Jó Barát: Thomas Mann : JÓZSEF /A menyegző/

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 214 fő
  • Képek - 11135 db
  • Videók - 3085 db
  • Blogbejegyzések - 8121 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 214 fő
  • Képek - 11135 db
  • Videók - 3085 db
  • Blogbejegyzések - 8121 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 214 fő
  • Képek - 11135 db
  • Videók - 3085 db
  • Blogbejegyzések - 8121 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 214 fő
  • Képek - 11135 db
  • Videók - 3085 db
  • Blogbejegyzések - 8121 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Ekkoriban Jákób gyakran tanakodott Lábánnal a közeli eseményről és a nászéj ünnepéről, hogy miképp gondolja a bácsi a részleteket, és megtudta, hogy ez nagyszerű készületeket szándékozik tenni, és olyan lakodalmat akar ülni, amelynek megadná a módját, nem nézve a költségeket.

 

- A pénzes zacskó megérzi - mondotta Lábán -, mert a szájak megszaporodtak az udvaron, s mind be kell tömnöm. De nem bánom, mert lásd, a gazdaság helyzete nem éppen rossz, hanem jó közepes, hála különböző körülményeknek, s ezek közt Izsák áldását, amely veled van, mindenesetre szintén meg kell említeni. Így hát szaporíthattam a munkaerőket, s két szolgálót vásároltam a lompos Utáni mellé: Zilpát és Bilhát, két jóvágású fehércselédet. A menyegző napján leányaimnak ajándékozom őket: Zilpát Leának, a nagyobbiknak, és a kisebbiknek Bilhát. És mivel te most lányom férje leszel, a szolgáló a tiéd is lesz, és én hozományul neked adom őt, és értéke kiegyenlíti a mina ezüst kétharmadát, szerződésünk szerint.

 

- Ölellek - mondta Jákób vállat vonva.

 

- Ez a legkevesebb - folytatta Lábán. - Mert az ünnepség, melyet rendezek, egyedül az én számlámat terheli, és szombatnapra innen-onnan vendégeket hívok, és zenészeket hozatok, akik játszanak és táncolnak, s két ökröt és négy juhot taglóztatok le, és a vendégeket részegítő itallal frissítem föl, hogy mindent duplán lássanak. Az erszényem megérzi, de én elviselem, s nem vágok hozzá savanyú képet, hiszen a lányom menyegzője lesz. Továbbá szándékom, hogy a menyasszonyt megajándékozzam valamivel, amit viselhet, és amin nagy lesz az öröme. Valamikor egy vándorembertől vásároltam és mindeddig a ládafiában őriztem, mert értékes darab: egy fátyol, hogy a menyasszony beburkolózhassék, s Istárnak áldozza magát s fölavatott legyen, te pedig leveszed majd fátyolát. Régidőben valamely királylányé lehetett, valamely fejedelmi gyermek nászruhája talán, oly művészien van telides-teli hímezve Istár és Tammúz jegyeivel; most pedig ő borítja fejére, a szeplőtelen. Mert ő szeplőtelen, s mintha egy volna az enituk közül, az égi jegyeshez hasonló, akit a bábeli Istár-ünnepen a papok évről évre Istennek ajánlanak, és mindenki szeme láttára fölvezetnek a torony lépcsőin s át a hét kapun, s díszeinek s ruhájának egy részétől minden kapunál megfosztanak, s az utolsónál szeméremkendőjétől is, és szent meztelenségben vezetnek be Etemenanki tornyának legfelső ágyasházába. Ott fogadja ágyába az istent a vaksötét éjben, s magasztos a titok mindenekfölött.

 

- Hm - dünnyögött Jákób, mert Lábán tágra nyitotta szemét, és füle mellett szétterpesztette ujjait, és olyan ájtatos képet vágott, ami az agyagtuskóhoz semmiképp sem illett az öcs érzése szerint.

 

Lábán folytatta:

 

- Szép és derék, ha a vőlegénynek megvan a maga háza és udvara, vagy pedig nagy becsületben tartják szülei házában, s diadalmasan jő, hogy elvigye menyasszonyát, s nagy pompával vezesse vízi vagy szárazföldi úton tulajdonába és örökébe. Te azonban, mint magad is tudod, csak menekült és hajléktalan vagy, aki a tieidtől elszakadtál, ám ha vőként családomba lépsz, én így is meg leszek elégedve. Nem lesz nászmenet szárazon vagy vízen, hanem a lakoma és dáridó után nálam maradtok; de ha én közétek lépek és megérintem homlokotok, ragaszkodni fogunk az itteni szokáshoz az ilyen esetben, s énekszóval körülvezetünk az udvaron az ágyasházig. Akkor az ágyra kell ülnöd, virággal a kezedben, és a menyasszonyra várnod. Mert őt is, a szeplőtelent körülvezetjük az udvaron fáklyával s énekszóval, és a szoba ajtajában kioltjuk a fáklyákat, és én a fölavatottat hozzád vezetem, és elhagylak benneteket, hogy a virágot átadjad neki a sötétben.

 

- Ez a szokás és törvény? - kérdezte Jákób.

 

- Széltében-hosszában, te mondád - felelte Lábán.

 

- Akkor nekem sincs ellenemre - mondta Jákób. - Különben föltételezem, hogy egyetlen fáklya azért égni fog, vagy egy lámpának kanóca, hogy láthassam jegyesemet, amikor a virágot átnyújtom neki, és azután is.

 

- Hallgass! - kiáltott Lábán. - Szeretném tudni, hogyan jut eszedbe ilyen tisztátalan beszéd, s hozzá éppen az atya előtt, akire nézve amúgy is kínos és keserves, hogy gyermekét egy férfihoz vezesse, s az fölfedje őt és vele háljon. Legalább előttem tartsd féken buja nyelvedet, s fojtsd magadba mértéktelen paráznaságodat! Nincs-e kezed a látásra, s még szemeddel is el akarod nyelni a szeplőtelent, hogy szégyenkezésével és szűziségének remegésével fokozza kéjedet? Tiszteld a legfelső szoba titkát!

 

- Bocsáss meg - mondta Jákób -, és légy elnéző! Én nem gondoltam olyan szemérmetlenül, mint ahogyan a te szádból hangzik. Csupán szerettem volna a menyasszonyt szememmel látni. De ha széltében-hosszában úgy szokás, ahogyan te kívánod, akkor énnekem egyelőre jó így is.

 

Eljött hát a teljes szépségnek a napja és a nászéj ünnepe, s Lábánnak, a szerencsés juhtenyésztőnek házában s udvarában folyt a vágás, főzés, sütés és pörkölés, hogy csupa gőz és sercegés volt minden, s az üstök és kemencék alatt lobogó tűz maró füstje könnyet csordított mindenkinek szeméből; mert Lábán takarékoskodott a faszénnel, és jóformán csak rőzsét és trágyát égetett. Uraság és cselédség, Jákóbbal egyetemben, szapora kézzel dolgozott, hogy a sokaság megvendégelését előkészítse, és a hosszú dáridóra készen álljon; mert a menyegzőnek hét napig kellett tartania, s ha nem akarták gúnynak és szégyennek kitenni a házat, ezalatt kimeríthetetlenül kellett hogy ömöljön a kalács, perec és kenyérben sült hal, vastagleves, lekvár és tejes étel, sör, gyümölcslé és erős pálinka - nem is szólva most az ürüsültről és marhacsülökről. Míg dolgoztak, dalokat énekeltek Uduntamku, a hájas tiszteletére, aki az evés patrónusa, a has istene. Mind énekeltek és vesződtek: Lábán és Hadina, Jákób és Lea, a lompos Utáni és Bilha és Zilpa, a lányok szolgálói, Abdheba, a húszsékeles ember, s a legutóbb szerzett szolgák. Lábán későszülött fiacskái ingecskéjükben ujjongva szaladgáltak a sürgés-forgás közepette, elcsúsztak az állatok levágásánál kiömlött vérben, és összerondították magukat, úgyhogy az atya meghúzta fülüket, s ők üvöltöttek, mint a sakálok; s a házban csak Ráhel ült csöndesen és tétlenül magában, mert most nem volt szabad vőlegényét látnia, sem annak a menyasszonyt, s a drága fátyolszövetet nézdegélte, amelyet az atyától kapott ajándékba, s amelyet az ünnepen hordania kellett. Pompás látvány volt, a szövőművészet remeke és a hímzés csodája - érdemtelen szerencsének látszott, hogy ilyesmi Lábán házába s ládájába került; az ember, aki potom áron odaadta, nyilván igen szorult helyzetben lehetett.

 

Nagy és bőséges volt, ruha és felsőruha, széles ujjakkal, melyekbe, ha úgy tetszett, bele lehetett bújni, és olyan szabással, hogy egy részt kámzsaszerűen fejre lehetett vonni, vagy fej és váll köré csavarni, avagy esetleg a háton lelógatni. Kézben mérlegelve különösképp bizonytalan volt a menyasszonyi ruha, mert egyszerre könnyűnek és nehéznek érződött, és itt meg ott egyenlőtlen súlyúnak: könnyű volt a végtelenül halvány kék alapszövet, melynek finom anyaga mintha csak a levegő lebbenése volna, köd, semmi, egy kézben össze lehetett gyűrni, hogy semmi sem látszott belőle, viszont a belehímzett képek, melyek tarkán és csillogón borították be, mindenütt nehézzé mintázták, vastag dombormunkával rádolgozva, arany-, ezüst-, bronz- és mindenféle színű fonállal: fehérrel, bíborral, rózsaszínűvel, olajzölddel, fekete-fehérrel s tarkán sodrottal is, ahogy zománcfestékkel festenek - a legmélyebb értelmű jegyek és képek. Istár-Mamácska alakja gyakran és különféle kivitelben fordult elő, meztelenül s kicsikén, amint kezével tejet sajtol kebléből, oldalán nappal és holddal. A szöveten tarkán tért vissza mindenütt az ötsugarú csillag, mely "isten"-t jelent, és ezüstösen csillogott gyakorta a galamb, mint a szerelem anyaistenének madara. Gilgames, a hős, kétharmadában isten és egyharmadában ember, szintén látható volt, amint karja közt egy oroszlánt fojtogat. Világosan föl lehetett ismerni a skorpióemberpárt, aki a világ végén őrzi a kaput, melyen át a nap az alvilágba száll. Mindenféle állatok nyüzsögtek, Istár egykori szeretői, kiket elvarázsolt, farkas, denevér, ugyanaz, aki egykor Isullánu, a kertész volt. Egy tarka madárban pedig Tammúzra lehetett ismerni, a pásztorra, kéjének első társára, akire örökös sírást parancsolt, s jelen volt a tüzet lihegő égi bika is, akit Anu küldött Gilgames ellen Istár csalódott vágyakozása miatt és lángoló panaszára. Mikor Ráhel végigfolyatta a ruhát keze közt, egy férfit és egy asszonyt látott kétoldalt ülve egy fa mellett, melynek gyümölcse után kinyújtották kezüket; ám az asszony mögött kígyó ágaskodott. Ismét hímezve volt egy szent fa: tövében két szakállas angyal állt szemben, és a hímvirág pikkelyes tobozával érintették a fát, hogy megtermékenyítsék; az életfa fölött pedig, naptól, holdtól és csillagoktól körülvéve, a női nem jele lebegett. Bölcs mondások is voltak közbehímezve, széles-hegyes jelekkel, melyek feküdtek és ferdén vagy egyenesen álltak, és különbözőképp kereszteződtek. S Ráhel betűzgette: "Levetettem ruhámat, magamra öltsem-e ismét?"

 

Sokat játszadozott a tarka szövedékkel, a fátyol-díszruhával; maga köré tekerte, pergett és forgott benne, és találékonyan függönyözte magát a képterhesen áttetsző fátyollal. Evvel szórakozott, míg elvonulva várakozott, s a többiek az ünnepséget készítették elő. Néha meglátogatta testvére, Lea. Ő is kipróbálta a fátyol szépségét a maga személyén, és azután egymás mellé ültek, a szövettel ölükben, és sírtak, közben egymást simogatván. Miért sírtak? Ez az ő dolguk. De annyit mondhatunk, hogy mindegyiknek megvolt a maga külön oka rá.

 

Amikor Jákób könnyben úszó szemmel emlékezett, és mindama történetek, melyek arcára vésődtek s melyek életét súlyossá és méltóságossá tették, föltámadtak benne, s tűnődő jelenné lettek, mint akkor, amikor vörös ikertestvérével atyját temette: mindenekfölött hatalmasan jelent meg az a nap és az a történet, mely érzéseinek oly szörnyen észbontó megverettetésével és megalázásával sújtotta, hogy lelke sokáig nem tudta kiheverni, és tulajdonképpen önmagában való hite egy új érzésben gyógyult csak meg, mely az egykor széttépettnek és meggyalázottnak föltámadása volt - mindenekfölött eleven lett akkor menyegzőjének napja és története.

 

Lábán emberei megmosták fejüket és tagjaikat a tó áldott vizében, megkenték és illendően kibodorították magukat, fölvették ünneplőjüket, és bőségesen égettek illatos olajat, hogy az érkező vendégeket édes párával fogadják. Azok meg is jöttek, ki gyalog, ki szamárháton vagy szekéren, melyet ökrök és öszvérek húztak, magányos férfiak asszonyokkal, sőt gyermekekkel is, ha nem lehetett őket otthon hagyni: a vidék parasztjai és állattenyésztői, kikenve s bodrosan és szintén ünneplőben. Lábánhoz hasonló emberek, éppoly nehézkesek szokásaikban és éppoly anyagiasak gondolkodásukban. Kezüket homlokukhoz emelve köszöntek, a háziak egészsége iránt érdeklődtek, és letelepedtek a házban és udvarán, bográcsok és terített asztalok körül, hogy vizet öntsenek kezükre, és csettintve nekilássanak a hosszú lakomának, Samashoz kiáltva és dicsőítve Lábánt, a vendéglátót és örömapát. A külső gazdasági udvarban, a csűrök között, éppúgy, mint a belső kövezettben, az áldozókő körül, a ház tetején és a körülfutó fatornácon tartották a lakomát, s az oltárkőnél csoportosultak a Háránban bérelt zenészek, hárfások, dobosok és cintányérosok, akik táncolni is tudtak. A nap szeles volt, s az este még inkább. Felhők suhantak a hold fölött, s időnként egészen elrejtették, amit sokan, noha nem mondták ki nyíltan, rossz jelnek tartottak, mert egyszerű emberek lévén, nem tettek különbséget a holdorca felhő okozta elhomályosodása és a tulajdonképpeni elsötétedés közt. A tikkasztó szél, mely sóhajtva söpörte végig a házat, fütyülve rekedt meg a csűrkamrák kéményében, a jegenyéket zúgatta s nyikorgatta, belevájt a menyegzői szagokba, a lakomázók pomádéillatába, az ételgőzbe, mind összekeverte, pászmákban körülkergette, és mintha le akarta volna tépni a füstölgő lángot a háromlábakról, melyeken nárdusfüvet és budulhu-gyantát égettek. Jákób marón érezte az orrába csapó fűszerek, ünnepi izzadság és ételízesítők szél kavarta páráját, valahányszor az akkor történtekre gondolt.

 

Ott ült Lábán embereivel egyéb lakmározók közt a felső teremben, ahol hét esztendővel ezelőtt először törte meg a kenyeret az idegen rokonsággal, ott ült a ház urával, termékeny asszonyával és leányaival az asztalnál, mindenféle csemege és ínycsiklandó étek előtt, melyek a terítőre voltak halmozva, mint kalács, datolya, fokhagyma és uborka, és koccintott a vendégekkel, akik feléje s a háziak felé emelték a részegítő itallal telt serleget. Ráhel, menyasszonya, akit nemsokára meg kellett kapnia, mellette ült, és ő időnként megcsókolta a fátyol szegélyét, mely képekkel súlyos redőkben burkolta be aráját. Ráhel egyetlenegyszer sem emelte föl fátyolát, hogy egyen és igyon; úgy látszott, hogy a fölavatott a lakoma előtt evett. Csöndesen és némán ült, csak befedett fejét hajtotta meg alázatosan, ha vőlegénye a fátyolt csókolta, és Jákób is némán s ünnepi kábulatban ült, virággal a kezében, egy fehéret virágzó mirtuszágacskával Lábán öntözött kertjéből. Sört ivott és datolyabort, öntudata ködös volt, és lelke nem akart gondolatokba oldódni, sem hálás szemlélődésig emelkedni, hanem elnehezedett olajjal kent testében, és teste volt a lelke. Szívesen gondolkodott volna rajta s szerette volna fölfogni, hogyan művelte Isten mindezt, hogyan hozta a menekülő elébe egykor a drágát, a leányzót, akire csak rá kellett néznie, hogy szívének választottja legyen mindörökké, s hogy szeresse az idők végezetéig, túl tulajdon életén, még gyermekeiben is, akiket szülni fog gyengédsége ellenében. Igyekezett örülni győzelmének az idő felett, a keserű várakozás felett, mely nyilván a rárótt büntetés volt Ézsau megrövidítéséért és keserves sírásáért; Istennek, az Úrnak dicsőséget zengve szerette volna lábához helyezni ezt a győzelmet és diadalt, mert az övé volt, és Isten igázta le általa és tevékeny türelme által az időt, a hétfejű szörnyet, mint egykor a káoszférget, hogy jelenné lett, ami forrón várakozó vágy volt, s íme Ráhel mellette ült fátyolában, melyet föl fog lebbenteni nemsokára. Igyekezett egész lélekkel részese lenni boldogságának. De a boldogsággal is úgy van, mint a rá való várakozással, amely minél tovább tart, annál kevésbé tiszta várakozás, hanem el van keverve az élet kényszerével és üzleties törtetéssel. S ha most eljön a tevékenyen várt boldogság, ez sincs égi anyagból, mint amilyennek a jövőben látszott, hanem testies jelenné lett, és testsúlya van, mint mindennek, ami élet. Mert az élet a testben sohasem boldogság, hanem ingatag és részben kellemetlen valami, és ha a boldogság testi élet lesz, az lesz vele a lélek is, amely kivárta, és nincs többé más, mint az olajjal átitatott bőrű test, és immár az ő ügye az egykori távoli és sugaras boldogság.

 

Jákób ült, és kifeszítette combját, és nemzőszervére gondolt, amelynek ügye lett immár a boldogság, és amelynek kis idő múltán hatalmasan meg kell s meg szabad állni a helyét az ágyasház szent homályában. Mert boldogsága nászboldogság volt és Istár ünnepe, melyet fűszerek füstje leng körül, s dőzsöléssel s ittassággal ülnek meg, míg egykor Isten ügye volt, és az Ő kezében nyugodott. Ahogy Jákób ezelőtt sajnálta a várakozást, ha el kellett feledkeznie róla az élet sürgés-forgásában, úgy sajnálta most Istent, aki az életnek és minden vágyott jövőnek Nagyura volt, de a valóra vált óra uralmát át kellett engednie a testiség bálványainak és alisteneinek, kiknek jegyében állt az óra. Így hát Jákób Istár mezítelen képét csókolta meg, amikor megemelte Ráhel fátyolának szegélyét, aki mellette ült a nemzés tiszta áldozataként.

 

Szemben vele ült Lábán, feléje hajolva, nehéz karját az asztallapnak támasztva, és súlyosan és merőn nézte őt.

 

- Örvendezz, fiam és testvérem fia, mert eljött a te órád s bérednek napja, s meg kell kapnod béredet jog és szerződés szerint a hét évért, amelyet házamban és gazdaságomban szolgáltál a gazdaság fejének meglehetős megelégedésére. És nem áru, sem pénz, hanem egy gyöngéd lányka, az én gyermekem az, akire szíved vágyik, s aki tiéd lesz kényed-kedved szerint, és engedelmeskedni fog karodban. Gondolom, mint verhet a szíved, mert az óra nagy a te számodra, valóban életdöntő óra, életed legnagyobb óráihoz méltó, azt hiszem, nagy, mint az az óra, amikor a sátorban elnyerted atyád áldását, amint egyszer elmesélted, ravasz fiú, ravasz anyának fia!

 

Jákób oda sem hallgatott.

 

De Lábán nyersen incselkedett vele a vendégek előtt, és így szólt:

 

- Mondd hát, vőmuram, hé, figyelj ide, milyen a kedved? Bizonyára borzongsz a boldogságtól, hogy átölelheted a menyasszonyt, és nem félsz, mint akkor, mikor az áldásról volt szó, és megcsukló térddel léptél be atyádhoz? Nem mondtad-e, hogy a verejték végigfutott combodon nyomorúságodban és félelmedben, és még a hangod is elakadt, amikor el kellett nyerned az áldást Ézsau, az átkozott elől? Szerencsés flótás, csak ne tréfáljon meg az öröm, ha rákerül a sor, és el ne akadjon nemzőerőd! A menyasszony rossz néven vehetné.

 

Erre nevetés dördült föl a felső teremben, és Jákób mosolyogva még egyszer megcsókolta Istár képét, kinek Isten átengedte ezt az órát. Lábán pedig nehézkesen fölállt, és megingott kissé, és szólt:

 

- Nos, rajta hát, legyen meg, itt az éjfél, lépjetek hozzám, összeadlak benneteket.

 

Ekkor mind közelébe nyomultak, hogy lássák, amint menyasszony és vőlegény az örömapa elé térdel a padlóra, s hallják, amint Jákób a szokások szerint megfelel. Mert Lábán megkérdezte, kívánja-e, hogy ez a nő a felesége legyen és ő annak férje, s hogy át akarja-e nyújtani neki a virágot, mire Jákób igennel felelt. És megkérdezte, hogy jó családból való-e, hogy gazdaggá akarja-e tenni ezt az asszonyt és ölét termékennyé. És Jákób azt felelte, hogy úrnak fia, és asszonya ölét arannyal és ezüsttel kívánja megtölteni, és termékennyé teszi a kert gyümölcseihez hasonlóan. Erre Lábán megérintette mindkettőjük homlokát, közéjük lépett, és fejükre tette kezét. Azután fölszólította őket, hogy álljanak föl és öleljék meg egymást, s evvel megtörtént a házasságkötés. És a fölavatottat visszavezette anyjához, a vőt pedig kézen fogta, és az utánuk tóduló vendégek előtt, akik énekelni kezdtek, levezette őt a téglalépcsőn a kövezett udvarra, ahol a zenészek álltak az élre. Ezek után fáklyás szolgák haladtak és utánuk pendelyes gyermekek füstölőkkel, melyek láncon himbálóztak. A fölvert tömjénfelhőkben lépdelt Jákób, akit Lábán vezetett, és jobbjában tartotta a fehéret virágzó mirtuszágat. Nem énekelte a többiekkel a hagyományos dalokat, melyek a menetben fölhangzottak, s csak mikor Lábán oldalba bökte, hogy nyissa ki a száját, dúdolt egy keveset. Lábán azonban együtt énekelt velük nehéz basszus hangján, és fejből tudta a dalokat, amelyek édesek és szerelmetesek voltak, és a szerelmespárról szóltak, férjről és nőről általában, akik nászukra készülnek, és mindkét részről égnek a türelmetlenségtől. A nászmenetről volt szó, amelyben most valósággal mentek: a menet a puszta felől közeledett, és levendula és mirha füstje szállt a magasba. Ott ment a vőlegény, fején koronával, anyja ékesítette föl agg kezével a menyegző napjára. Jákóbra nem illett a dal, anyja távol volt, s maga csak menekült, és az ő külön esetére nem talált, amit énekeltek, hogy szerelmesét anyja házába vezeti, azoknak lakásába, akik szülték. De úgy látszott, Lábán éppen azért énekel olyan hatalmasan, hogy a példának tiszteletet szerezzen a fogyatékos valósággal szemben, és Jákóbbal éreztesse a különbséget. És ekkor a nótabeli vőlegény volt az, aki szólt, és a menyasszony, aki bensőségesen felelt, és a magasztalás és vágy elragadtatott szavait váltották. Végül pedig mindenkit megkértek, és egyik a másikért könyörgött, hogy idejekorán föl ne ébresszék őket, ha a gyönyör közepette elszenderednek, hanem hagyják pihenni a vőlegényt és bőségesen szunyókálni a menyasszonyt, míg maguktól meg nem mozdulnak. A mező őzeire és gímszarvasaira kérték ezt az emberektől a dalban, amelyet menetelés közben mind bensőséges részvéttel énekeltek, és a tömjénező gyermekek is átható hangon dalolták a dalt, noha nem egészen értették. Így járta körül a menet a szeles, holdvilágtalan éjszakában Lábán udvarát, egyszer és kétszer, és a ház elé ért és a ház pálmafa ajtaja elé, aztán benyomult, elöl a zenészekkel, és a földszinti ágyasház elé ért, amelynek szintén volt ajtaja, és Lábán kézen fogva bevezette Jákóbot. A fáklyákkal bevilágíttatott, hogy Jákób körülnézhessen a szobában, és tudja, hol áll az asztal és ágy. Azután áldott férfierőt kívánt neki, és visszafordult a kísérethez, amely az ajtóban torlódott össze. Mind elvonultak, ismét dalra gyújtva, és Jákób egyedül maradt.

 

Semmi sem volt, amire világosabban emlékezett volna még évtizedek múlva is, még aggkorában és még a halálos ágyon is, ahol ünnepélyesen elmondotta, mint arra, hogy ekkor egyedül maradt a nászszoba sötétségében, amelyben fútt és húzott a szél; mert az éjszakai szél hevesen hatolt be a mennyezet alatti ablaknyílásokon, és a belső udvar felé néző nyílásokon ismét kitolult, beléakadt a szövet- és szőnyegfüggönyökbe, melyekkel, mint Jákób a fáklyafénynél látta, a falak díszítve voltak, és nagy röpködést-lobogást okozott. Az a helyiség volt ez, mely alatt a levéltár meg a teráfim és a nyugták sírkamrája feküdt; Jákób lába érezte a nászünnepre fölterített vékony szőnyegen keresztül a kis csapóajtó markolókarikáját, melyen át a pincébe lehetett jutni. Az ágyat is látta, és előrenyújtott kézzel hozzálépett. Ez volt a legjobb ágy a házban, egyik a három közül, Lábán és Hadina ültek rajta amaz első estebédnél hét esztendővel ezelőtt: ércveretes lábon álló kerevet, s a gömbölyített fejtámasztó is fényezett bronzból készült. A favázra takarókat terítettek, s afölé gyolcsot húztak, amint Jákób érezte, s a fejtámasztóhoz párnákat is tettek; csak keskeny volt az ágy. Melléje, az asztallapra sör és harapnivaló volt készítve. Két támlátlan szék állt a szobában, szintén szövettel leterítve, s az ágy fejénél lámpatartók. De a lámpákban nem volt olaj.

 

A szélfúvásos sötétségben ezt tapasztalta és állapította meg Jákób, mialatt a kíséret nagy lármával s dobogással töltötte be a házat és az udvart, hogy elhozza a menyasszonyt. Azután az ágyra ült, a virággal kezében, és figyelt. A menet ismét elhagyta a házat, hogy körülvonuljon, hárfákkal és cintányérokkal az élen, Ráhellal, az elragadóval, akié a szíve volt, és aki fátyolban lépkedett. Lábán kézen fogva vezette, mint előbb Jákóbot, talán Hadina is, és ismét karban zendültek föl a szerelmetes nászdalok, hol közelebbről, hol távolabbról. S mikor végleg közel értek, így énekeltek:

 

Enyém az én barátom, egészen az enyém.

Elzárt kert vagyok, tele csalogató gyümölccsel, fűszeres illatokkal tele 

Jöjj, kedvesem, jöjj kertedbe!

Szakítsd le bátran csalogató gyümölcseit, szürcsöld magadba üdítő nedvét!

 

Ekkor az éneklők lába az ajtó elé ért, és az ajtó megnyílt kissé, hogy a dal és a zenebona egy pillanatra akadálytalanul behatolhatott, és az elfátyolozott a szobában volt, miután Lábán beeresztette, nyomban becsukván megint az ajtót; és ők egyedül maradtak a sötétben.

 

- Te vagy az, Ráhel? - kérdezte Jákób kis idő múlva, miközben arra várt, hogy a kinn levők valamennyire elvonuljanak... Úgy kérdezte ezt, mint ahogy azt kérdezzük: "Megjöttél utadról?", holott a kérdezett előttünk áll, és mi sem természetesebb, mint hogy megjött, a kérdés tehát esztelen, és csak arra jó, hogy hallassuk hangunkat, és a megtért nem is tud rá felelni, hanem csak nevetni. Ám Jákób hallotta, amint az igenlően int fejével, fölismerte a könnyű-nehéz fátyolruha halk zizegésén és suhogásán.

 

- Édesem, kicsim, galambocskám és szemem fénye, drága szívem - mondotta bensőségesen -, olyan sötét van, és szél fú... Itt ülök az ágyon, ha nem láttad volna, a szobában egyenesen előre és aztán kissé jobbra. Jöjj hát, de meg ne üsd magad az asztalban, mert attól sötétkék folt támad gyenge bőrödön, és fellököd a sört is. Nem szomjazom rá, arra nem, csak rád szomjazom, én gránátalmám - milyen jó, hogy hozzám vezettek téged, és nem ülök tovább egyedül a szélfúvásban. Jössz már? Szívesen eléd mennék, de azt hiszem, nem szabad, mert szokás és jog, hogy ülve nyújtsam át neked a virágot, és jóllehet senki sem lát bennünket, azért tartsuk be az előírást, hogy igazán házasok legyünk, amint rendületlenül kívántuk a várakozásnak annyi évén át.

 

A meghatottság erőt vett rajta; hangja megcsuklott. Az idő elképzelése, melyet türelemben és türelmetlenségben ki kellett várnia ezért az óráért, hatalmasan és megrázóan markolt belé, és a gondolat, hogy Ráhel vele várt és most szintén vágyainak céljához ért, megindultságában megremegtette szívét. Ez a szerelem, ha tökéletes: megindultság és gyönyör egyszerre, gyöngédség és vágy, és míg Jákóbnak a megrendülés könnyeket fakasztott szeméből, egyben férfiúsága feszülését is érezte.

 

- Itt vagy - mondotta -, rám találtál a sötétségben, mint ahogy én is rád találtam több mint tizenhét napos utazás után, amikor a juhok közt jöttél, és szóltál: "No lám, egy idegen!" Akkor szemeltük ki egymást az emberek közül, és hét évet szolgáltam érted, és az idő most lábunknál hever. Íme, őzikém, galambom, itt a virág! Ha nem látod és nem találod, kezedet az ágacskához vezetem, hogy te átvedd, és én neked adjam: akkor egyek leszünk. Kezedet azonban magamnál tartom, mert úgy szeretem, és szeretem csuklód csontját, melyet jól ismerek, és nagy örömömre ismét felismerek a sötétben, és olyan nekem a te kezed, mint te magad és mint egész tested - az pedig olyan, mint egy kéve búza, melyet rózsák fonnak át. Kedvesem, testvérem, telepedj hát ide hozzám, oldalamra, arrább ülök, így van hely kettőnknek is, és háromnak is lenne hely, szükség esetén. De milyen jó az Isten, hogy kettesben lehetünk itt, mindenkitől távol, én melletted és te mellettem! Mert én csak téged szeretlek orcádért, amelyet most nem látok, de ezerszer láttam és szerelemmel csókoltam, mert szépsége az, amely testedet mintegy rózsákkal koszorúzza, és ha arra gondolok, hogy te Ráhel vagy, akivel gyakran voltam együtt, de így még nem, akire vártam, és aki várt rám és most is vár rám, és gyöngédségemre, olyan elragadtatás fog el, amely erősebb nálam, és maga alá gyűr. Homály burkol körül bennünket, sűrűbben, mint a fátyol, amellyel téged, szeplőtelent ékesítettek, és szemünk elé sötétség van kötve, úgyhogy nem látnak tovább magamnál, és vakok. De csak szemünk vak, Istennek hála, s különben egy más érzékünk sem. Hiszen halljuk egymást, ha beszélünk, és a sötétség már nem választ el bennünket. Mondd hát, lelkem, téged is elragad-e az óra nagysága?

 

- Gyönyörrel vagyok a tied, kedves uram - szólt amaz halkan.

 

- Ezt Lea mondhatta volna, idősebb nővéred - felelte Jákób. - Nem értelme szerint, hanem hanglejtése szerint, természetesen. Nővérek hangja bizonyára hasonlít, és a szavak rokon csengéssel hagyják el ajkukat. Mert ugyanaz az atya nemzette őket ugyanazon anyával, és noha kissé különböznek az időben és külön-külön járnak a térben, de egyek az eredés ölében. Lásd, én félek kissé vak szavaimtól, mert könnyű volt azt mondanom, hogy a homály nem tudja megzavarni beszédünket, de mégis érzem, hogy a sötétség szavaimba hatol és betölti őket, úgyhogy kissé megrettenek tőlük. Hadd dicsérjük hát a megkülönböztetést, és hogy te Ráhel vagy, és én Jákób vagyok és nem Ézsau például, vörös testvérem! Az atyák és én sokat elmélkedtünk a karámok mellett, kicsoda Isten, és gyermekeink és gyermekeink gyermekei követni fognak bennünket az elmélkedésben. Én azonban azt mondom ezen az órán, és világossá teszem szavamat, hogy a sötétség meghátrál előle: Isten a megkülönböztetés! Ezért úgy emelem most föl fátyladat, szerelmesem, hogy lássalak látó kezekkel, és higgadtan egy székre teszem, amely itt áll, mert értékes az képei miatt, és örökségül kell hagynunk nemzedékeken át, hogy a legkedvesebbek viseljék számtalan ivadékunk közül. Íme, ez itt a hajad, fekete, de kedves, ismerem jól, ismerem illatát, amely páratlan, ajkamhoz emelem, és mit tehet akkor a sötétség? Nem hatolhat ajkam és hajad közé. Itt van a szemed, mosolygó éj az éjben, és itt finom barlangja, és fölismerem aljának lágy vidékét, ahonnan nemegyszer csókoltam le a türelmetlenség könnyeit, hogy ajkam csupa nedvesség lett. Itt van orcád, selymes, mint a madarak pelyhe és mint külföldi kecskék pompás gyapja. Itt van vállad, melyet kezem szinte szélesebbnek érez, mint ahogy a szem napvilágnál látja, itt a karod és itt...

 

Elhallgatott. Amint látó kezei elhagyták asszonya arcát és testét érintették és testének bőrét, Istár mindkettőjüket velőkig megborzongatta, az égi bika lihegett, és lehelete kettőjük elvegyülő lehelete volt. És Lábán gyermeke pompás társnője volt ezen az egész szélfúvásos éjszakán keresztül Jákóbnak, nagy a gyönyörben és erős a nemzésben, és újra és megint ölére fogadta férjét, úgyhogy már nem is számolták, a pásztorok azonban azt mondották egymásnak, kilenc ízben történt.

 

Jákób később elaludt a földön, arcát asszonya kezére hajtva, mert az ágy keskeny volt, s helyétől és kényelmétől nem akarta őt megfosztani. Ezért a nyoszolya mellett kuporogva aludt kedvese kezén, mely az ágyszélén feküdt. Földerengett a reggel. Borongó pirosan és elcsöndesedve állt az ablaknyílások előtt, és lassú világosodással töltötte be a nászszobát. Jákób ébredt föl előbb: a napfénytől, mely szemhéján áthatolt, és a csendtől; mert késő éjszakáig zajgott a lárma és kacagás a házban és udvarán, ahol folytatódott a lakoma, és csak reggel felé, amikor az új pár már aludt, lőn nyugalom. Fekvése is kényelmetlen volt, bárha örömmel vállalta - így könnyebben ébredt. Megmozdult, érezte a kedves kezét, elgondolta, hogyan is állnak a dolgok, és odafordította száját, hogy a kezet megcsókolja. Aztán fölemelte fejét, hogy utánanézzen kedvesének és szendergésének. Álomtól nehéz és ragadós szemmel nézett föl, mely még hajlamos volt elfordulni, és tekintetét még sehogyan sem találta meg. Lea feküdt ott.

 

Jákób lehunyta szemét, és mosolyogva megrázta fejét. Ej, gondolta, miközben szíve és gyomra körül máris érezni kezdte az irtózatot; no nézd csak, nézd! Incselkedő álomkép, bohó káprázat. Szememet sötétség függönyözte - most, hogy szabad, bambának tetteti magát. Titkon csakugyan ennyire hasonlítanának a nővérek egymáshoz, jóllehet hasonlóság vonásaikban egyáltalán nem mutatható ki, és csak ha alszanak, akkor lehet észrevenni? Nézzünk hát csak jobban oda!

 

De azért még nem nézett oda, mert félt, és akármit mondott is magában, az csak az irtózat locsogása volt. Annyit látott, hogy az alvó szőke, és orra kissé pirosas. Keze bütykével megdörzsölte szemét, és kényszerítette, hogy lásson. Lea volt az alvó.

 

Fejében kóvályogtak a gondolatok. Hogyan jött Lea ide, és hol van Ráhel, akit Lábán beengedett hozzá, és akit megismert ezen az éjszakán? Hátrahőkölt az ágytól, a szoba közepére, és egy ingben állt ott, öklét arcához szorítva.

 

- Lea! - tört ki a sikoltás összeszoruló torkából. Lea már fenn ült. Pislogott, mosolygott, és szemhéját szemére eresztette, amint Jákób már máskor is gyakran látta. Fél válla és melle csupaszon maradt; fehér volt és szép.

 

- Jákób, én uram - mondotta -, hadd legyen így az atya akarata szerint. Mert ő akarta és ő rendezte így, és az istenek adják, hogy neki és nekik még megköszönd ezt.

 

- Lea - dadogta Jákób, gégéjére, homlokára és szívére mutatva -, mióta vagy te itt?

 

- Kezdettől fogva - felelte az -, és tiéd voltam ezen az éjszakán, mióta a fátyolban beléptem. Mindig gyöngéden készséges voltam irántad, éppúgy, mint Ráhel, mióta első ízben láttalak meg a tetőről, és azt hiszem, be is bizonyítottam ezt neked egész éjszaka. Mert mondd meg magad, vajon nem szolgáltalak-e, amint csak nőtől telik, s nem voltam-e derekas a kéjben! Lelkem mélyén bizonyosan tudom, hogy teherbe estem tőled, és fiunk lesz, erős és jó, s a neve legyen Rúben.

 

Ekkor Jákób utánagondolt, és eltűnődött rajta, hogyan tartogatta ezt az éjszakát Ráhel számára, és odament a falhoz, és karját ráfektette s homlokát karjára, és keservesen sírt.

 

Így állt hosszabb ideig szétzilált érzésekkel, és valahányszor fölújult benne a gondolat, miként hitt és örült, s miként lett boldogsága puszta káprázat, és miként gyalázták meg a teljesülés óráját, amelyért szolgált és az időt legyőzte, úgy érezte, mintha gyomra és agya föl akarna fordulni, és kétségbeesett lelkében. Lea pedig nem tudott többé mit mondani, és hasonlóképp csak sírdogált közbe-közbe, amint nemrég nővérével sírt. Mert látta, mennyire nem ő volt az, aki a férfit újra és újra ölére fogadta, és csak az a gondolat erősítette közben szívét, hogy kétségkívül erős fiút fogant tőle, kinek neve Rúben lesz.

 

Akkor Jákób otthagyta őt, és kirohant a szobából. Csaknem fölbotlott az alvókban, akik odakünn feküdtek szerte a házban és udvaron a tegnapi dáridó rendetlenségében, takarókon és gyékényeken vagy a puszta földön, és mámorosan aludtak.

 

- Lábán! - kiáltott, és testeken gázolt át, amelyek mogorván röffentek föl, kinyújtózkodtak és tovább horkoltak. - Lábán! - ismételte csöndesebben kiáltását, mert a kín és keserűség és a háborgó vágy a leszámolásra sem tudta legyőzni benne a kíméletet a nehéz lakoma után reggeli álmukat alvók iránt. - Lábán, hol vagy?

 

És Lábánnak, a háziúrnak kamrája elé érve, ahol az feleségével, Hadinával hált, kopogtatott és kiáltott: - Lábán, jöjj ki!

 

- Eh, eh! - felelte Lábán odabenn. - Ki az, aki pirkadatkor fölver, miután ittam?

 

- Én vagyok, ki kell hogy jöjj! - válaszolta Jákób.

 

- Úgy, úgy - mondta Lábán. - Vőmuram az. Azt mondja: "én", mint a gyerek, mintha ennyiből meg lehetne ismerni, de én ráismerek hangjára, és kimegyek, hogy halljam, mi mondanivalója van már kora hajnalban, holott éppen a legjobb álmomat aludtam. - És egy ingben kilépett, kócos hajjal és pislákolva.

 

- Aludtam - ismételte. - Kitűnően és jótékonyan aludtam. Miért nem alszol te is vagy teszed, amit állapotod parancsol?

 

- Lea van nálam - szólt Jákób remegő szájjal.

 

- Magától értetődik - válaszolta Lábán. - Azért cibálsz föl hajnalhasadtakor a nehéz ivás után szükséges álomból, hogy közöld velem azt, amit éppoly jól tudok, mint te?

 

- Te sárkány, te tigris, te ördög! - kiáltotta Jákób magánkívül. - Nem azért mondom, hogy megtudd, hanem hogy lásd, hogy most már én is tudom, és hogy kérdőre vonjalak fájdalmamban.

 

- Mindenekelőtt vigyázz a hangodra, és szállítsd sokkal mélyebbre! - szólt Lábán. - Én vagyok kénytelen parancsolni ezt neked, ha te magad nem érted meg a körülmények parancsát, melyek mind emellett szólnak. Mert nem elég, hogy én nagybátyád és apósod vagyok, és azonfelül kenyéradód, akire nincs jogod jajveszékelve ráförmedni, hanem a ház és udvar is tele van alvó lakodalmi vendégekkel, amint látod, akik néhány óra múlva velem együtt vadászatra akarnak vonulni, hogy szórakozzanak a pusztán és a mocsár nádasában, ahol hálókat állítunk a madaraknak, fogolynak, túzoknak, s esetleg vadkant is szúrunk le s kerítünk terítékre, hogy egy kupa szeszt loccsanthassunk rá. Ehhez gyűjtenek vendégeim erőt álmukban, mely szent előttem, és este tovább dáridózunk. Neked pedig, ha az ötödik napon előjössz a nászszobádból, szintén hozzánk kell csatlakoznod vidám vadászásra.

 

- Tudni sem akarok vidám vadászásról - felelte Jákób -, és nem arra áll most szegény fejem, melyet te úgy megzavartál és megcsúfoltál, hogy földről égre kiált. Mert te mértéktelenül megcsaltál, gyalázatosan és borzalmasan megcsaltál, és titkon Leát küldted be hozzám, idősebb lányodat, Ráhel helyett, akiért szolgáltalak. Mit tegyek most magammal s veled?

 

- Halld hát - válaszolta Lábán. - Vannak szavak, melyeket inkább nem kellene nyelvedre venned, és óvakodnod kellene hangosan kimondani, mert amint tudom, él Amurru-országban egy durva férfiú, aki sír és gyapját szaggatja és életedre tör, s aki sokat tudna mesélni csalásról. Kellemetlen, ha valakinek másért kell szégyenkeznie, mert az nem teszi, és jelenleg ez az eset köztem és közted, rosszul megválasztott szavaid következtében. Én csaltalak meg téged? Milyen tekintetben? Olyan menyasszonyt vezettem be hozzád talán, aki nem volt már érintetlen, és aki nem lett volna méltó rá, hogy a hét lépcsőn föllépdeljen az Isten karjai közé? Vagy talán olyat engedtem be, akinek teste nem ép és erős, vagy jajgatott a fájdalom miatt, amelyet okoztál neki, és nem szolgált alázattal kéjedben? Ilyenformán csaltalak meg?

 

- Nem - mondta Jákób -, nem ilyenformán. Lea nagy a nemzésben. De te kijátszottál és félrevezettél úgy, hogy a sötétben Leát Ráhelnak hittem egész éjszakán át, és a nemigazinak adtam lelkemet és legjobb részemet, amit annyira bánok, hogy ki sem mondhatom. Ezt tetted velem, ordasszívű.

 

- És te ezt csalásnak nevezed, és vakmerően a pusztaság állataival s gonosz szellemekkel hasonlítasz össze, mert ragaszkodtam a szokáshoz, és jóérzésű férfiúként nem vállalkoztam rá, hogy a szent hagyománnyal szembehelyezkedjem? Nem tudom, mi a rend Amurru-országban vagy Góg király országában, de a mi hazánkban nem szokás, hogy a fiatalabbat férjhez adjuk az idősebb előtt, a hagyomány arculcsapása volna ez, és én törvénytisztelő ember vagyok, a tisztesség embere. Ezért tettem, amit tettem, és okosan cselekedtem esztelenségeddel szemben, és atyához méltón, aki tudja, mivel tartozik gyermekeinek. Mert te galádul megsértetted szeretetemet idősebb lányom iránt, amikor azt mondottad: "Lea nem lobbantja föl férfiúi vágyaimat." Nem érdemled-e meg ezért a leckét és rendreutasítást? Most hát láthattad, hogy föllobbantja-e vagy sem!

 

- Semmit se láttam! - kiáltott Jákób. - Ráhel volt az, akit én öleltem!

 

- Igen, ez derült ki reggel - felelte Lábán gúnyosan -, de éppen arról van szó, hogy Ráhelnak, az én kicsikémnek sincs panaszolnivalója. Mert Leáé volt a valóság, míg Ráhelé a hit. De most kioktattalak, hogy hited is Leáé legyen, és akit a jövőben ölelni fogsz, azé lesz mostantól a valóság is meg a hit is.

 

- Nekem adod hát Ráhelt? - kérdezte Jákób.

 

- Magától értetődik - mondta Lábán. - Ha akarod őt és megfizeted érte a törvény szerint járó árat, akkor a tiéd lesz.

 

Jákób fölkiáltott:

 

- De hiszen hét esztendőt szolgáltam Ráhelért!

 

- Egyik gyermekemért szolgáltál - felelte Lábán méltóságosan és szilárd hangon. - Ha a másodikat is akarod, amit szívesen vennék, ismét fizetned kell!

 

Jákób hallgatott.

 

- Elő fogom teremteni az árat - mondotta aztán -, és igyekszem megszerezni a jegyajándékot. Egy mina ezüstöt kölcsönzök ismerőseimtől, akikkel kereskedés közben ismerkedtem meg, s kezeskedem érte, hogy egy s más ajándékot tudok a menyasszony övére kötni, mert évek folyamán észrevétlenül összegyűlt valamicském, és már nem vagyok olyan koldusszegény, mint akkor, mikor először kértem meg lányod kezét.

 

- Már megint minden tapintat nélkül beszélsz - felelte Lábán méltóságos fejrázással -, és ezért léhán szólsz olyan dolgokról, amelyeket lelked mélyére kellene zárnod, s örülnöd kellene, ha mások nem terelik rá a szót, s nem perlekednek veled ahelyett, hogy nyíltan locsogsz róla, és megint csak úgy viselkedsz, hogy egyik embernek kell szégyenkeznie a másikért, aki maga nem képes rá. Semmit sem akarok tudni észrevétlen gyarapodásról és hasonló bosszantó dolgokról. Nem kell az ezüstöd jegyajándéknak, és senkinek az áruja váltságdíjul, hanem második gyermekemért is szolgálnod kell, ugyanaddig, mint az elsőért.

 

- Ordaslelkű! - kiáltotta Jákób, és alig fékezte magát. - Tehát Ráhelt csak újabb hét év múlva akarod nekem adni?

 

- Ki mondja ezt? - válaszolta Lábán fölényesen. - Ki célzott itt csak hasonlóra is? Csupán te vagy az, aki zagyvaságokat beszélsz, és elhamarkodva ordaslélekkel hasonlítasz össze, mert én atya vagyok, és nem akarom, hogy gyermekem epekedjék a férfiú után, amíg az megöregszik. Menj most a dolgodra, és álld meg becsülettel ezt a hetet. Akkor majd szép csöndben megkapod a másik lányomat is, és mint férje szolgálsz engem érte további hét éven át.

 

Jákób hallgatott, és lecsüggesztette fejét.

 

- Hallgatsz - szólt Lábán -, és nem tudsz ráfanyalodni, hogy lábamhoz borulj. Igazán kíváncsi vagyok, vajon sikerül-e valaha hálára indítanom szíved. Hogy itt állok kora hajnalban egy ingben, fölzavarva szükséges álmomból, és ügyeket rendezek veled, nyilván nem elég, hogy ilyen érzést ébresszen benned. Még nem említettem, hogy másik gyermekemmel a második szolgálót is megkapod, akit vásároltam. Mert Zilpát Leának ajándékozom hozományul, Ráhelnak pedig Bilhát, és ebben az esetben is úgy akarom csinálni, hogy a mina ezüstnek, amelyet neked adok, kétharmada beszámíttassék. Így négy asszonyod lesz éjszakára és olyan háremed, mint Bábel királyának és mint Elám királyának, holott az imént még magadban száradtál a sövényen.

 

Jákób még mindig hallgatott.

 

- Kegyetlen férfiú - mondta végül egy sóhajjal. - Nem tudod, hogy mit tettél velem, nem tudod és nem is gondolsz rá, meg vagyok róla győződve, és nem is tudod elképzelni vasszívedben! Egész lelkemet és mindent, ami bennem szent, a nemigazira tékozoltam ezen az éjszakán, ez szorítja össze a szívemet az igazi miatt, akinek mindezt szántam, s most Leával törődjem egész héten át, és ha testem elfáradt, mert én is csak ember vagyok és jóllakott, és lelkem már bágyadt örvendezni, akkor lesz enyém az igazi, Ráhel, egyetlen kincsem. Te azonban azt hiszed, hogy evvel jóvátettél mindent. Pedig sohasem lehet azt jóvátenni, amit velem és Ráhellal tettél, gyermekeddel, és végeredményben Leával is, aki ott ül az ágyon és sír, mert nem ő van az én szívemben.

 

- Ez azt jelenti - kérdezte Lábán -, hogy a Leával töltött nászhét után nem leszel eléggé férfi, hogy megtermékenyítsd a másikat?

 

- Dehogyis, Isten óvjon ettől - felelte Jákób.

 

- A többi csak rigolya - fejezte be Lábán a vitát - és túlfinomult fecsegés. Meg vagy elégedve szerződésünkkel, és érvényes legyen köztünk, vagy nem?

 

- Igen, férfiú, legyen érvényes - szólt Jákób, és visszament Leához.

 

 

network.hu

 

Címkék: regényrészlet

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 28 perce új képet töltött fel:

Eltemetett_almok_2107312_9929_s

Miclausné Király Erzsébet 46 perce új képet töltött fel:

Egy_ido_utan_megtanulod-001_2107311_7807_s

Miclausné Király Erzsébet 52 perce új blogbejegyzést írt: Fekete István :ŐSZI DAL

Miclausné Király Erzsébet 54 perce új képet töltött fel:

Aranyosi_ervin_megeles_2107310_8168_s

Rádiné Zsuzsa 3 órája új képet töltött fel:

Zelk_zoltan_avarszin_2107304_8855_s

Rádiné Zsuzsa írta 3 órája a(z) SZÉP GONDOLATOK, BÖLCSESSÉGEK fórumtémában:

Az én receptem az optimizmustőkém...

Miclausné Király Erzsébet 6 órája új képet töltött fel:

Emlekezzunk-226_2107290_3293_s

Miclausné Király Erzsébet 6 órája új blogbejegyzést írt: Deák Ferenc anekdóták 2.

Miclausné Király Erzsébet 6 órája új blogbejegyzést írt: Deák Ferenc anekdóták

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu