Jó Barát: Tiszai P Imre : CSITT LEGYEN !

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 217 fő
  • Képek - 11537 db
  • Videók - 3106 db
  • Blogbejegyzések - 8249 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 217 fő
  • Képek - 11537 db
  • Videók - 3106 db
  • Blogbejegyzések - 8249 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 217 fő
  • Képek - 11537 db
  • Videók - 3106 db
  • Blogbejegyzések - 8249 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK közösségi oldalán!

http://taborozok.network.hu Csatlakozz te is és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 217 fő
  • Képek - 11537 db
  • Videók - 3106 db
  • Blogbejegyzések - 8249 db
  • Fórumtémák - 20 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,
Miclausné Király Erzsébet
TÁBOROZÓK- ÉLETKÉPEK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

 

 

 

 

Csitt legyen !

 

Sokszor emlegették. Nevetve, játékosan, évődve egymással. Nem telt el hét, hogy valamiről ne ugorjon be az a régi levél ami egy rossz időszakban íródott mail-ben, mikor még nem éltek együtt – csak álmodtak róla. Ilyenkor a kinyomtatott lapocska előkerült az íróasztal fiókból és a férfi ölébe ülve olvasta fel a pár sort:

„Kicsim! Kérlek engedj el, kérlek érts meg és engedj el. Szavam adtam húsz évre, de nem bírom tovább így nélküled. Látod, megfojt a világ, csak vergődök mint egy pária, meghúzódva a semmiben. Nem akarok így élni tovább. Kérlek engedj meghalni. Könyörgök!”

Jót nevettek a régi elkeseredett pillanatok szülte pár mondaton. Átölelte a férfi nyakát és a száját a szájára tapasztotta. Szeretet vele csókolózni. Nem voltak fiatalok, de valahol az ifjúságuk jött vissza ezekben a pillanatokban. Ezek a pillanatok általában percekben, órákban folytatódtak – mikor mennyi idő volt.

Mindketten dolgoztak. Neki takarítások voltak – sokszor ketten csinálták, a férfit is megtanította már a mesterfogásokra ezekben a dolgokban, de ő is besegített a másik szervező munkájába. Egy szolgáltatónak intézte az előfizetőkkel kapcsolatos ügyeket, vagy éppen szervezett újabb előfizetőket. Nem dúskáltak a pénzben de a kis kertes ház bérleti díját és a rezsit biztonsággal tudták vállalni. Általában – ha idejük úgy engedte – együtt csináltak mindent. A főzést, takarítást, mosást. A férfi jó tanítvány volt mindenben.

Ő is tanult tőle. A szép szavakat. Mindketten írtak. Vers, novella és regény. A férfi három regénye megjelent – pici jogdíj is került ezek után a számlájukra. Neki a verseskötetét rendezték éppen nyomda alá. Természetesen még össze kell rá spórolni a kiadás költségeit, mert a versekért nem álltak sorban az emberek.

 

Öt év telt el mióta együtt éltek. Egyetlen hangos szó nem hangzott el közöttük. A korral járó problémák miatt hol itt, hol ott fájt valami mindkettőjüknek – a férfi 15 éves „előnye” több problémát hozott, de mindig mosolyogva ébredtek egymásnak örülve. Úgy érezték, hogy jutalmul kapták egymást a sorstól. Érdekes volt, hogy a szerelem nem változott a szokásos mély szeretetté, épp úgy lobogott a láng mint mikor megismerték egymást, mint az első találkozásuknál, az első éjszakájuknál. Furcsa volt. A sztereotip törvényszerűségek mást diktáltak volna, de hát vannak kivételek, úgy látszik ők azok voltak.

Egy januári hideg napon este nyolc körül arra figyelt fel, hogy férfi furcsán félrebillent fejjel ül a széken és szaggatottan veszi a levegőt. Odalépett hozzá:

- Mi a baj? Rosszul érzed magad? Gyere, segítek lefeküdni és pihenj. Túl sok volt neked ma az. hogy egész délelőtt járkáltál hivatalról hivatalra. Nem is ettél délben. Gyere, segítek!

A férfi felemelte a fejét és ránézett. Szemében hála és szeretet volt. Halkan, erőlködve szólalt meg:

- Kicsim. Most már itt a pillanat tényleg amikor el kell engedned. Úgy érzem nincs tovább. Tényleg elfogyott az erőm. Köszönök neked minden pillanatot amikor szerethettelek és köszönöm azt a szerelmet amit veled ismertem meg. Köszönöm az életet neked. De most már vége. Ne haragudj rám. Én maradnék de azt hiszem nincs tovább.

-

Csittttt! – Ez olyan varázsszó féle volt közöttük. Amikor valami olyanról szólt egyikőjük ami a másiknak fájt, vagy éppen rossz volt mindkettőjüknek. Ilyenkor bármelyikük kimondta, hogy

„csitt”, vége lett a „témának”. Mintha egy szót sem szóltak volna róla. Nagyon jól működött. Legtöbbször nevetve folytatták a beszélgetést ilyenkor.

– Hallgatsz el rögtön! Nem mégy te sehová. Megtiltom. Húsz évet ígértél és azt be is fogod tartani.

 

Három napig volt a férfi az intenzíven, azután két hónap kórházi kezelés, a végén a koszorú ér szondás tágítása. Minden nap délelőtt, délután egy-egy órára benn volt nála amikor már látogatni lehetett. Este pedig az ügyeletes nővér jóindulatán múlott mikor ment haza. Ételhordóban vitte a kedvenc húslevesét és mellé mindenféle finomságokat. Ő sokszor csak egy szelet kenyeret evett valami olcsó felvágottal, mert mindent a párjára költött a megfogyatkozott pénzből. Hiányzott este amikor lefeküdt. Hiányzott a hozzábújás ahogy a fejét a vállára hajtotta. Hiányzott éjszaka amikor felriadt és nem tudott mellésimulni. Hiányzott reggel amikor arra ébredt, hogy párja ül a heverő szélén és mosolyogva figyeli az ő ébredését. Ilyenkor maga mellé rántotta és csókolóztak egy jóízűt, vagy éppen még tovább is „léptek”. Lefogyva vitte haza, de ragyogóan érezte magát a párja. Szinte megfiatalodott – még az ágyban is, pedig már a hetvenediket taposta.

 

Szép évek következtek. Fogytak a könyveik is. Nem szórhatták a pénzt, de a régen álmodott Korfui nyaralást végre össze tudták hozni.

A negyedik napon történt a baj. Az úgynevezett kishajós, egész-napos tengeri kirándulás egyik állomásán – egy varázslatos öbölben – fürödtek amíg a parton a görög vendéglátók elkészítették a faszénparázson sütött húsokat és kigörgették a hajóról az addig jégen hűtött boroshordót. Az egyenletes tengerfenéken egy alattomos gödörbe lépve csak süllyedt és összecsaptak a hullámok a feje felett. Arra eszmélt, hogy a férfi a parton csókolja, ami persze nem csók volt, sokkal inkább mesterséges lélegeztetés. Sugárban tört elő belőle a lenyelt sós víz, beborítva a férfi fejét. Erőtlenül próbált érte bocsánatot kérni, de aztán már mosolygott is, mert ezt hallotta:

- Csittttt! Nem csak én ígértem húsz évet, de te is, így aztán nincs menekülés Poseidonhoz, maradsz mellettem!

 

Visszamosolygott és halkan csak ennyit suttogott:

- Igenis. Kivételesen most neked van igazad, de először és utoljára.

 

Nevettek. Az útitársak megkönnyebbülten szóródtak szét mellőlük. A görög kapitány is azon gondolkodott, hogy jegyzőkönyvezze-e az eseményt, aztán legyintett egyet. Minden rendben. Minek dolgozzon?

Két csodálatos év következett. Szinte minden percüket együtt töltötték. Talán az életük lelassult kissé, de az egymásra figyelés, a szeretet – sőt a szerelem – még ugyanúgy érződött mint régen. Nevetve iktatták „törvénybe”, hogy vannak kivételek – ők azok. Szeretett a kerti lugas alatt ücsörögni a férfi által eszkábált asztal mellett az ormótlan nagy székek egyikén. Mennyire örültek amikor elkészültek. Örültek, mert az övéké volt, maguk készítették, mint ahogy a kis házat is állandóan toldozták-foltozták. Tisztaság és rend volt mindenütt – és szegénység. Szegénység, de az a mosolygós fajta szegénység, amit egymás mellett talán észre sem vettek, mert mégis ők voltak a leggazdagabbak a világon, övéké volt a másik és önmagukat adták érte ajándékba.

Aggódott érte. Néha azt vette észre, hogy a férfi arcán a fájdalom fut át, de ha szembe fordult vele akkor már mosolyt látott és azok a kék szemek huncutul csillantak fel. Sokszor végiggondolta, hogy miért nem valamikor fiatalon ismerték meg egymást? Jó lett volna – talán – de a sors ha így rendelte, akkor annak célja lehetett. Vele megismert egy olyan érzést amit előtte képzeletében sem élt meg. Mellette nő volt mint még soha. Nem tudta megfogalmazni mit érez és a férfi sem. Sokat beszélgettek erről, de nem tudták szavakba foglalni. Tegnap este valahogy így folyt ez:

 

- Mit szeretsz bennem?

- Nem tudom… Talán azt, hogy létezel. És te bennem?

- Azt, hogy létezel és nekem létezel. Nem baj, hogy öregszem? Szépnek találsz még?

- Öregszel? Dehogy! Fiatal kislány vagy. Egy fruska aki első szerelmét éli. Nekem a legszebb vagy, az egyetlen nő a földön.

- És nekem az egyetlen férfi vagy. Szeretsz még?

- Szeretlek, azzal a szerelemmel amit veled ismertem meg, ami csak a mi titkunk, soha senki rajtunk kívül nem ismeri ezt.

- Szeretlek. Épp úgy mint amikor először öleltél magadhoz. Ezt a szerelmet mi teremtettük. Szeretlek.

- Szeretlek Kicsim.

Nevetve bújtak egymáshoz. Arcukon a ráncok mintha kisimultak volna. Mosolyogva néztek egymás szemébe. A kék szemek épp úgy tűzzel telve ígértek boldog perceket mint régen. A férfi a szájára hajolt és a csókja ugyanaz volt mint amit már ezerszer érzett, amivel nem tudott betelni soha. A csókjuk több volt mint egy szeretkezés.

 

Tavaszodott. A hóvirágok nyíltak elsőnek, de a barka ágak rügyei is duzzadni kezdtek. A kertben a hófoltok egy reggelre eltűntek. Tervezgették mit és hová ültetnek. Túl nagy területtel már nem akartak bajlódni konyhakertként, inkább a virágoknak adnak helyet és a szép pázsitnak. Minden megvolt itt amiről valaha álmodtak – talán csak a patak hiányzott a kert végéből, de a szomorú fűz a kertkapu mellett ott lógatta az ágait és alatta ott volt a pad, ahol nyári estéken egymás kezét fogva ültek és nézték a csillagos eget.

 

Szombat volt. Két napra főzött minden hétvégén. Korán ébredtek. A férfival együtt megpucolták a zöldségeket, a krumplit a leveshez és a leendő rántott hús mellé köretnek. Valami süteményt is sütni fog. Talán zserbót – az ő kedvencét, a kedvéért. Ha ettek mindig jó érzés volt nézni a férfit. Tudta, hogy volt időszaka amikor szinte éhezett, kárpótolni akarta érte. Mindent elfogadott bármit tett elé – egyedül a sárgarépa főzelékkel kapcsolatban közölte, hogy ha olyat kap akkor világgá fog menni. De azt ő is utálta, így soha nem került az asztalra. A férfi megkérdezte:

- Kicsim, segíthetek még valamit?

- Nem. Most már ez egy-emberes, csak láb alatt lennél.

- Akkor kimegyek a kertbe. Szeretek ott nézelődni. Ilyenkor újjászületik a világ. Jó látni.

- Menj! De vegyél fel a kabátot, mert még hideg van és tegyél sapkát is! – Elnevette magát, mert tudta, hogy a párja soha nem vesz fel sapkát. Fiatalon büszke volt hollófekete hajára azért nem hordott, aztán meg már hozzászokott és kényelmetlennek találta. A haja mára már hófehér és alaposan megritkult, de mégis jó volt néha összekócolni. Szerette a fejét a mellére vonni.

- Rendben. Hallgatok rád. Ha nem azt tettem akkor utólag rájöttem, hogy igazad van. Mi lenne velem nélküled?

- Na mars a kertbe!

 

Bekapcsolta a rádiót. A Petőfi adón régi slágereket forgattak. Szerette a dallamos, romantikus zenét. Sürgött-forgott a konyhában, észre sem vette, hogy már két órája nem látta a férfit. Furcsa érzés kerítette hatalmában. Nyugtalankodott. Soha nem telt el ilyen hosszú idő ha együtt voltak, hogy nem lépett mellé és ölelte magához, egy puszit ne adott volna az arcára, hogy ne „vallott” volna kedvesen újra-és-újra szerelmet. Nyugtalan lett. Félt. Nem tudta mitől, de félt. Felkapott egy kabátot magára és egy szál papucsban szaladt a kertbe. A férfit sehol sem látta. Egy helyen lehet – gondolta – a fűz alatt a padon ülhet.

- Na, majd összefogom szidni, mert ebben a hidegben ne ücsörögjön ott. Sietett – ha nem is összeszidni, de gyorsan beterelni a házba.

A férfi valóban ott ült a padon. A hátát a fának vetette. Kezét a térdén nyugtatta, egyikben pár szál hóvirág. A fel-fel támadó szél kócolta ritkás ősz haját. Arca hófehér volt – vagy talán inkább halott-fehér, csak kék szeme világított szinte természetellenesen, nem váltott fakóra.

Megállt előtte. Nézte. Nem gondolkodott. Nem tudott gondolkodni. Érezte, hogy könnycseppek gördülnek az arcán. Csak nézte. Aztán lassan odalépett a padhoz és leült mellé. A vállára hajtotta a fejét, a kezét markába fogva melengette és halkan beszélni kezdett:

 

- Becsaptál kedvesem! Húsz évet ígértél és nem tartottad be a szavad. Becsaptál! Így tartod be az ígéreted? Ki fogja nekem az ágyhoz hozni a reggeli kávém? Ki ad nekem reggel egy napindító csókot, ki ad majd jó éjt puszit? Ki fogja dicsérni a főztöm? Ki fogja nekem azt mondani, hogy - Kicsim, Te vagy a világon a legszebb!? Miért hazudtál nekem Kedvesem? Követelem a húsz évem, az az enyém, megígérted!

Mosolyogva sírt. Hangtalanul, csak a teste rázkódott a fájdalomtól. Egy puszit adott a férfi hideg ajkára és suttogva szólt hozzá:

- Menj Kedvesem, megbocsájtok, de várj ott rám és semmi angyalka ne kerüljön az utadba. A hűség a mi kincsünk. Nem engedlek el, csak kicsit most majd „nélkülem-nélküled” kell élnünk. Nem sokáig. Érzem. Tudom. Hiszem. Ne szólj semmit! Érted, ne szólj semmit! Hallgass!

Most már zokogott. Azzal a kétségbeesett fájdalommal amit csak a halál jelenléte válthat ki a lélekből – és rákiáltott a férfira:

-

- Hallgass! Érted? Csitttttt legyen! Csitt! Csitt! Csitt… kedvesem… én szép kedvesem… csitt legyen!

 

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Rádiné Zsuzsa üzente 4 éve

igazán megható egy törénet.... ritka ilyen mély szeretet két ember közt...

Válasz

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa 1 órája új blogbejegyzést írt: Történetek Adventre 11

Rádiné Zsuzsa 1 órája új blogbejegyzést írt: Erdély tájain - TIBÓD

Miclausné Király Erzsébet 16 órája új képet töltött fel:

Milyen_unalmas_lenne_2111322_8192_s

Miclausné Király Erzsébet 16 órája új képet töltött fel:

Aranyosiervinkimondaniaszotszeretlek_2111321_2572_s

Miclausné Király Erzsébet 21 órája új videót töltött fel:

Rádiné Zsuzsa írta 23 órája a(z) SZÉP GONDOLATOK, BÖLCSESSÉGEK fórumtémában:

Kocsis Imre: Adventi várakozás /Részletek az írásból/...

Rádiné Zsuzsa 23 órája új képet töltött fel:

Darvas_ferenc_advent-001_2111290_4312_s

Miclausné Király Erzsébet 1 napja új képet töltött fel:

Jolie_taylorajandek_legyen_minden_perc_2111280_5283_s

Miclausné Király Erzsébet 1 napja új képet töltött fel:

Lazar_horvath_zsuzsa__jezusvaras_2111275_3251_s

Miclausné Király Erzsébet 1 napja új képet töltött fel:

Akkor_vagy_igazan_szabad_2111270_2307_s

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu