Jó Barát: Pajzs Elemér: Gyerek

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 8887 db
  • Videók - 2932 db
  • Blogbejegyzések - 7312 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 8887 db
  • Videók - 2932 db
  • Blogbejegyzések - 7312 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 8887 db
  • Videók - 2932 db
  • Blogbejegyzések - 7312 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 195 fő
  • Képek - 8887 db
  • Videók - 2932 db
  • Blogbejegyzések - 7312 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.



 


A rétek szagára már csak a könyvébe préselt vadvirágok emlékeztették. Ott múltak el fölötte a napok a nehéz levegőjű mosókonyhákban, melyeknek ablakait ködösre izzadta a gőz. Könyökig vájkált a forró szappanos lében, lúggal maratta a kezét és etette fával, szénnel a kemencét, hogy csak úgy piroslott az oldala. Reggel pálinkázott, mint a ráncos képű öreg mosónék, este a tagjait fájdította. A pálinka meg a lefekvés közé eső időben tornászott, hajladozott a teknő mellett, kétségbeesett dühvel gyúrta, tépázta a ruhát, talán így akarta levezetni a lelkébe rekedt fájdalmat. Húsz egynéhány éves volt már, oly mélyről kotorta elő az emlékeit, mint a kályha mellett mesélő ezüsthajú nagymamák.

Csak a borús napok vágtak a hangulatához, mikor tintaszín felhőkaraván vándorolt az égen, a derű nem kellett, a derű fájt, a napsugarak szúrtak, mint az éles tűk és fölfakasztották a szundikáló múltat. Már nem várt, nem álmodott, szinte jó volt ez a taposómalom, ahol kedvére robotolhatott, hol az áthatlan, tompító gőzfallal védte az emlékektől, nem adott magára, lompos lett, elszélesedett. pedig ha olykor vasárnap komótos léptekkel elriszált a templomtér ákácai alatt, el-elköhintették magukat a legények, srófoltak egyet a bajszukon és ravaszul csippentettek a szemükkel. Mert hát így, kimosdottan, nagyon gusztusos volt a mosóné; húsos, dús melle kidagasztotta a szaténblúzt, szemöldei félholdja oly feketén ívesedett a gömbös szemgolyók fölött, mintha korommal javította volna oda. De ő nem szívelte ezeket az éhes tekinteteket; még mindig a régi férfi volt belerajzolva  a lelkébe, a citromszín nyápic ifiúr, akit úgy gyűlölt, hogy meg tudta volna fojtani és úgy szeretett, hogy a lábát csókolta volna. Hányszor akarta már kitépni a lelkéből, mint ártalmas gazt a virágos kertből! De nem lehetett. Nem lehetett. Nagyon mély gyökeret eresztett. És kétszeresen is megvolt. Ott volt mellette a kicsinyített mása: a gyerek.

A gyerek.

Akit elvettek, elloptak tőle, akinek kis száját letépték a melléről. Ellopták tőle a gyerekét... Hányszor kiáltotta be a kastélyba torkaszakadtából: „Tolvaj! tolvaj!” És mit nyert vele? Elkergették a cselédekkel.

Hogy is volt?

A gyereket elvették, őt kiebrudalták, pénzzel vakították. Ó, nagyon kedvesek voltak: segítettek batyuba kötni a vackait és udvariasan kitárták előtte a kaput, hogy mennél gyorsabban becsaphassák. És ő ment, mert vérében volt az engedelmesség. De hányszor visszanézett, nagy ég! A nyaka is belefájdult.

Ó, mennyit ólálkodott azóta a park vasdárdái körül! Órákig el tudta nézni a kiskocsit, amint tologatták a gondozott utakon... pedig össze volt húzva a függönye. Hányszor elmaradt a napszámból, mikor a gyerek tipegni, gőgicsélni kezdett, jár a baba jár... Mit nem adott volna, ha egyszer kedvére összecsókolhatja! Hány éjszakát töltött álmatlanul, mikor a szemüveges doktor könnyű csézája az oroszlános kapu elé gurult.

Aztán már nem bírt magával, pesztonkának akart szegődni a teste gyümölcse, a gyereke mellé. De nem fogadták föl. Pénzt kínáltak, sok pénzt, legyezőt formáltak a bankókból, úgy tolták az orra alá, hogy pusztuljon onnét, takarodjék a pokolba, akárhova, csak el, el a gyerek közeléből.

Aztán egy kis szőke asszony költözött be a kastélyba, talpig csipkébe, virágos hintóba és ettől a naptól ő vezette a gyereket kézen fogva. Ez most az anyja, ez csókolja (vagy üti), ez köti elébe a szalvétát, hogy le ne csöppentse a ruháját, ez ad rá tisztát, ha maszatosra kente magát. Ez öleli és a gyerek is ezt öleli, ezt az idegent!... Hogy lehet ezt kibírni? Hogy bírhat el ennyit egy gyönge szív? Hát mért raknak két vállra ennyi, ennyi terhet? Össze kell roskadni, el kell dőlni belé...

-          -          -          -          -          -          -          -          -          -

A gyerek nőtt, fejlődött, mint a fa, amelyre vigyáz a kertész. Már iskolatáska púposodott a hátán, matrózblúz ölelgette a kis derekát, tengerészsipka pántlikája csiklandozta a fülét. A nap megpirította, barna volt az arca, mint egy kiszítt tajtékpipa.

- Lelkem, kis lelkem! – sóhajtozott a mosóné fájdalmas gyönyörrel, valahányszor meglátta. – Egész az apja!

És most eleven-élénken előtte állt a férfi, az isten, akkor cingár siheder még és a fűszeres nyár eleji éjszaka: a parkban álmodtak az orgonák és a csillagok szemet hunytak, hogy ne lássák, amint belopakodik a kis kamrába, amelyben lázban várta valaki. Mint valami álom! Ha nem lenne itt az élő bizonyíték, a gyerek talán el se hinné, hogy igaz volt. De itt van, nyílik, mint egy rózsa és ni, gyűrűt kapott a szívem, gyűrű fénylik a kicsi ujján. Igen, bejött a kamarába, egy nyaláb orgonát azért a pallóra... Egymás szájából ették a cukrot, az ezüstpapírjából golyókat gyúrtak, dobálóztak vele...

A mosóné követte a fiát, mint az árnyék. Elkísérte az iskolába, csöngetéskor várt rá a kapuban. És beszélgetett vele gondolatban:

- Hogy aludtál szentem? Jól fölmondtad a leckét?

És melléje szegődött, súrolta a testével, megérintette a ruhája szövetét.

Ha a doktoréknál, bérlőéknél szép almát kapott tízóraira, eltette a köténye zsebjébe és kifényesítette a blúza ujján. Neki akarta adni, neki, a fiának, de nem volt hozzá mersze. Mikor így kísérgette az utcán, a büszkeség szinte szétvetette a mellét, ki szerette volna kiáltani a világba: „Ez a gyerek az én gyerekem!... Mennyit szenvedtem, amíg kihordtam!... De az enyém; az én gyerekem...”

Egyszer már nagyon kikívánkozott belőle a szó, megérintette a gyerek karját:

- Pubika!...

A gyerek fölnézett és ő lázasan beszélni kezdett; elharapta, lenyelte a szavakat, mindent egyszerre akart elmondani, mindent, ami évek alatt felgyülekezett benne.

- Pubika, szép drága szentem... nézzen egy kicsit rám, nevessen egy kicsit rám, adja ide a kicsi kezét... Pubika, szép drága, tudja ki vagyok én. ugye nem ismer, mi, mondja?... Én vagyok a maga... a maga...

Itt elakadt. Az utolsó nagy, gyönyörű szó nem fért ki a torkán. És kis szünet után így fejezte be:

- Én vagyok a maga dadája...

A gyerek lenézőn, hitetlenkedve nézett rajta végig:

- Maga? Egy ilyen vöröskezű? Menjen innét!

Az anya megnézte a kezét, mintha kíváncsi lett volna, tényleg vörösre, odatartotta a szeme elé és rásírt a vörös kezére és... és mégis boldog volt.


(Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 3. sz. /1920.febr.8./ - epa.oszk)

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa 2 órája új képet töltött fel:

Kamaras_klara_anyam_meselt_az_eleterol_2073417_3495_s

Rádiné Zsuzsa 7 órája új blogbejegyzést írt: Párizs látnivalói

Rádiné Zsuzsa 7 órája új blogbejegyzést írt: Móricz Zsigmond: Boszorka a tüzön

Miclausné Király Erzsébet 8 órája új képet töltött fel:

A_nap_gondolata-045_2073398_9441_s

Miclausné Király Erzsébet 8 órája új képet töltött fel:

Aranyosi_ervin_a_baratsagrol_2073397_9688_s

Miclausné Király Erzsébet írta 23 órája a(z) IDÉZETEK 2018 fórumtémában:

Fénytenger: Tudod-e, hogy amikor boldog vagy, Egy ...

Miclausné Király Erzsébet 23 órája új képet töltött fel:

Toltsd_fel_elettel_2073377_9658_s

Miclausné Király Erzsébet írta 23 órája a(z) IDÉZETEK 2018 fórumtémában:

"Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem. ...

Miclausné Király Erzsébet írta 23 órája a(z) IDÉZETEK 2018 fórumtémában:

"Boldogok azok, akik észreveszik a szépet olyan ...

Miclausné Király Erzsébet 23 órája új képet töltött fel:

Szeretet_recept_2073376_5899_s

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu