– És Klári hogy van? – kérdezte a nő.
– Köszönöm jól. – felelte a férfi.
– De soha nem lehet látni…
– Nem. Nem jár sehova, el van otthon… Kertészkedik, varrogat, főzőcskézik, elpepecsel egész nap…
– Kár, hogy nem jön el soha, régen olyan sokat beszélgettünk… a műtétem után is, amikor még nem terhelhettem magam, bizony sokszor gondoltam arra milyen jó lenne együtt tölteni a délutánokat.
A férfi lesütötte a szemét, majd zavartan rugdosni kezdett egy követ.
– Hidd el, Zolikám, nem jó az, hogy ennyire bezárkózik…
– Nem. Nem zárkózik be, csak…
– Dehogyisnem! Éva is panaszkodott, hogy minden kapcsolatot megszakított vele, és pont akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá… Én tartottam benne a lelket a kezelése végéig… Klárika pedig még csak rá sem kérdezett…
– Ne haragudjatok rá emiatt, Marika… Nem barátnősödik ő mással sem, sőt még a nővérét sem látogatta meg már három éve…
Marika elgondolkozva nézett a férfira.
– Igen. Amióta beteg lett… – a hirtelen felismerés villámként hasított belé. – Sajnálom, amiért ennyire retteg ettől a betegségtől… Ha képes lenne objektíven szemlélni a világot, tudhatná, hogy ez NEM cseppfertőzéssel terjed…
Zoli tehetetlenül tárta szét a karját.
– Tudja ő, de emlékszel, mi volt, amikor az anyósom is beteg lett…
Marika bólintott: hogyne emlékezne. Klári szájmaszkban, védőköpenyben és gumikesztyűben volt csak hajlandó megközelíteni a saját édesanyját. Az ágyneműjét, a ruháit nem kimosta, hanem elégette, az ételeket eldobható műanyag tányérokon műanyag evőeszközökkel szolgálta fel, s tíz percnél többet soha nem tartózkodott a szobájában.
– Zolikám! Ne engedd, hogy újra elhatalmasodjon rajta a fóbia! Még a végén ő is megbetegszik… S akkor mi lesz veled? S mi lesz ővele?
…
Egy év múlva találkoztak újra – Klárika temetésén, aki a felkínált modern kezelési metódusok helyett, önrendelkezve inkább a kötél nyújtotta megfutamodást választotta.
Szerző:F.I.
Kapcsolódó hírek:
SOHA NAPJÁN
KOR -KÉP
KÍNOS
AZ IGAZSÁGOSZTÓ