egy szobában; régi jószág volt, még dédanya hagyta örökül. Farózsák meg tulipánok és a legcikornyásabb faragványok ékeskedtek rajta; közülük szarvasok dugták ki agancsos fejüket. Odafönn pedig, az almárium ormán, egy faragott alak állt, nevetséges formájú ember, aki maga is nevetett, vagy inkább vigyorgott, mert vidám fintorát nemigen lehet nevetésnek mondani.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre.

Tovább 

 

Az ibolya ott lent a sötét földben nagyon elunta magát. Hogyne unta volna, hiszen már olyan rég volt az, hogy Ősz anyó álomba ringatta. Rázott rá jó meleg takarót is, a fák sárga-piros leveleit. De azóta az ibolya jól kialudta magát és így kezdett sóhajtozni:

 

- Én Istenem, jó Istenem, de unom már ezt a telet, én Istenem, jó Istenem, csak már jönne a kikelet.

 

Meghallotta ezt a keserves sóhajtozást a hóvirág s így felelt:

 

- Annyit mondok, jobban nálam nem unhatod, te sem pajtás.

Tovább 

Egy kellemes délutáni napon négy gyerek - Peti,Dani,Kati és Márti - éppen a játszótéren üldögéltek.Peti harmadikos nagyfiú,Dani és Kati ikrek,már alig várják az első osztályt.Márti még kicsi,óvodába jár.Mind a négyen testvérek.Egyszer csak Dani meglátott egy nagy fát és gondolt egyet:

- Nézd mennyien a fába vésték a nevüket!Írjuk bele mi is! 

- Ne csináld,Dani! - förmedt rá a bátyja - A fák is éreznek!Ugyanúgy élnek, mint mi!      

- De hát nem is mozog!

Tovább 

 

Valahol messze, ahol a hegyek az égig érnek, egy nap morogva megrázta magát a föld. A sziklák közt ekkor apró repedés keletkezett, amelyen kristálytiszta, hűs víz tört elő. Megszületett egy forrás.

 

A víz gyűlni kezdett egy kis mederben. Korábban a hegy gyomrában, örök sötétségben tengette napjait. Most rácsodálkozott a kék égre, majd amikor a meder megtelt, túlcsordult rajta, s elindult, hogy felfedezze a világot.

 

Csobogott az erecske. Útjában megitatott néhány növényt, majd utat törve maga előtt egyre bátrabban igyekezett lefelé.

Tovább 

 

 

     Sziasztok! Azt hiszem, úgy illendő, hogy először bemutatkozzam. Nevem Kázmér, foglalkozásom egykor hulladékgyűjtő és szigetlakó. A szemeteskuka-gyárból való kikerülésem után a zsúfolt nagyváros egyik kertvárosi keskeny, virágos, kis utcácskájában, a Takaros utca 33. szám alatti hulladékgyűjtő-szigeten kezdtem nagy reményekkel teli pályafutásomat.

 

     Három társammal dolgoztam itt, s ahogy helyénvaló, szorgalmasan gyűjtögettük a szemetet.

Tovább 

 

 

Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben.

 

De hirtelen beborult az ég.  Közeledett a vihar.

- Repüljünk haza!- mondta a sárga pillangó, ijedten pergette a szárnyát.

- Minél gyorsabban!- mondta a piros is, a fehér is, és elindultak gyors szárnyalással.

Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt s egyre vizesebb lett a szárnyuk.

Tovább 

 Az erdőket, mezőket hó borította, de a hó alatt a kis fűszálak ébredezni kezdtek már mély álmukból.

     – Alszol még? – suttogta szomszédjának az egyik fűszál.

     Bizony, aludt az még, de a suttogásra fölébredt: azt hitte, a szellő szólt hozzá, ezért még boldogan mosolygott is, mert éppen azt álmodta, hogy harmatcseppben fürdik, és napsugárban szárítkozik. De szomszédja hamar visszaterelte a valóságba:

     – Miért mosolyogsz?

     – Nem a szellő hív játszani?

Tovább 

 

 

A cinkotai kántor a kocsmában ivogált, mikor Mátyás király bement, s a kántor mellé telepedett. Azt mondta a kántornak, hogy ő a Mátyás király íródeákja. Parancsolt is mindjárt tíz icce bort. A kocsmárosné akart is, nem is hozni, gondba esett, hogy a fiatal deák ki bírja-e fizetni, mert a deákoknak nem szokott pénzök lenni. Azt mondta Mátyás király:

 

- Csak hozzon, van sárga csikó.

 

Alig hozta be a kocsmárosné a bort, odavetődött két szál cigány.

Tovább 

 

Volt egyszer három selyemhernyó, akik nem tudtak róla, hogy pillangóvá fognak változni.

 

A nevük ez volt: Pesszimista, Realista és Idealista. Közeledett az átváltozás órája, és elkezdték érezni az első tüneteket... 

 

Mohó étvágyuk eltűnt, mozgékonyságuk nagyon lecsökkent, végül azt érezték, hogy a gubó elzárja őket a jól ismert külvilágtól, a mindennapi biztonságuktól. Jövőjük misztikus sötétségében mindenféle gondolatuk támadt... 

 

- Pesszimista azt mondta magában: itt ér véget az életem, és mély átérzéssel elbúcsúzott a szép pillanatoktól. 

- Realista azzal biztatta magát, hogy minden átmeneti, előbb vagy utóbb minden rendben lesz. 

- Idealista azt érezte, ami valóban történt is, itt a lehetőség, hogy beteljesítse a legszebb álmát: repülni.

Tovább 

 

 

Réges-régen történt, amit most itt elmesélek, egy tavasszal a világ leghatalmasabb rengetegének közepén. Valamennyi állat összegyűlt az erdei tisztáson, hogy megválasszanak valakit, aki a méhkaptárakra felügyel.

 

A méhecskék ugyanis panasszal fordultak az erdő lakóihoz, hogy valamiféle ismeretlen tettes a távollétükben folyton dézsmálja a mézet.

 

Mindenki ott volt bizony, aki valamit is számított az erdőben. Ott volt az ezermester harkály, ott volt a róka, ott voltak az őzek, a farkasok, mert ebben a régi, mesebeli időben még békességben éltek egymás mellett valamennyien.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

Volt egyszer egy ember, annak volt három lánya meg egy fia. Aratáskor a legény meg a két kisebbik lány kiment a mezőre, a nagyobbikat meg otthon hagyták, hogy főzzön és majd vigye utánuk az ebédet.

 

Na, de a nagylány azt gondolta magában, még korán van, ráér a főzéssel, inkább átmegy a szomszédasszonyhoz beszélgetni. Át is ment, csak akkor ijedt meg, amikor látta, már nagyon fönt jár a nap. Hazaszaladt, föltette az ételt, s rakta a tüzet nyakra-főre.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy szegény ember meg egy szegény asszony. Nagyon szegények voltak, alig volt betevő falatjuk.

 

Egyszer a szegény ember elment az urasághoz, aratást vállalt. Az uraság nagyon komisz ember volt nem is hívták másként a környéken, csak Zsarnok úrnak. A szegény ember alig tudott kialkudni valamit a munkájáért.

 

Elment aztán aratnai a feleségével, vittek egy kevés kenyeret a tarisznyában, fölakasztották a föld végén egy fára.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malacka túr: volt egy szegény halászember. Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. Hiába kelt a szegény halász kakasszóval, hiába feküdt le késő éjjel, hiába hordozta a hálóját reggeltől estig folyóvízről folyóvízre, betelt rajta a mondás, hogy: vadász, halász, madarász, üres tarisznyában kotorász; kevés istenáldása volt a munkáján.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hol volt, hol nem volt, hetdhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény ember. Olyan szegény volt, mint a templom egere, még annál is szegényebb.

 

Egyszer csak beállít ehhez a szegény emberhez egy ringyes-rongyos ember, köszön illendően, s mondja:

- Hallod-e, te szegény ember, fogadj meg engem szolgádnak, bizony nem bánod meg.

Hej, akkorát kacagott a szegény ember, hogy csengett belé a ház, az udvar, csengett belé az egész falu.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény kertész. Ennek a kertésznek volt egy lánya, Amália. Édesanyja korán meghalt, apja nevelte kisgyerek kora óta.

- Jó légy, és becsületes! – ezt mondogatta mindig a szegény kertész a lányának.

 

Amália meg is fogadta apja intését, és így nőtt fel jóságban és becsületben.

A kertész a királynál szolgált.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vásárba indult három kereskedő. Rengeteg nagy erdőn kellett átmenniük, s amint mentek, mendegéltek, rájuk esteledett. Hiszen ha csak rájuk esteledett volna! Olyan sűrű, vastag sötétség ereszkedett le, hogy fejszét lehetett volna rája akasztani. Persze hogy nem látták egymást, s egyszerre csak azon vette észre magát az egyik kereskedő, hogy egymaga tapogatódzik a vaksötétségben, a másik kettő isten tudja, hová merre kalandozott el mellőle.

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszer kiment két barát-fráter koldulni a tanyákra, és annyi tojást, csirkét, túrót, sajtot és más effélét koldultak össze, hogy hazafelé menőben majd megszakadtak a teher alatt. Amint mennek nagy izzadtan, egyszer találnak az út mellett egy juhászt, ki egy körtefa árnyékában aludt, s úgy hortyogott, hogy az útra kihallatszott a hortyogása. A szamara meg ott bóbiskolt mellette.

 

Azt mondja az egyik fráter a másiknak: – Hallod-e, Miska, én már nem cipelem ezt a holmit, az apámnak se tovább, hanem gyere, lopjuk el annak a juhásznak a szamarát, pakoljuk fel rá a kosarakat, és úgy vigyük haza.

Tovább 

Hol volt, hol nem volt, hetdhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény ember. Olyan szegény volt, mint a templom egere, még annál is szegényebb.

 

Egyszer csak beállít ehhez a szegény emberhez egy ringyes-rongyos ember, köszön illendően, s mondja:

- Hallod-e, te szegény ember, fogadj meg engem szolgádnak, bizony nem bánod meg.

Hej, akkorát kacagott a szegény ember, hogy csengett belé a ház, az udvar, csengett belé az egész falu. Amikor aztán istenes igazában kikacagta magát, mondta a ringyes-rongyos embernek:

- No, hallod-e, hol tartod te az eszedet?

Tovább 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszer lakodalom volt a faluban. A róka megérezte a szagot, s gondolta, jó volna belopózni oda. Rábeszélte a farkast, hogy menjenek el ők is a lakodalomba.

 

- Menjünk – azt mondja a farkas -, de attól félek, hogy megbánjuk.

 

- Ne félj semmit, csak gyere velem!

 

Bementek az udvarba. A vendégek mind bent ültek a szobában. Azt mondja a róka:

 

- Te csak húzódj meg itt, farkas koma, s szimatold ki, hogy hova menjünk.

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Álomország tengerpartján,

egy manógyár működött.

Kis manócskák gyártották

az álmot hozó mű-ködöt.

Ám a mű-köd nem olyan volt,

mint egy hűvös lehelet,

hanem olyan, mely elaltat,

minden álmos gyereket.


Meglátod, majd mesém végén,

álom manó rád talál,

álomködöt fúj szemedre,

s elszenderülsz mára már.

Amíg alszol, álom manó

vigyáz majd az álmodra,

s úgy érzed, hogy akit szeretsz, 

mind ott lesz majd álmodban.

Tovább 

A hosszú, színekben dúskáló ősz után egyik napról a másikra leesett az első hó. Bár Zsófi és Karcsi szülei már késő este felfigyeltek az utcai lámpa fényében pilinkélő hóra, a gyerekek csak reggel vették észre, hogy az egész környék fehér ruhát öltött.

     – Odanézz, Anya! Esett a hó! Jaj, de jó! Ma a hócsizmámban szeretnék az oviba menni! – örvendezett Karcsi.

     Zsófi is odatapasztotta a két kezét és az arcát a hideg ablaküveghez, és csak némán nézte az utcát.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

:-) nagyon aranyos kis mese ! de jó, hogy meg tudták etetni a nyuszikat!
a gyerekek szeretik az állatokat, s ezáltal a természetet is!

Tovább 

Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.

 

    Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük.

Tovább 

Leesett az első hó. És nemcsak szállingózott, hanem rögvest annyi hullott belőle, hogy vastag, hófehér dunnával fedte be az erdő minden zegzugát.

 

Látva ezt, nyúlanyó nem engedte ki játszani a kis nyulacskákat, mivel attól tartott, ugrándozás közben belevesznének a mély hóba. Őzikének éppen a hasa aljáig ért a hó, ő is csak nagy nehezen lábalt ki belőle. Egyedül medvekoma tudott volna gond nélkül átgázolni a hótorlaszokon, de ő meg észre se vette, hogy talpig fehér ruhát öltött az erdő, mivel már jó ideje téli álmát aludta a barlangjában.

Tovább 

 

aranydio

 

 

 

Végre itt a téli iskolai szünet! Nincs több lecke, nem kell izgulni a tanórák miatt, készülhetek a karácsonyra - örvendezett Jutka.

Persze, ez alatt nem csak az ajándékvárást értette, na meg a fa feldíszítését. Az ünnepi előkészületek közé tartozott, hogy elkísérje apukát a piacra, kiválasszák a legszebb fenyőt, továbbá, hogy anyukával összedugják a fejüket a konyhában, és együtt próbálják „kisütni" nem csak az édes tésztákat, de a karácsonyesti vacsora menüjét is.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

:-) no lám, egy pici kis diócska is lehet ünnepség,s a szereret hírvivője...

Tovább 

 

Minden évben egyszer, túl a világvégen, találkozik a négy testvér a világvégi réten. Emlékeztek rá még, ki ez a négy testvér: a négy évszak, a Tavasz és Nyár, aztán az Ősz és Tél. Fáradtan leülnek, hosszan beszélgetnek, mit vetettek, mit arattak, mi jót-rosszat tettek.

 

Odagyűl köréjük Nap, Hold, csillag, szellő, s őket hallgatja a megpihenő felhő. Hallgassátok ti is, vajon mit beszéltek, szellő, felhő mondta nékem, s továbbmondom néktek.

 

Először a Tavasz szólalt meg; kíváncsian hallgatták őt idősebb testvérei:

- Hegy tetején hóba tűztem hóvirágot, fel is vidítottam vele a világot.

Tovább 

 

Az Öreg kutya mellé hozott egy kis fekete gombócot a gyerekek apja. Legalábbis úgy nézett ki az a kicsi, ijedt szemű kutya, mint egy kis gombóc. Azonnal rá is ragadt ez a név. 

 

Nagyon kicsi volt még, nem régen választották el az anyjától. Úgy félt, hogy remegett, és amikor az Öreg megszaglászta, azonnal a kőre pisilt. 

- Na, ne, te kis Gombóc! Hát nem tudod mi a rend? Csak a kertben lehet vizelni, nem a lakásban! Na, gyere, ki kell mennünk, nem szoktak beengedni.

Tovább 

 

 

A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle ,,talált gyerekként" került az erdőbe. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagyétvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.

Tovább 

 

Egy kisfiú nagyon szeretett volna fecske lenni. Azt hiszitek, talán szúnyogpaprikásra éhezett? Ó, dehogy! Azért, mert azt hitte, hogy akkor nem kell neki tanulni.

 

Nohát, szerettem volna, ha tegnap látta volna ez a kisfiú, amit én láttam. Azt láttam, hogyan tanítja a nagy fecske a picit röpülni. Fecskeanya kiparancsolta fiókáit a fészekből a tornác párkányára.

Úgy gubbaszkodtak ott a buksik, mint az iskolás gyerekek a padban. Fecskeapa pedig kiült az eperfára, és onnan parancsolgatott:

- Gyerekek, csak csicseri!

Tovább 

 Meleg Levegőcske egy csendes völgyben üldögélt. Mindenki szerette napfényszínű haját, simogató mosolyát.

 

     Az őszi szél neki hordta össze a lehullott színes leveleket.

     A völgyben álló házikók piros tetejét megcsillogtatta  a felszálló pára.

     A réten harmatos füvet legeltek az őzek.

 

     A mókusok a tölgyesben makkot gyűjtöttek és elrejtették az  avar alatt, aztán elfelejtették a rejtekhelyet és újabbat kerestek maguknak

Tovább 

 

network.hu

 

 

 

 

Mindenki tudta, hogy a bolyban nincs nagyobb tréfagyáros a kicsi hangyánál.

 

Tréfi, mert társai csak így nevezték, ha kellett, ha nem, folyton viccelt. Munka közben, meg azután is, megnevettette a többieket, rímeket faragott, tréfákat gyártott, többnyire persze nem a maga, hanem a mások rovására.

 

A munkában sosem járt az élen, a többiek azonban, cserébe a sok jó viccért, általában elnézték neki. Nem lehetett rá haragudni, hiszen állandóan vidám volt, mindenkire rámosolygott, két kicsi csápja folyton rezgett a visszatartott nevetéstől, és még a szeme se állt jól a huncutnak.

Tovább 

 

 

Madaras Néni Ősz Anyó barátnője, s persze láthatatlan, mint a tündérek, manók, óriások és más effélék – vagyis nagyon kell figyelnie annak, aki mégis látni akarja. Lerajzolni könnyebb, bár az sem könnyű, mert Madaras Néni furcsa néni. Elég, ha a külsejét nézed, a zöld kesztyűs kezét, amellyel kampós botot lenget (az egyikkel) és bőrtáskát lóbál (a másikkal). Kék harisnyanadrágos lábain nincs cipő.

 

Talán azért, hogy be ne törje a házak tetejét, hiszen a földre nem lép soha: mindig csak a magasban jár.

Tovább 

 Adrienn és Balázs a nyarak nagy részét a nagyszüleinél töltötte. A ház, ahol laktak, több ok miatt is különlegesnek számított. Nem egy közönséges, hanem egy olyan ház volt az, ami a falutól távol, a vasút mellett állt.

A szomszédságában egy másik kis épület arra szolgált, hogy a vasutas kiálljon elé, és tisztelgéssel üdvözölje az elhaladó vonatokat. Valamikor a gyerekek nagyapja is abban a bakterházban szolgált, de ma már egy fiatal vasutas emeli magasra a tárcsáját, zöld felét mutatva a mozdonyvezetőnek.

Tovább 

 

 

A Hangyát egyszer utolérte egy nagy eső. Hova bújjék előle,

Egy apró kis gombát látott meg a Hangya a tisztáson, odaszaladt. és elbújt a gomba kalapja alá. Üldögélt a gomba tövében, várja, hogy elálljon az eső. Ámde az eső egyre jobban zuhogott.

 

Egy agyonázott Pillangó vánszorgott a gombához

- Hangyácska, Hangyácska engedj ide engem is a gomba alá! Úgy eláztam, nem tudok repülni!

- Már hogyan is engedhetnélek - kérdezte a Hangya -, hiszen magam is csak éppen hogy elférek alatta?!

Tovább 

 

 

Egy kisfiú nagyon szerette a kenyeret, de ha jóllakott, a maradékot elmirzselte-morzsálta. Vagy éppen eldobta.

Hiába szidta az édesanyja. Hiába fenyegette fakanállal. Hiába koppintott a körmére. Hiába pallott a fenekére. Nem fogott rajta.

Végül maga a kenyér is megsokallta a dolgot, s elbújt a kisfiú elől.

– Éhes vagyok, édesanyám. Kérek szépen kenyeret.

– Nincsen – mondta az édesanyja.

– Hová lett? Hol van?

– Mert mindig csak elmirzselted-elmorzsáltad, visszament a pékhez.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

nagyon tanulságos történet, s nemcsak kenyérre vonatkoztatható !

Tovább 

 

 

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy molnárnak egy takaros, okos lánya, aki olyan okos volt, hogy hetedhét országra elment a híre. Meghallja ezt a király. Odaizent, hogy van neki a padlásán százesztendős kendere, fonja meg azt selyemcérnának.

 

A leány erre visszaizen, hogy van nekik egy százesztendős sövénykerítésük, csináltasson a király abból aranyorsót, akkor szívesen megfonja az aranyfonalat, mert azt csak nem kívánhatja a király, hogy a drága aranyfonalat haszontalan faorsón fonja meg.

Tovább 

 

 

Járt az óvodába egy kis leány: Zsuzsikának hívták. Piros szalagot hordott a hajában, és piros volt a köténye is. Ennek a piros köténynek a zsebében volt egy lyukas kétfilléres. Zsuzsika nagyon vigyázott rá, a világ minden kincséért el nem költötte volna. Pedig egy fiú az óvodában már egy forintot is ígért érte. De Zsuzsika még azért sem adta oda.

„Nem adom a lyukas pénzt senkinek, mert édesanyának akarok ajándékot venni rajta anyák napjára.”

 

Pedig akkor éppen csak hogy elmúlt karácsony: még térdig ért a hó az óvoda udvarán.

Tovább 

 

 

Messze tájon, ahová a tél elöl költözik a fecske, élt egy özvegy király. Tizenegy fia volt, s egyetlenegy leánykája. A tizenegy királyfi csillagot viselt a mellén, díszes kardot az oldalán, úgy járt iskolába. Gyémánt palavesszővel arany palatáblára írtak, szépen olvastak. Jó tanulók voltak mind a tizenegyen, meglátszott rajtuk, hogy igazi királyfiak. Kicsiny húguk meg naphosszat tükörüveg zsámolyán üldögélt, és képeskönyvét nézegette - olyan képeskönyve volt, aminek fél ország az ára.

Tovább 

 

De szép is volt azon a nyáron a határ! Sárgultak a búzatáblák, a zab még zölden bólogatott, a kaszálókon petrencékbe hordták a szénát; piros lábú gólyák lépdeltek méltóságteljesen a réteken, és egyiptomi nyelven kerepeltek - ez volt az anyanyelvük. A gabonaföldeket, kaszálókat sűrű erdők övezték, s az erdők ölén mély vizű tavak csillogtak. Szép volt, nagyon szép volt a határ!

 

Mély árkokkal körülszegett, régi udvarház melengette öreg falait a napsütésben.

Tovább 

 

 

 

Egy madárka megszomjazott. Közel volt a kút, hát odarepült. Gondol­ta, kér a vödörtől egy kis vizet. A vödör éppen vízzel telten pihent a kút szélén.

 

Méltóságosan és komolyan nézte a napsugarakat, melyek a vizén tán­coltak, és pajkosan lemerültek a fenekére.

 

- Kérlek, vödör, engedd meg, hogy egy kis vizet ihassam belőled! - kérlelte a madárka.

 

- Megengedem – felelte a vödör leereszkedően.

 

A madárka a vödör szélére repült, és bele-belemártogatta csőrét a vízbe.

Tovább 

 

 

 

Egy asszony pásztort akart fogadni, és se a falujában, se a közeli tanyákon nem talált alkalmas embert. Elindult hát az erdőn keresztül, hogy talán a hegyeken túl, a szomszéd járásban akad olyan, akire jószágát rábízhatja. Ahogy megy, mendegél, szembejön vele a medve, és tudakolja:

 

- Hová, merre, jóasszony?

- Pásztort akarok fogadni – feleli az asszony.

- Nem fogadnál meg engem pásztornak? – kérdi a medve.

- Mért ne, ha jól tudsz hívogatni, csalogatni, hogy az állatok, ha elkószáltak, messziről is meghallják, megismerjék a hangodat, és visszatérjenek hozzád.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 2 éve

:-) mókás történet..

Tovább 

 Fanyar Nyanyar folyton áfonyát evett. De imádta az erdőszéli kökényt is, amit megcsipkedett a huncut késő őszi dér. Szerette a fanyar dolgokat nagyon!

     Hogy miféle lény is ő, azt kérdezed?

     Hát egy nyanyar, aki a sok kökénytől, áfonyától mindig fanyar. Ilyen egyszerű! Kék kendőt visel a fején. Kócosan kilóg belőle furcsán sárgászöld haja.  A ruhája is kék, hosszú, majdnem a földig ér és tele van lyukakkal meg szakadásokkal, mert tudod a kökénybokor nagyon szúrós!

Tovább 

 

 

Az erdő közepén állott az öreg tölgyfa. Ő volt az erdő legtiszteletreméltóbb lakója, ha a madaraknak kalapjuk lett volna, bizonyára megemelték volna, mielőtt rászállnak.

Mert többet tudott ő a madarak életéről, mint maguk a rigók és mátyásmadarak. Hiszen száz év alatt ezer és ezer fészket ringatott az ágain, ezer és ezer madárfióka röppent először világgá a lombjai közül.

 

Egyik nap a bagoly elővette a falevelekből készült kalendáriumát, és kiszámította, hogy másnap lesz a tölgyfa születésnapja.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

KEDVES NAGYON A TÖRTÉNET !

Tovább 

Hajnalban vadlibák húztak el a kert fölött. Alacsonyan repültek, s hát látták, hogy az almafán egy alma búslakodik árválkodik egyes-egyedül. Teljesen zöld volt.

   — Hát te még itt vagy?! — kiáltottak rá. — Nem tudod talán, hogy mögöttünk hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Egy-kettő, bújj a kamrába!

   Szegény alma nagyon megrémült, és ijedtében még jobban elzöldült. Mitévő legyen? Hiszen ment volna ő szívesen a kamrában, de nem szedték le, mivel olyan halvány az orcája. 

   — Szél, szél, lökj le, kérlek, a földre!

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

kedves kis történet, a kis manó megtette amit csak tudott :-)

Tovább 

Kora reggel volt. A nyári Nap ébredező sugarai még csak éppen hogy kibújtak horizont peremén nyújtózkodó dombok mögül. 

- Azt hiszem, ma ismét csodálatos napunk lesz - mosolygott csillogó tekintettel a Napocska. 

Körbepillantott a hegyes-dombos vidéken, majd arrébb terelt néhány - már kora reggel rakoncátlanul ficánkoló - felhőgyereket. 

- Sem eső, sem pedig zivatarfelhőt nem látok közeledni – azzal kibújt a bárányfelhő-paplan alól és szép komótosan elindult, hogy ismét mosolyt varázsoljon az emberek arcára.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

Nagyon kedves kis mese !!!

Tovább 

 

Neszepisze, a csíkos malacka egyszer nagyon megnáthásodott. Harkály doktor azt mondta, hogy gőzölje kamillatea felett az orrát, és egy hétig ne pancsoljon pocsolyában. Búsult is szegény, és szörnyen unatkozott egymagában a százéves tölgyfa árnyékában, amíg a többi vadmalac vígan dagonyázott. Befogta a fülét, hogy ne is hallja boldog visítozásukat.

 

Aztán egyszer csak pompás ötlete támadt. Legalábbis ő annak tartotta, amikor elhatározta, hogy elmegy vendégségbe.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

A tanulság, ha beteg vagy, gyógyulj meg, s utána szánd rá magad a barátaid látogatására :-)

Tovább 

Élt egyszer régen egy helyes, hétpettyes katicabogár. Amolyan víg kedélyű, bohókás bogárka volt, aki egy jó tréfára bármikor kapható. Hanem egy nap őt tréfálták meg a barátai. Elcsenték az egyik pettyét, a legszebbet, és eldugták. A szöcske kíváncsian kérdezte tőle:

 

– Katica, hová lett a pettyed?

 

De Katica nem tudta. Bánatában világgá ment, megkeresni pettyeinek legszebbikét. Az erdőben szép piros gombát látott, majdnem olyan szép pirosat, mint ő maga, de fehér pettyei voltak.

Tovább 

A vén vadgesztenyefa ott állott a Duna partján. Kegyetlen, zord február végi nap volt: a nagy folyó még jégtáblákat sodort, s a szél vadul, zabolátlanul nyargalászott, amerre csak kedve tartotta.

 

- Süvíthetsz már, nyargalászhatsz, úgyis rövid az időd! - bólogatott bölcsen a vadgesztenyefa, s a dolga után látott. Megüzente minden ágának:

 

- Készülődjetek, nyújtózkodjatok, elég volt a szunyókálásból!

 

A kis rügyek is sorba álltak, hogy meghallgassák Fa anyó utasításait.

Utolsó hozzászólás

Rádiné Zsuzsa üzente 3 éve

szegény kis gesztenyevirág :-( jól elbánt vele a vihar!

Köszönöm szépen Erzsike a történeteket, szép megemlékezést !

Tovább 

Volt egyszer egy tündér, kinek tölgylevelekből volt fonva a koszorúja. Az erdő tündérkéje volt. Az erdő neki panaszkodhatott, ha túlságosan nagy lármát csaptak a madárfiókák, mikor a mókusok rakoncátlankodtak, s csupa játékból prédálták a makkot, vagy ha sehogy sem bírt szép sötétkék színt váltani a sápadt ibolya. Ilyenkor, ha valami panasza volt, addig-addig zúgott az erdő, míg szép rózsaszínű fellegvárából leszállt a tündérke, és megkérdezte:

 

- No, mi bajod, erdő barátom?

Tovább 

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 6 perce új blogbejegyzést írt: A karácsony illatai

Rádiné Zsuzsa 42 perce új képet töltött fel:

Agai_agnes_szo_ami_szo_2086145_4214_s

Miclausné Király Erzsébet 1 napja új képet töltött fel:

Nagy_csoda_meg_nagyobb_csoda_2086063_8603_s

Miclausné Király Erzsébet 1 napja új képet töltött fel:

A_nap_gondolata-095_2086062_9499_s

Miclausné Király Erzsébet 1 napja új blogbejegyzést írt: A KÖSZÖNÉSRŐL

Rádiné Zsuzsa 1 napja új blogbejegyzést írt: Történetek Adventre 10

Miclausné Király Erzsébet 1 napja új blogbejegyzést írt: Wass Albert : KEGYELEM

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu