Jó Barát: Váji László : KINIZSI PÁL

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 194 fő
  • Képek - 7944 db
  • Videók - 2831 db
  • Blogbejegyzések - 6628 db
  • Fórumtémák - 27 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 194 fő
  • Képek - 7944 db
  • Videók - 2831 db
  • Blogbejegyzések - 6628 db
  • Fórumtémák - 27 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 194 fő
  • Képek - 7944 db
  • Videók - 2831 db
  • Blogbejegyzések - 6628 db
  • Fórumtémák - 27 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 194 fő
  • Képek - 7944 db
  • Videók - 2831 db
  • Blogbejegyzések - 6628 db
  • Fórumtémák - 27 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

Elmondok egy regét, nem mostanról, máról.

A régi időkről, hős Kinizsi Pálról.

Mint a bika, erős volt e legény.

Kerek malomkövet tartott fél tenyerén.

Mely követ tálcául használta.

Vett róla poharat, szép királyi dáma.

A csatákban bősz oroszlánként harcolt,

Kardjával a törökre, szörnyű sebet karcolt.

Ereje eljutott messzi földtekére.

Nem volt, ki szál karddal kiálljon eléje.

_________________________________

 

Magas hegynek, lankás oldalába.

Fák között bújt meg Kinizsiék háza.

Malom volt-e ház, mely örökösen morgott.

Köves oldalába vízikerék forgott.

Azaz, hogy csak forgott,

Mert most némán állt ott.

Hallgatta a házból kijövő vígságot.

Vidám volt a ház apraja és nagyja.

Mert a ház ura gyermekét fogadja.

Meg is lett az utód, úgy kora délutánra.

Bízza apa hírét egy gyors lábú futárra.

Eredj fiam, mondd el a környéken mindennek.

Hogy egészséges, és fiú lett a gyermek.

Ámde egy napon, dúló török horda,

Megölte asszonyát, s lányát elrabolta.

Így aztán a gyermekhez, nevelőt keresett,

Örzse néne vette át az anyai szerepet.

Rászakadt a gyermek, s a malom gondja,

Mert a molnár elment, hogy baját orvosolja.

Hunyadi hadában, vitéz lett belőle,

Menekült a török jobbra, balra tőle.

De aztán hazajött, úgy tizenöt év múlva.

És megint molnár lett, a malmában újra.

 

Az idő elmúltával fejlődött a legény,

Mindenki elámult hatalmas erején.

Merthogy emberfia ilyet még nem látott.

Párosával hordta fel a garathoz, a zsákot.

Nem messze az erdő legnagyobb tölgyfája

Lett a Pali gyerek pihenő tanyája.

Nem volt munka híján a vén molnár malomja.

Így enyhet adott néki, az öreg fa lombja.

Ágai közt ülve tervezi, fundálja,

Hogy lehetne Ő is, Mátyás katonája.

Ahogy csendesen üldögélt tölgyfája ölében,

Kicsi őz sírása jutott el fülébe.

Csapdába esett az öreg őz gidája,

Egy medve kerülgeti, csupa nyál a szája.

Féktelen dühében, hogy csillapítsa mérgét,

Karmával tépkedi, a környező fák kérgét.

- Az anyád - szólt Kinizsi, s leugrott a fárul,

Óvatos léptekkel a medve mögé járul.

Két kezét ráfonta a vadállat nyakára,

Így lett a medvének végzetes halála.

 

Aztán a kis gidát keresi, kutatja,

Mikor jött az öreg őz, s az utat mutatja.

Meg is lett a közelben, ijedt volt és kába,

Csapdavasba szorult mindkét hátsólába.

Segített Kinizsi az őzike gidáján.

Oldotta a vasat, a sebesült lábán.

El is tűntek nyomban, a közeli ligetbe,

Követve az anyját, sántítva, bicegve.

Majd a mackó felé fordult, mi nem vette el kedvét.

És nyakába kapta a kétmázsás medvét.

Lassan, bandukolva elindult hazába,

Meg se roggyant a nagy súly alatt lába.

 

Ahogyan eléré a vén malom környékét,

Hallja hangoskodni öreg Örzse nénét.

- Kelj föl Bujkó, segíts a malomba -

- Mert ha nem, hát itt váglak halomba -

Kiabált, s a sodrófát forgatja.

Ébredésre Bujkót ily módon nógatja.

Amidőn meglátta neveltjét, kiáltott ijedve.

- Nem nehéz gyermekem az a döglött medve? -

Kinizsi a vadat két kezébe fogta,

És megrémült barátja lába elé dobta.

Tátott szájjal bámult Bujkó a medvére.

- De hiszen ez Jónás, a pásztoroknak réme.

- Add nékem barátom az állat bundáját -

- Hadd borítsa Bujkó jó barátod ágyát -

- Nem bánom fiú, legyen meg a vágyad -

- Fedje be az irha, s légyen puha ágyad -

 

- De most már elég volt, hozz vizet a kútról -

Amikor egy szekérsor fordul be az útról.

Titusz vitéz vezeti a szekerek sorát,

Mérgesen suhintja bőrből font ostorát.

- Hé paraszt, - kiállt a molnárra

- Én vagyok a várúr vitéz katonája -

- Ez itt a szekéren, a földesúri dézsma.

- Meg legyen őrölve a búzája, még ma -

Majd az emberek közzé ugratja a lovát,

S peckesen forgatja pattogó ostorát.

Kinizsit ezt látva, elönti a méreg,

Rákiált Tituszra, - takarodj Te féreg! -

- Én féreg? Én? - S a parancsot kiadja,

- A tömlöcbe vele, elvetemült fattya -

Körbefogják Palkót a Titusz vitézi,

Az udvar népe nagy riadtan nézi.

 

- Istenem, mi lesz itt, - jajgat Örzse néne,

Palkó egy lapátot kapott a kezébe.

Forgatta, pörgette, ide-oda vágott.

S percek alatt szétszórta az egész társaságot.

Menekült Titusz is, igen nagy sietve,

Még egyszer nem lesz, parasztozni kedve.

Elmúlt az ijedtség, elcsitult a lárma.

- Meg kéne őrölni ezt a búzát már ma -

Szólott a vén molnár, s a munkát kiadta,

Szekérről a terményt, a hombárba rakatta.

Aztán megindult az őrlés, munka volt egy rakat,

Amikor beugrat az udvarra, egy kis lovascsapat.

 

Egy hölgy is volt közöttük, Magyar Balázs lánya,

Palkó szívét megütötte a leány varázsa.

Főúri csapat volt, mi külsejükön látszott,

A királyt kísérték, ki éppen ott vadászott.

- Uram miben segíthetek? - Kérdezte a legény,

- Elfáradt a lányom s bizony szomjas szegény. -

Szomjas volt Jolánka, a vizet igényli.

Egy malomkövön adta át Kinizsi a serleget Néki.

Elámultak tettén... Mi volt ez, egy csoda?

Hogy lehet emberben nyers erő ekkora?

A király is hümmögött, és megszólala nyomban,

- Te nem való vagy fiú ebbe a malomba -

Holubán, a király egy zsoldos vezére,

A jelenetet sárga irigységgel nézte.

 

Hogy megsértse a fiút, vigyorgott a képe.

S egy aranyat hajított a legény elébe.

- Itt van szolga a megdolgozott béred -,

Visszavágott Palkó - nem vagyok cseléded -.

A király, hogy őrizze a megtört nyugalmat,

Rászólt Holubánra, aki el is hallgat.

S folytatja a király, Kinizsit csodálva,

- Fiam, ha arra jársz, gyere fel Budára -

- Ne a lisztet őröld, ülj inkább nyeregbe -

- Nagy szükségem volna Rád a Fekete Seregbe, -

Ahogy Mátyás király e szavakkal végzett,

Fordítja a lovát, s az erdő felé léptet.

Visszanéz Jolánka, a fiút keresi,

S egy keszkenővel búcsút inte Neki.

 

Hej, de boldog Pali, indulna is nyomban,

De bizony dolga volt még, a jó öreg malomban.

- Édesapám, lelkem, megyek katonának -

- Csak lassan gyerekem - szólt molnár fiának.

- Itt van a sok munka, azt kell elvégezni -

- Csak aztán lehet innét, hosszú útra kelni -.

Ahogy beszélgettek, már gyérültek a fények.

Mikor megjöttek Titusszal a várbeli legények.

Hogy bosszúját kitöltse, nagy gúnyosan mondja,

S Kinizsit mindenféle jobbágynak lehordja.

No, de a legényt sem faragták fából,

Letaszítja Tituszt a felnyergelt lováról.

Erős két kezével a nyakát megfogta,

S a maggal telt hombárba nagy ívben bedobta.

Ezt látván a zsoldosok szanaszét szaladnak...

Az egyikük még neki is ugratott a falnak.

 

Késő éjszakára elnémult a malom.

Hál Istennek elmúlt a mai nagy forgalom.

A sok ember is elment, hogy megaludja álmát,

Csak éppen Kinizsi kerülte az ágyát.

Az ágyát kerüli, mert nem tud elaludni,

Hogyan fog Budára egyedül feljutni?

Ezen gondolkodik, ez jár az eszébe,

Majd hűsölni kiül a malom elébe.

A holdat figyeli s a csillagokat nézi,

Közben magányában a múltat idézi.

Feltűnik Jolánka a fehér lova hátán,

Nagyot sóhajt Palkó, - csak még egyszer látnám -

De a képe ott volt Kinizsi szívébe,

Mikor megszólal mögötte öreg Örzse néne.

- Gyermekem, nem alszol, nem vagy nagyon fáradt? -

- Megvetem néked a jó, puha ágyat -

- Ne fáradjon Néne, nem tudok aludni -

- Aludjon helyettem a jó házőrző pudli. -

 

Lassan megvirradt, már a nap is felkelt,

Kakas kukorékolása köszönti a reggelt.

Palkó is felkészül a hosszú vándorútra,

Leballag mosdani a vén gémeskútra.

Megfürdik derékig, csurog a víz rajta,

Nem fél a hidegtől, nem is olyan fajta.

Közben Örzse néne készít sok menázsit,

Felébred Bujkó is, s jó nagyokat ásít.

A molnár is előjött, büszke a fiára,

Nem mindenki lehet a Király katonája.

Kinizsi barátját igen szépen kérte,

- Vigyázz az apámra, és Örzse nénére -.

Majd aztán búcsúzik, s nekivág az útnak,

Utolsó búcsút int az öreg gémeskútnak.

 

Ahogyan ballagott a hosszú út porába,

Egy kissé megfáradt a két erős lába,

Hogy hová üljön le, keresgélve nézte,

Mikor pásztortűz fénye villant a szemébe.

Elindult feléje, de nem akart zajt ütni,

Egypár pásztort látott ott, szalonnáját sütni.

Szalonnát sütöttek, és vígan beszélgettek,

A Király tréfáján nagyokat nevettek.

Mert, hogy Mátyás szerette a tiszta igazságot,

Álruhában a bíró udvarán sok öl fát felvágott.

Aztán fordult a szerencse s már, mint Király kéri,

Hogy a Kolozsvári bíró vágja a fát néki.

Ahogy hallgatja Pali ezt a történetet,

A sötét takarásban hangosan nevetett.

Mire a pásztorok körülfogták nyomban,

- Ki vagy, Te ember, e sötét vadonban? -

- Vándorúton vagyok, s Budára megyek, -

- Hogy a Király katonája, s hű szolgája legyek.

Erre a pásztorok is igen megenyhültek,

S Palival együtt a pásztortűzhöz ültek.

Ülj ide pihenni, és gyere, egyél velünk,

Megosztjuk szívesen szegényes kenyerünk.

De Palkónak telve volt a vándortarisznyája,

A legényeket Ö hívta meg közös vacsorára.

Adták a kolbászt, s a füstölt sonkát körbe,

Közben hallgatta a hírt, hogy mi történt Gömörbe.

 

Hallott az árvízről, a török dúlásról,

S egyes nemesi, úri árulásról.

Eztán a legények, a suba alá bújtak,

S csendes horkolással reggelig aludtak.

Reggel aztán Palkó elbúcsúzott tőlük.

A lelkükre kötötte, hogy halljon majd felőlük.

Erre a pásztorok is ígéretet tettek,

S a pócurkát felszedvén a nyájuk után mentek.

Kinizsi is pakolt és elindult útjára,

Hogy minél hamarabb felérjen Budára.

Ahogy ment, mendegélt, egy várkastélyt látott,

Szeretné megölelni az egész világot.

Merthogy ez a kastély a Magyar Balázsé,

A szíve azt súgta, hogy nem is lehet másé.

És Ő is biztos itt van, a kedves Jolánka,

Kinizsi a kastélyt körbe, körbejárta.

Gondolataiba merülve annyira elrévedt,

Hogy megfeledkezve magáról, egy erdőbe tévedt.

Kutyaugatást hall, s mit szemeivel láthat,

Két hatalmas kopó egy nénére támadt.

Kinizsi az anyón csak úgy segíthetett,

Ha puszta kézzel fojtja meg, a két, támadó ebet.

Nagyon hálás volt, s jósolt néki néne,

Az ország legszebb lánya lesz a felesége.

Aztán lassan eltűnt az erdei homályba,

Langyos, gyenge szellő ballagott nyomába.

Palkó is elindult, hogy a mama mutatta.

A sötét erdő fáit maga mögött hagyta.

 

Amikor Kinizsi az erdőszélt elérte,

Egy kellemes női hang csengett a fülébe.

A kutyáit kereste, azoknak kiáltott.

De közelbe s távolba egy állatot se látott.

Pali a látványt álmodozva nézte,

A malombeli kis hölgy jutott az eszébe.

Fehér volt a lova, s fehér a ruhája.

De hisz ez Jolánka, a Magyar Balázs lánya.

Közelebb ért a hölgy, Pali letérdelt eléje,

Tettéért bocsánatát és elnézését kérte.

- Bocsájtsd meg, kisasszony az ebeid végét -,

- De meg kellett védenem a 101 éves nénét.

- Merthogy a kutyáid megtámadták Őtet -

- Így vetettem véget, s megfojtottam őket -.

Jolánka megismerte Palit azon nyomban,

Ő volt, ki vizet adott néki, abban a malomban.

Azóta sem felejté el az ifjú képét,

És őszintén sajnálta vén, öreg nénét.

Kutyáit is óvta, de nem tehetett másat.

Szolgáival egy nagy, mély gödröt ásat.

Elbúcsúzik tőlük, s beleteszik őket.

Aztán pedig rájuk simítják a földet...

Majd megszólalt Jolánka, - nem ítéllek el Téged-

- Azért mert a gyengét, s az öregeket véded -

- És utad merre visz? - Kérdezte a lányka.

- Szeretnék feljutni valahogy Budára -

- Feljutni szeretnék, mert a Király kérte -

- Hogy katona lehessek, Mátyás seregébe -

- Nem kell messze menned, örvendez Jolánka -

- Hisz itt van a közelbe apám erős vára -

- S mit gondolsz, ki a várunk büszke éke? -

- Itt van a Király is, az apám vendége. -

 

Ahogy beszélgettek, s a vári útra tértek.

Egy kis lovascsapat vágtatott feléjek.

Holubán volt az, ki csapatát vezérli,

- Ez a kódis mit keres itt? - Nagy dölyfösen kérdi.

- Legények, elfogni, azt a kutyafáját -

Kinizsi kitépte az erdő sudár fáját.

Aztán a tövével úgy közéjük vágott,

Hogy megismerték rögtön, e való világot.

Olyat odacsapott az egyikük fejéhez,

Csak késő délutánra térhetett az észhez.

Holubán is harcolt elvetemült daccal,

Nem volt kibékülve a végzetes kudarccal...

Előkapta íját, és Kinizsire célzott,

El akarta dönteni a párharcot még ott.

De hallja a Király is a nagy csattogást, zörgést,

Lovával ugratja az erdő menti töltést.

Odaér hirtelen, hol a csatát látja,

S messziről rákiált a gaz Holubánra.

- Megállj, Te álnok, zsoldosok vezére! -

S a kardjával rácsapott Holubán kezére,

- Ha ezt a fiút még egyszer bántod,

- A Világból kiűzlek, biz Isten meglátod.

 

Aztán Kinizsihez fordult, - örülök, hogy látlak -

- Felfogadlak Téged vitéz katonámnak -

- Magyar Balázs lesz a tanítómestered -

- Hogy harcolj a karddal, Tőle ismerheted. -

- Megtanulod Tőle a harc mesterségét, -

- Hogyan onthatod ki ellenséged vérét. -

Megköszönné Kinizsi tettét a Királynak.

De az vissza se néz, a vár felé vágtat.

Kutyái nyomába, s a solymásza követé,

Holubán nyakát a méreg ölelé.

Bizony, úgy érzi, hogy megfojtja a méreg,

- Azt hiszi a Király, hogy Kinizsitől félek? -

Gondolja magában, majd elandalog onnan.

S beleveti magát a sötét vadonba.

Palkó sebét beköté a kedves Jolánka,

Majd kettesben indulnak fölfelé a várba.

Útközben a leány kedvesen meséli,

Hogy mit mondott néki a 101 éves néni.

Bizony, azt jósolta régebben a néne,

A legerősebb legénynek lesz a felesége.

 

A malom környékén is elteltek a napok,

Bujkó barátjára sokat gondolhatott.

Mert reggel megszökött, s nagy szerencsére

Egy adószedő kocsi fordult be eléje.

Bujkó a szerencsén nem sokat osztozott,

A kocsi hátuljára fel is kapaszkodott.

Egy darabig utazott, de aztán elfáradt,

Leugrott a szekérről, keresve egy ágyat.

De mivel néki az árokpart is ágy volt,

Fűből és ágakból puha helyet tákolt.

Jól sikerült, lefeküdt, s reá szállt az álom,

Úgy elaludt, mint a pinty, a jó puha ágyon...

A Király is éppen a közelben vadászott,

Lőve egy agancsost, mi tizenkettőt ágzott.

Gyönyörű, szép állat, dicsérték a Királyt,

Mikor az egyik kísérő riadtan felkiált.

- Ott fekszik egy ember az árokban halottan! -

- Nem halott az, biz én horkolni hallottam. -

Így mondta a másik, és költeni próbálta.

De megfordult Bujkó a másik oldalára.

 

Tetszett a Királynak a lusta fiú tette,

Szólott egy legénynek, aki felkeltette.

Nem volt az egyszerű, mert fél óráig rázta,

Kezében is maradt az inge gyenge vászna.

De hiába rázta, még csak meg se mozdult,

Azt hitte mindenki, hogy valóban elpusztult.

Mérgében a legény, úgy a fején vágta,

Hogy azonnal bevégzett Bujkó legszebb álma.

Mert bizony az szép volt, alig tud felkelni,

S mélységes álmából önmagára lelni.

Fektéből felült, s bámult a világba,

Nagyokat nevetett rajta, aki látta.

- Kelj föl, Te legény- szólott néki Mátyás,

- Nem érdekel téged egy jó királyi állás? -

- Már hogyne érdekelne, - dörmögött magába,

És visszafeküdt Bujkó aludni az ágyba.

Gondolta a Király, - egy kis mókát megére, -

- Hozzátok utánam, rakjátok szekérre. -

Aztán a kíséret fel is rakta rája,

Így lett Bujkóból a Király lustája.

 

Közben Kinizsi a várba költözött,

S civil ruha helyett, vitéznek öltözött.

Szép ruhákat kapott, meg egy rozsdás kardot.

Amivel tanulhat majd vitézi harcot.

Magyar Balázs, a sereg fővezére,

Egy öreg vitéznek adta a kezére.

- Tanítsd vele, öreg, hogy kell háborúzni, -

- Az ellenség sorait a győzelemig zúzni. -

- Tanítsd meg mindenre, de vigyázz a legényre, -

- Mert Ő lészen egykor a seregem vezére. -

Bosszantja Kinizsit a kapott, rozsdás kardja,

Nincsen hüvelye se, s fa a markolatja,

De aztán belátja, tanulni ez jó lesz,

Érdeklődve fordul az öreg vitézhez.

- Mondja, bátyám-uram, lovat azt nem kapok? -

- Milyen vitéz az, ki ló nélkül andalog? -

- Dehogynem kapsz, jöjj, válaszd ki szerszámod, -

- Aztán majd a hozzávaló lovat is meglátod. -

Csodálkozik Palkó - hiszen ez nem való -

- Hogy előre a szerszám, s csak utána a ló -

Útjukat folytatván a nyerges kamarába,

Amikor sok legény sereglik nyomába.

- Ez a nyereg jó lesz, s a zabla se régi -

- Csak végre a lovamat szeretném megnézni. -

A legények nevettek, - jól megjárta szegény, -

Mikor a tömegből előlép az egyik lovászlegény

- Gyere velem, fiú, megmutatom a lovad -

- De ettől fogadom, a jókedved lelohad. -

 

Merthogy ez a ló még kiscsikó korában,

Ajándékként került Mátyás udvarába.

De aztán nőttön-nőtt, és igazi mén lett.

Fekete szőrzete, mint a kristály, fénylett.

De olyan vad volt, hogy nem lehet elmondani szóval,

Nem tudták lefogni, csak kilenc-tíz lasszóval.

Hosszú rúdon tolták a szénát neki enni,

Egy lovászlegény se mert a közelébe menni.

Most is olyat rúgott az istálló falába,

Hogy lyukat ütött rajta mindkét patás lába.

Palkó csitítgatta, s közel ment hozzája.

A ló is megérezte, hogy Ő lesz a gazdája.

Az állat lenyugodott, mintha megértette volna,

Hogy ezzel az emberrel lesz még egy-két dolga.

Aztán rátette a nyerget s a zablát a szájába,

De nem volt elég nyugodt, mert a fejét rázta.

Pali paskolta a nyakát, s kedvesen becézte,

A lovászlegény tisztes ámulattal nézte.

Megfogta a kantárt, s vitte az udvarra,

Messzire kerülte, aki jára arra.

 

Majd felpattant a nyeregbe, és nekivág a rétnek,

A legények utána, tágult szemmel néztek.

Vágtatott a ló, vitte karcsú lába.

Oly sebesen nyargalt, a szél sem ért nyomába.

De aztán elfáradt, s lassult a futása,

Homloktól faráig csupa hab a háta.

Megfordult Kinizsi, üget fel a várba,

Érkezik a Király, s vele van a stábja.

Meglátja a fiút, a vadlovon ülve.

Egy szót se tudott szólni, úgy elvolt hűlve.

De azután lassan megeredt a nyelve,

- Büszkén látlak, legény, ebben a nyeregben. -

S hogy szavának legyen foganatja,

A lovat ajándékul Kinizsinek adja.

- Találj néki nevet, de olyat, mi illik ám, -

Válaszolja Palkó - legyen neve Villám -

- Az nagyon jó név - bólint Mátyás rája -

Amikor két hírnök érkezik a várba.

Elmondják Mátyásnak, hogy mit tartanak vésznek:

- A Cseh király katonái már hadjáratra készek -

- Meg akarják támadni a Csehek az országot -

A király öklével az asztallapra vágott.

- A felvidéki urak nem elég baj nékem? -

- Még a Cseh király is ellenségem lészen? -

Majd intett az uraknak, hogy egyedül hagyják ott,

A bajokra gondolni, egymagába vágyott.

Döntött, a lázongó urakat hogy fogja leverni,

S a Cseh királyt az asztalánál jó útra terelni.

 

Holubán a várban Jolánkát mustrálja,

Őszintén szólva, szemet vetett rája,

A kezét is megkérte Magyar Balázstól,

Válaszolt a főúr, - kérje azt a lánytól. -

- Ha Jolánka fogadja, Ő bizony nem bánja, -

- De, hogy akarja-e? - Azt döntse el a lánya.

Jolánka azonban Kinizsit szereti,

Holubán kérésére nemet monda neki.

Mérgében a zsoldos felpattant lovára,

Hazája nem marad Magyar Balázs vára.

Merthogy megsértették, és ezt nem hagyhatta,

Az egész legénységét maga mögött hagyta.

Vágtatott a ló, szállt a por a szélben,

Holubánnak Kinizsi motoszkált fejében.

Gyűlölte a fiút, s az egész világot,

Amikor egy legényt maga előtt látott.

Az árokparton ülve egy csirkét kopasztott,

Kérdezte Holubán, úgy, mint egy parasztot,

- Hé paraszt, mit csinálsz te itten? -

- Vacsorát készítek, mit adott az Isten... -

- De ne szólíts parasztnak, mert én vitéz lennék -

- Ha meghívnál vendégnek, én is veled ennék. -

Szólalt meg Holubán, s változik a hangja,

De gondolja magában - a büdös parasztja, -

Majd folytatja, s szavának nyomatékot adva

Az üres tarisznyáját, a legénynek mutatva.

- Nincs egy szem étel a vándortarisznyámban, -

- Mert elvesztettem mindent odafent a várban -

Aztán már kettesben sütötték a csirkét,

Szájukban érezték az omló hús ízét,

Közben beszélgettek, s elmondták véletlen,

Hogy mi rossz történt velük ebben az életben.

Holubánnak fájt a Jolánka tette,

Hogy kérését oly könnyen elvetette.

Titusznak, mert ő volt, el kell mondania,

Az ő baját okozta egy vízimolnár fia.

 

Holubán kérlelé: - mondd, mi történt veled?.

- Hogy tette tönkre a fiú az életed? -

- Egyszer egy őrléskor összetűztem vele, -

- De nem volt elég ellene a földesúr serege. -

- A haragvó földesúr kiadta a bérem, -

- Azóta léptemmel a hosszú utat mérem. -

Kérdezte Holubán: - bosszúra nem gondoltál soha? -

- Hogy életed egy molnárlegény miatt ily mostoha? -

- Hát bizony a bosszút sokáig terveztem, -

- De szembeszállni vele egyedül nem mertem. -

- Egyszer aztán elment katonának, -

- Hogy vitéze legyen Mátyás Királynak. -

- De többet egy szót sem tudhatok róla,

- Talán a Királynál van, neki az apródja. -

- A nevét mondd - Holubán a hangját kiereszté,

Hogy azt hallja, mit gondol, majd az eszét veszté -

- A neve Kinizsi Pál, egy igazi dalia. -

- De mégiscsak paraszt, egy vízimolnár fia. -

Mondá Titusz, s a beszédbe elfáradt,

Letört még egy darab sült csirkeszárnyat.

Amíg a zsoldos nehéz gondjaiba mélyedt,

Titusz megette a csirkét, majdnem az egészet.

Holubán meglátta, s elborult az agya,

- Az egészet megetted? Hogy törjön ki a ragya, -

Nem maradt más néki, csak a lába meg a háta,

Tarisznyáját az elugró Titusz után vágta.

Majd hízelkedve szóla, - jöjj vissza barátom! -

- Egy kicsit megorroltam, őszintén belátom. -

- Merthogy szükség van rád - ezt Titusznak mondja,

Hogy bosszúját elérje, így kevesebb a gondja.

- Jer vissza, barátom, kössünk egyezséget, -

- Egyetlen szolgámnak én felveszlek téged. -

- Aztán majd mi ketten, mi nem fog szemet szúrni, -

- Meg fogjuk Kinizsit keményen bosszulni. -

 

A két Király egy napon egyszerre vadásztak,

Mikor jött egy eső, s mindketten eláztak.

A sátorponyva alatt békén beszélgettek,

S bugylibicskájukkal jó szalonnát ettek.

Mátyás Podjebrádot egy szívességre kérte,

Hogy jöjjön fel Budára egy ünnepi ebédre.

Esznek jó pörköltet és mákos kalácsot,

Utána meg tartanak egy Haditanácsot.

Megbeszélik szépen, hogy mi a jó a népnek.

Harcolnak-e vagy nyugodt békességben élnek.

Podjebrád már döntött, de ügyesen titkolta,

Mátyásnak e döntést soha el nem mondta.

Ebédelni elment, de többre nem vágyott,

El akarta kerülni a Haditanácsot.

De Mátyás rábeszélte, üljenek most össze.

Ne legyen több vita, a Cseh király és közte.

Kezdődött a gyűlés, de mindenki beszélte,

Hogy drága a háború, s nincsen rája pénze.

 

Mujkó és Bujkó, a Király két szolgája,

Egyik a bolondja, másik a lustája.

Nem voltak barátok, de nem is ölték egymást,

Csináltak dolgokat, nem sokat, de egy s mást.

Most is rászólt Mujkó a Haditanácsra,

Hogy - az urak pénzét használják fel másra -

- A két Király essen egymásnak egy karddal -

- Ne a szegény népet kínozzák a harccal -

- Azután amelyik a másikat legyőzte, -

- Annak az országát s népét örökölje. -

Tetszett a Tanácsnak ez a bölcs gondolat,

S hogyan történjék, ez azonnal megfogant.

- Essenek egymásnak a királyi bolondok. -

- S ha győz az egyik, megszűnnek a gondok. -

Az ötletnek Bujkó nem örülhet szegény,

Mert erősnek látszik a Cseh bolond legény.

De nem tehetett mást, birokra kiálla,

Habár egy picikét félreáll a szája.

Kezdődött a birok előre és hátra,

Mikor Mujkónak már felől van a háta.

 

A Cseh fővezér egy vitézének intett,

Aki Podjebrád király bolondján segített.

De észrevette Zdenkó, Mátyás alvezére,

S a Cseh vezér dolmányát kapta a kezébe,

Markával a dolmányt úgy megszorította,

Hogy le is pattant róla mind a három gombja.

A Cseh vezérnek majdnem ez lett veszte.

Mert a fulladás már éppen környékezte.

Ezt látván a Csehek, rögtön kardot fogtak,

S hatalmas robajjal a Magyarnak rontottak.

Sajnos, bizony ez lett a békés tárgyalásból,

Egymásnak esett a Cseh és Magyar tábor.

Magyar Balázs, ki későbben érkezett,

A vele lévő Kinizsivel e kép rendelkezett.

- Csinálj fiam rendet, s állítsd le a harcot, -

- Nem kívánok látni, csak mosolygós arcot, -

De biz a vitézek sajnos nem nevettek.

Mikor a Kinizsi legények rendet teremtettek.

A Cseh király pedig igen büszkén s hévvel,

Bosszúsan távozott a kíséretével.

 

Tudta Mátyás király, hogy vége a békének,

Megint csak háború jut szegény népének.

Ezután már egymást követték a csaták,

Amiben Kinizsi kitüntettette magát.

Kitüntette Mátyás a győztes csatáért,

Amikor a sereg Brünn vára alá ért.

A magyar táborban történt őrségváltás.

Kinizsire jutott e bizalmi állás.

Az őrség magányában Jolánkára gondolt,

Kinek a szállása nem messzire ott volt.

Spilberg erődjében töltötte a napját,

Mert elkísérte a hadjáratra apját.

Kinizsi a csöndben a zajokat kémlelé,

Mikor egy köpenyes alak a sötétből lép elé.

Jolánka volt az, egyetlen szerelme,

Kiszökött a várból, s idáig kereste.

Egy ezüstpatkót küldött neki Örzse néne,

Hogy a harcban ne hagyja el a szerencséje.

Bujkó hozta el a régi malomból.

Kinizsi sóhajtva az apjára gondol.

Hisz oly régen látta már az öreg szülőket,

Gondolta, hogy meg kéne látogatni őket.

De hát a háború elvesz minden időt tőle,

Most is fel kell menni az egyik hegytetőre.

Lángjeleket adni a másik őrségnek,

Hogy különös dolgok itt még nem történtek.

Jolánka a fiúval tartott, és kézen fogva mentek,

Közben a másnapi csatáról halkan beszélgettek.

 

Kinizsi őrhelyét két alak figyelte,

Hogy mikor hagyja el, árgus szemmel leste.

Holubán és Titusz volt e sötét lélek,

Az egyiknél volt egy kalap török méreg.

S hogy elindult jelezni Pali és Jolánka,

Holubán a mérget az őrtüzébe hányta.

Ez a török méreg nemigen halálos,

De, ki szívja füstjét, lészen nagyon álmos.

Mikor elvégezte dolgát, a sötétbe bújtak,

S Titusszal együtt csendben meglapultak.

Halkan beszélgettek a bosszúról, nem másról,

Amikor visszatért a pár a jelzőtűzadásról.

S mivel Jolánka egy kicsikét fázott,

Megfújta a tüzet, mi éppen, hogy parázslott.

Ahogy a füst fölszállt, meglett foganatja,

Jolánka a fejét a mellére hajtja.

El is aludt nyomban, Kinizsi furcsállja,

- Ily hatással volna rá az őrtüzének lángja? -

Egy követ dobott rá, a tűz el is alszik,

Csendes motoszkálás a sötétből hallatszik.

Úgy téve Kinizsi, mint ki alszik mélyen,

De a kard markolata ott volt a kezében.

Holubán és Titusz ezt a percet várja,

A sötétbe két oldalról támadnak reája.

De Kinizsi a harcra ébren volt, és résen,

A két csavargó nem sejté, hogy így várja készen.

Gyorsan végzett Titusszal, eltörte a kardját,

De Holubán se bírta sokáig a Kinizsi harcát.

Fegyverét eldobta, s menekülni kezdett,

A hajnal már kerülte a késői estet.

Jolánka is felébredt a mély alvásából,

S az erődbe visszatért, elbúcsúzva Páltól.

 

De Kinizsi őrségének még a fele sem telt el,

Mikor megjelenik a fák mögül egy bugyros-batyus ember.

Beszélésbe elegyedtek, és a tag elmondta,

Az eladó portékákkal hogyan járt külhonba.

Merthogy kereskedő, s sok népet megismert,

Főleg az Olaszokat, kit mélységesen tisztelt.

- Mért nem mész hozzájuk jó, zsoldos vitéznek? -

- Biz nincsenek híján odakint a pénznek. -

- Velencébe járva oly sokat hallottam, -

- Hogy a Magyar vitézt szerződtetik nyomban, -

De bizony Kinizsi azt felelte rája,

Inkább marad Mátyás király vitéz katonája.

Nem akar Ő zsolddér és más népért harcolni,

Nem kell Néki a pénz, s a díszes, olasz holmi.

Merthogy Ő Magyar, s a magyar népet védi,

- És Mátyással mi van? - Kérdezte a férfi.

- Mátyás a királyom, egy nagyon igaz ember, -

Mondja Pali, de a válasz, - az csak egy gazember, -

De Kinizsi a vádat el már nem tűrhette,

S kardlappal a kalmárt agyba-főbe verte.

- Állj meg legény, ne bánts - kiáltott a vándor,

- Nem hallottál még soha az álruhás királyról? -

Ledobta magáról a bugyrát és szakállát,

Maga előtt látja Palkó a királyát.

- Ne haragudj, Felség e kíméletlen tettér. -

- Miért haragudnék, hisz hűbéresem lettél. -

- Kémutamon járva, hol lestem ellenséget, -

- Visszafelé jőve, megláttalak Téged -

- Hogy próbára tegyelek, nem mulasztom én el, -

- Megtudván hogyan állsz a királyi hűséggel? -

- De biztos vagyok benne, hogy hűséged megálla -

- Legyen Tiéd örökre a királyi hála.

 

Ezután Kinizsi elkezdte mondani.

- Volna egy-két dolog, mit meg kéne oldani. -

Majd közölte a helyét egy ágyútelepnek.

Mi sok gondot okozott a Magyar seregnek.

Mondá Mátyás, - végy magadhoz tíz lovaslegényt, -

- S kémleld ki a Csehek ágyútűz erejét. -

De nem sok idő maradt a beszélgetésre,

Mert vihar tüze villant fel távolban az égre.

Nem sokkal ezután dörögni kezdett,

S a felhő elejtett egy-két esőcseppet,

A Király búcsúzott, s távozása után

Kinizsi nem látott, csak orrhegyéig csupán.

Mert olyan zápor zúdult a vidékre,

Hogy semeddig se látott, akárhogy is nézte.

- Most volna esély, gondolta magába,

- Eljutni valahogy a Csehek táborába. -

Azonnal elindult, s ha nem is kellett úszni,

Nehéz volt a sárban a hegytetőig kúszni.

Csak amikor odaért, akkor vette észre,

Az ágyút s tűzmesterét, hogy keríthetné kézre.

Odaosonva a tűzmestert jól fejbe ütötte,

Majd az ágyú csövéhez egy kötéllel kötötte.

A csövet emberestől kapta a vállára,

Igyekezett vissza, míg az eső el nem álla.

Mikor észrevették, a táborba rémület költözött.

Zűrzavart okozva a Cseh vitézek között.

 

Holubán és Titusz fundáltak egy tervet,

Hogyan áshatnának Kinizsinek vermet?

Merthogy sűrűn szakadt le a zápor,

Nem védi a fiút a lándzsa szúrásától.

Elhatározták, hogy kemény tíz legénnyel

Átszúrják a sátrat a lándzsáik hegyével,

S ha Kinizsi benne van az őrsátorába,

A legények lándzsával szurkálják halálra.

De hiába szurkálják a sátrat a legények,

Nincsen abba bent egy szemernyi lélek.

Csak egy kard volt ott, mert Holubán eldobta,

Titusz, hogy ki ne tudódjon, magához fogta.

Elmondta Holubánnak, hogy tervük nem sikerült,

De a zsoldosvezér ennek igen nagyon örült.

Így a Haditanács előtt bátran elmondhatta,

Hogy Kinizsi a helyét őrizetlen hagyta,

Mert a Hadi törvény ezt szigorúan vette.

Az elkövetőjét tömlöcbe vetette.

Boldog volt Holubán, s felnézett az égre,

Ennek a Kinizsinek, hál Istennek, vége.

 

Bujkó a nagy dolgába annyira elfáradt,

Hogy pihenőül választotta a királyi sátrat.

A királyi fekhelyen kényelmesen nyúlva

Elaludt, magának takarodót fújva.

Úgy elszundikált, hogy nem is volt már észen,

Mikor Titusz osont be, árulásra készen.

Csendben, halkan suttogta a vétket,

Mert azt hitte, a Királlyal beszélget.

Elmondta Kinizsit mindenféle gaznak,

Megbízhatatlan, áruló parasztnak.

Bujkó fél füllel hallotta a beszédet mindet,

S hogy Titusz távozhat, a kezével intett.

Hamarosan jöttek a királyi vezérek,

S a hadiállapotról hangosan beszélnek.

Magyar Balázs, ki későbben érkezett,

Mátyás királlyal halkan beszélgetett.

Elmondotta Néki, mit Kinizsiről hallott,

Amit Holubán a legényről kivallott.

Elhagyva őrhelyét, és elmaradt távol,

Őrtelenül maradt a királyi tábor.

Elkomorult Mátyás, s így szóla - Vezérek -

- Kinizsi őrhelyét elhagyta, ezért büntessétek. -

Bujkó, ki hallotta, kiosont a sátor elébe.

Hogyan segíthetne, az járt a fejébe.

Az ajtónállót kérte, - a vádat tudja meg Jolánka, -

Kinizsi kedvese, Magyar Balázs lánya.

Hogy ne kelljen a fiút túl sokáig kérni,

Egy füstölt csukát ajánlott szolgálatul néki,

Közben Mátyás hagyta a vezérvitát folyni,

Mert nem akart az urak beszédébe szólni.

Csak amikor szóba kerültek a kémek,

Kérdezte a Király - megvannak a képek? -

Mert a tervrajzok a Cseh ágyúkról szóltak,

A Magyar vezérek azonnal vétóztak.

- Ne haragudj, Felség, még nincsenek a képek. -

Mikor a sátorba egy deli legény lépett.

 

A vállán egy ágyúcső, s egy emberke rajta,

Hóna alatt hordó, oly lőporos fajta.

Sáros volt az arca, sáros a ruhája,

- Ki fia s borja vagy, kérdeztek reája? -

- Kinizsi a nevem, s az őrségből azért hiányoztam,

- Mert a Cseh ágyút s a tűzmestert, táborunkba hoztam. -

A sátorba ekkor a jókedv beköltözött.

Nagy volt az öröm a Vezérek között.

Ezután az ágyú is próbára került,

Lehet azt mondani, nagyon jól sikerült.

Megdicsérték Palkót, és hőssé is tették,

A büntetését rögtön elengedték.

De Jolánka nem tudván, hogy Kinizsit mi érte,

Siet a Királyhoz, s könyörögve kérte.

- Ne büntesd a fiút, felséges Királyom, -

- Nincs hűségesebb embered Nála e világon. -

Mosolygott Mátyás, s e szavakat mondott.

- No, Magyar Balázs, most lesz Néked gondod.

- Mert barátom, ha egy szavad sincs ellene,

- Ez a leány lészen a Kinizsi Pál neje. -

Magyar Balázs erre igencsak bólintott,

Mikor Mátyás király egy írnokot szólított.

S az írnok feljegyezte, mit a Király mondott,

Hogy az később az uraknak ne okozzon gondot.

Mátyás ranggal és vagyonnal Palkót kitüntette,

S a Déli végek várainak a vezérévé tette.

Hol a Török hadak gyakran be-betörnek,

Termését rabolván a drága Anyaföldnek.

 

Kinizsi az erős, Nagyvázsonyi várba

A Király üzenetét nyugtalanul várta.

Közben üzent öregapjának és Örzse nénének,

Hogy jó volna, ha néha feléje néznének.

De üzenetének nincsen foganatja,

A két öreg a malmot soha el nem hagyja.

Mert szívükbe zárták a kék hegyek halmát,

S nem tudják elhagyni az Öreg vízimalmát.

Így aztán Kinizsi csendesen éldegélt,

Néha egy-egy török portya zavarta életét.

Mert a janicsárok gyakran be-betörnek,

Allah volt utolsó szava annak a töröknek.

Aztán újra csend volt a Nagyvázsonyi várban.

A királyi levelet Kinizsi mindhiába várta.

De egy szép őszi délutánon futár érkezett,

S meghozta a királytól a pecsétes levelet.

Örült nagyon Kinizsi, eljárva egy táncot,

A kolostorból hívatta a Dávid barátot.

Merthogy Dávid barát igen jól olvasott,

Kinizsi benne nagyon megbízhatott.

- Ez a levél nem Csehből jött, mint a barát mondja.

- Királyunknak a Német császárral gyülemlett a gondja. -

A szerzetes felolvasta a pecsétes levelet,

Ami az írásban e-kép rendelkezett:

Toborozzon hadat, s menjen Temes várához,

Báthori István erdélyi vajdához.

Mert a török betört Erdélybe hadával,

Az élükön vezérelve tizenkét basával,

 

Kinizsi már másnap indult katonái élén,

Hogy ott legyen hamar a Temes vidékén.

Csapata növekedett, s mire a Dunát elérte,

Komoly kis sereg volt az, ami kísérte.

Városon, falvakon vezetett az útja,

Kürtöse a toborzót mindenütt megfújta.

Nem sokszor kellett mondani beszédet,

Szó nélkül is katonának álltak a legények.

Féltették Erdélyt a törökdúlástól,

Segítséget várva Kinizsi Páltól.

Mikorra Kinizsi Temesvárig ére,

A török már régen bevonult Erdélybe.

Gyilkoltak, raboltak, s mindent fosztogattak,

Emberek ezreit fűzték láncra, rabnak.

El akarták hagyni a kirabolt országot,

Amikor a Vajda kis seregével eléjük vágott.

Tudta, a hatvanezres török nagy falat lesz néki,

De mégis a hazáját, Székelyföldet védi.

Jobbra a székelyek, balra a románok s a szászok álltak,

Középről az ősz vezér, lovas dandárjával támadt.

A harc során a törökök sok embert vesztettek,

De az idő múlásával éppen hogy nem, nyertek.

Mikor Kinizsi megjelent, a török nem foglalta dalba,

Kapta a szpáhikat rögtön baloldalba.

Utat vágott két kardjával az ellenség között,

A janicsárok csapatába a félelem költözött.

Báthori és Kinizsi a töröknek még esélyt sem adtak,

Szövetségeseikkel fényes győzelmet arattak.

Sebesültet gyűjtvén, sebüket ellátták,

Foglyot szabadítván, láncukat levágták.

A gyilkos csata után volt öröm, ünnepség,

Evett, ivott, táncolt a Magyar nemzetség.

Az elsőséget Kinizsi a táncban is állta,

Három jajgató törökkel a csűrdöngölőt járta.

Ez történt Kenyérmezőn, a Maros mentén,

Sokat beszéltek Kinizsi hősies tettén.

 

Az ausztriai hadjárat során

Keremes várának kemény ostromán.

Hét nap, hét éjjel, lőtték a kapukat,

Mire az Osztrákok megadták magukat.

Amikor Mátyás a harcot befejezte,

Udvartartását a várban berendezte.

Jolánka és Bujkó is odaköltözött,

Sokat beszélgettek az ódon falak között.

A lusta mesélgetett Kinizsi Pálról.

Főleg pedig a fiú ifjúkoráról.

Egyik késő délután lovascsapat érkezett,

Holubán vezette, ki elmondta a királyi jelet.

A Fekete Sereg ruháit viselték,

Így a vár őrségét félrevezették.

Ahogy a várkapun cselesen beléptek,

Kardot rántván levágták a kapuőrséget.

A közeli erdőből egy csapat Osztrák

Bevágtat a várba, és azt elorozták.

Ily cselesen történt Keremes eleste

Egy őszi délután, közelítő este.

 

Fogoly lett Bujkó is, a Titusz foglya.

- Mi lesz a pénzeddel, Királyom? - Motyogja.

- Milyen pénzről beszélsz? - Mordult reá Titusz,

- A királyéról - gondolta - hogy vinne el a tífusz. -

- Merthogy Mátyás elszökött, s a várba -

- Itt maradt egy ezüstözött királyi láda. -

- Merre van a láda? Valld be azon nyomban! -

- Lent a pincében, balra a sarokban. -

Titusz elindult, hogy más meg ne találja,

Ki tudja, mily vagyont rejt az ezüstös láda?

Bujkó a csel után nem tétovázott sokat,

Az istállóból elkötött egy szürke, német lovat.

Kiosont a várból, nem látta meg senki,

Aztán uccu neki, mint ki az irháját menti.

Közben Holubán Jolánkát kereste,

Addig kutatta, amíg meg nem lelte.

Legyen felesége, könyörögve kérte,

De amit eddig is, azt most is elérte.

Mivel szíve s hűsége Kinizsi Pálé,

Nem lesz felesége soha Holubáné.

 

Az egész német csapat Bujkót kereste,

Mert Ő tudta, a Király a ládáját merre s hova tette.

Sőt arról is értesült a németek főtisztje,

Hogy a láda kulcsát is a lusta őrizte.

Bujkó menekült, s a Száva felé tartott,

Nem látott az útján egy ismerős arcot.

Harmadnap estére egy falut elére,

Itt sem volt Magyar lakosság népe.

A szlovákhoz hasonló nyelvet beszéltek,

A fiú felvidéki lévén, azonnal megértett.

A Vendek a lustát szívesen fogadták,

S a vendégnek járó kényelmet megadták.

Meg is vendégelték, és ezt Bujkó hagyta,

Hogy Ő a királyi követ, egyre hajtogatta.

Hitte is meg nem is, a Vendeknek népe,

Egy főember meghívta, legyen a vendége.

Udvarias volt vele, mert gondolt reája,

A Királynak is van rongyos álruhája.

Aztán, hogy ki is Ő, azt nem lehet tudni,

Meghívta a házába, menjen megaludni.

Bujkó kegyesen követte a vargát,

Nem akarta sérteni a kedves házigazdát.

 

Aztán kényelmesen elnyúltak az ágyon.

Gondolta varga - hátha a Királyom? -

Óvatosan felkelt, mert vendége horkolt,

A ruháit kereste, ami éppen ott volt.

Aztán egytől egyig átkutatta szépen,

Mikor aranykulcsot talált, az egyik zsebében.

A kulcson a Király címere volt rajta,

Ó, mily nagy szerencse, gondolta a varga.

Reggelre, mire Bujkó felébredt,

Terített asztal várta a vendéget.

Mert azt hitték a Vendek, hogy Ő a királyuk,

Így fejezték ki őszinte hálájuk.

De más hírek is voltak a vidéken,

A Pápa követe is arra jára éppen.

Megtudván, hogy itt van a Magyarok királya,

Tiszteletét szeretné leróni őnála.

Bujkó mikor megtudta a követ kérését,

Rögtön megnyújtotta szép, nyugodt lépését.

Kénytelen volt gyorsan, futva elszaladni,

A falu népét és a követet is faképnél hagyni.

Gyalogosan ment tovább a Száva felé.

Nem nézett semerre, csak a lába elé.

 

Kinizsiék a Szávától délre eső táborban laktak,

Egy török elleni, kis győzelmen mulattak.

Kedves tisztjei, katonái, mesélték tettüket,

Hogyan verték széjjel török ellenüket.

Később egy lantos jött elő, és eldalolja:

- Jó Magyarországnak cudar állapotja -

Ittak a vitézek, szanaszét folyt a lé,

Mikor egy ősz paraszt kért bebocsájtást Kinizsi elé.

Pál az öreget megismerte nyomban,

Ő volt, ki Titusz baját ellátta a vízimalomban.

Tette után egy ideig a környéket bújdosta,

De most a szabadult nép köszönetét hozta.

Azt is elmondta, hogy jól van a Kinizsi apja,

Mire Pál az öreget hadába fogadta.

A Pápai követ is megérkezett éppen,

Őszentsége áldását hozta pecsétes levélben.

A magyar fővezér inkább örült volna másnak,

A hadjárathoz pénznek vagy éppen katonának.

Ezután a követtel áldomást ivának,

Egészségére a jó Mátyás királynak.

A küldönc megivott egy serlegnyit a borból,

Kinizsi meg egy felemelt, kétakós hordóból.

 

A mulatozás közben egy vitéz jelenté,

Hogy a török tábor a támadást megkezdé.

Kinizsit nem lepte meg a hír, jól végezte dolgát,

Mert a mulatozás csak csalétekül szolgált.

Ágyúit úgy helyezte, hogy a fősereget érje,

A lovasait felküldte egy dombtetejére.

S amikor a törökök a völgybe leértek,

Oly ágyútűz zúdult rájuk, hogy észhez se tértek.

Ezután a lovasok bomlasztották őket.

Sok halott szerteszét borítá a földet.

Villámot, a hű lovat is elérte a végzet,

Oldalából dárda állt ki, s az orra is vérzett.

Talpon harcolt Kinizsi is, nem volt ló alatta,

A törököt két kardjával mégis megaratta.

Egy janicsár a fővezért puskavégre vette,

De a lövészt egy botütés ártatlanná tette.

Bujkó volt az, ki az embert csúnyán fejbe vágta,

Mert a török kisgazdája életét kívánta.

Aztán pedig elmondta a híreket, az egészet,

Hogy a német tartja fogságban a Keremesi népet.

És Holubán Jolánkát már többször is kérte,

Hogy esküdjenek össze, legyen felesége.

A győztes csata után a holtat összeszedték,

S méltó búcsúzással őket eltemették.

Aztán minden szerzeményt nagydobra veretett,

Majd Keremes vára felé vezeté a győztes sereget.

Mert egy eszme fűti ilyenkor az elmét,

Hogy kiszabadítsa egyetlen szerelmét.

 

Jolánka gyöngyfűzéssel töltötte a napját,

Holubán többször megjelent gyötörni a rabját.

Kérése nem hatott, szerelme csak álom,

Eldöntötte, kegyetlen bosszút áll a lányon.

Jolánka szerelmével magát csak áltatta,

Magyar Balázs lányát az áruló börtönbe záratta.

Napok múltán Friderik császár s egész családja,

Keremesbe érkezett, s vele unokája.

Holubán közli a lánnyal, mily szerencse vár rája,

A német császári unokának lészen az arája.

Ezzel a cselszövő nemcsak bosszút állott,

Hanem merész politikai manőverbe vágott.

Gondolta, ha Kinizsi meghallja a tervét,

Átáll a császárhoz, nem hagyja szerelmét.

Holubán Kinizsit a császárnak ígérte,

S jutalmul a vezér birtokait kérte.

A lakodalomra nagy bőséggel készültek,

Kemencében malac, a nyárson ökrök sültek.

Rengeteg készült az édes kalácsból,

Mindenre telt a paraszti harácsból.

A ruhát tíz szabó varrta, kit hozattak Bécsből,

A legdrágább selyemből, kínai kelméből.

 

Közben Holubán a leányt ijesztgeti,

Ha nem megy Hyppolithoz, a verembe veti.

Néha elmegy, s ha nem jönne vissza,

Addig az őrzését Tituszra bízza.

Titusz peckesen sétál a verem peremén,

Mikor belép az ajtón egy lisztes molnárlegény.

Vállán egy zsák liszt, könnyedén viselé,

Odalép csendesen a nyegle Titusz elé.

Majd kissé jobbra fordul, és úgy fejbe vágja,

Hogy verembe hull a "folt"és a zsákja.

Vége van Titusznak, de a legény sincs sehol.

Megjelenik Bujkó, ki éppen ott kalamol.

Vigasztalja a lányt - ne félj, kicsi szentem. -

- Itt lesz Kinizsi is, megígérem, menten, -

- De még egy kicsit várni kell reája, -

- Amíg megérkezik hűséges dandárja. -

- Addig is játszd el a hű feleséget, -

- Mintha érdekelne az esküvő Téged. -

 

Két udvarhölgy elhozta Jolánka ruháját,

A hopmester tette fel fejére a fátylát.

Igyekezett a lány elhúzni az időt,

Késleltetni a nem kívánt esküvőt.

S mikor a császár áldását rájuk adta éppen,

Egy vitéz lépett a terembe, buzogány kezében.

A nyelén egy levél, mi meglepte Őket,

A pap dadogva olvasta a következőket.

- Seregemmel a vár alatt állok, ostromra készen, -

- Ha a várat átadjátok, nagyobb baj nem lészen. -

- Magyar Jolánkát a várban hagyjátok, -

- Eltakarodhattok, mentvén az irhátok, -

- De, ha ezt meg nem teszitek, -

- Kínos halálotok a várban lelitek, -

- És aki e szavakat hozzátok intéze, -

- Kinizsi Pál, a Király vitéze. -

Mikor nevét meghallotta az udvari népség,

Rémület lett úrrá rajta, és elfogta a kétség.

Így aztán a német császár távozott békével,

Az egész háztartással és várbeli népével.

 

Kinizsi bevonult, s Jolánkát kereste.

De ott volt Holubán is, az az átok beste.

Kardot rántva támadott a szerelmes vitézre,

Hogy ügyes-bajos dolgát vele elintézze.

Ámde a párharc hamar megváltozott,

Holubán Tituszt követve a verembe távozott.

Elnyelte a mélység az áruló gazát,

Ki árúba bocsájtá a szép Magyar hazát.

Jolánka s Kinizsi nagyon megörültek,

S örömükbe egymás karjaiba dűltek.

Megjött Magyar Balázs is seregei élén,

Tábort veretett a vári erdő szélén.

Majd elindult a várba, hogy megkeresse lányát,

Egyetlen gyermekét, a drága Jolánkáját.

Meg is találta Őt Kinizsi Pállal,

A hős vezérrel, fogadott fiával.

Közben a vár alján is megfújták a rezet,

Trombita jelezte, hogy a Király megérkezett.

Kinizsit dicsérte, s örült győzelmének,

Főkapitánnyá nevezte ki Temes Vármegyének.

Aztán ünnepeltek, s mit a császárék otthagytak,

A vitézek megették, s nagyokat vigadtak.

Így esett a történet hős Kinizsi Pálról

És feleségéről, Magyar Jolánkáról.

Címkék: kinizsi pál megemlékezés

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa 4 órája új képet töltött fel:

Kormanyos_sandor__oszi_szel_2049627_2110_s

Miclausné Király Erzsébet írta 8 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

"Van valami titkos erő, ami egybe tud kapcsolni két lelket, ...

Miclausné Király Erzsébet írta 8 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

"Az embernek nem bátornak vagy gyávának kell ...

Miclausné Király Erzsébet írta 8 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

A semmi ágán is megél a szív, ha elhallatszik hozzá a ...

Miclausné Király Erzsébet írta 8 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

" Tudni hallgatni azt jelenti, hogy követjük a másik ...

Miclausné Király Erzsébet írta 8 órája a(z) VIDÁM PERCEK fórumtémában:

Ötórai tea Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik ...

Miclausné Király Erzsébet írta 8 órája a(z) VIDÁM PERCEK fórumtémában:

Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat ...

Miclausné Király Erzsébet írta 8 órája a(z) VIDÁM PERCEK fórumtémában:

G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről...

Rádiné Zsuzsa 8 órája új blogbejegyzést írt: HERCZEG FERENC - SUBIN HERCEG -V.

Rádiné Zsuzsa 8 órája új blogbejegyzést írt: Ide nekem az oroszlánt is!

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu